NEW YORK

6:19
FókuszLélegezni is alig lehetett New Yorkban, a netet pedig ellepték az apokaliptikus hangulatú felvételek
2023. június 9. 19:43

Lélegezni is alig lehetett New Yorkban, a netet pedig ellepték az apokaliptikus hangulatú felvételek

Az ikonikus New York-i égbolt elhalványult, ahogy ezt a neten megosztott a fotók is mutatják. Délután kettőkor olyan sötét volt a városban, mintha már esteledne. Sőt az ott élő magyarok azt mondták, olyan volt, mintha a Marson lennének. Néhány óra alatt a világ legszennyezettebb levegőjű városa lett New York, még Delhit is maga mögé utasította. A füst Kanadából érkezett az Egyesült Államokba. Quebec tartományban hetek óta erdőtüzek tombolnak. A Fókusznak most kint élő magyarok meséltek arról, milyen volt a város, ahogy talán még sose látták.  
Életmód„Nem akarok célponttá válni” – az ocsmány beszólások, füttyögések miatt újra bő ruhába kezdenek öltözni a nők a nagyvárosban
2023. június 7. 17:13

„Nem akarok célponttá válni” – az ocsmány beszólások, füttyögések miatt újra bő ruhába kezdenek öltözni a nők a nagyvárosban

Fiatal nők a TikTokon mutatták be, milyen trükkökkel védekeznek a testükre vonatkozó kéretlen megjegyzések ellen, és milyen ruhadarabokat viselnek, hogy biztonságban érezzék magukat, miközben a városban közlekednek. Az utcai zaklatás problémáját a nagy, fehér póló nem oldja meg, de arra felhívja a figyelmet, hogy az úgynevezett catcalling még mindig rengeteg nő számára okoz nyomasztó perceket, sőt annál is súlyosabb problémákat.
GazdaságTíz szédítő kép New York épülő felhőkarcolóiról, amit tériszonyosok semmiképp ne nézzenek meg
2023. május 29. 9:56

Tíz szédítő kép New York épülő felhőkarcolóiról, amit tériszonyosok semmiképp ne nézzenek meg

Kevés olyan fotó van, ami ismertebb lenne a fenti galérianyitó képünknél – egy kivételes korszak emblematikus fotója. Az 1932. szeptemberi fotó a Rockefeller Plaza központi tornyának építésekor készült, és máig megtalálható világszerte éttermek, irodák, kocsmák, osztálytermek falain. A fotós ismeretlen, ahogy a 11 bátor építőmunkás közül is csak két-háromnak a nevét tudták kideríteni a történészek az elmúlt bő 90 évben. A szédítő fotó az Art Deco építészet gyöngyszemének reklámozására készült egyébként, az archívumok még őriznek arról a napról pár másik fekete-fehér felvételt, amin más munkások zászlókat lengetnek, labdáznak, vagy alvást mímelnek. Képgalériánkban 10 képet mutatunk az elképesztő magasságokban, munkavédelmi szabályok híján gyakorlatilag életüket kockáztatva dolgozó munkásokról, akiknek Manhattan egyedülállóan jellegzetes arcát köszönhette. Bár a pontos számokat nem tudni, kétségtelen, hogy sokan meghaltak közülük, csak az Empire State Building építésénél öten. 
0:22
VideóVideó: így kezdődött Harry herceg és Meghan Markle autósüldözése
2023. május 17. 19:24

Videó: így kezdődött Harry herceg és Meghan Markle autósüldözése

Harry herceg és Meghan Markle egy jótékonysági esemény után távoztak egy épületből New Yorkban. Az AP amerikai hírügynökség felvételén látni, hogy a kijáratnál fotósok és rajongók hada fogadta a hercegi párt. Míg az utóbbiak azt kiabálták, hogy „szeretünk Meghan”, a fotósok egy része Harryék nyomába eredt. Kocsikkal, motorokkal és rollerekkel üldözték őket két órán keresztül. Harry herceg édesanyja, Diana hercegnő amiatt halt meg, hogy megpróbálták lerázni a paparazzikat. 
5:55
ReggeliTörőcsik Dani már New Yorkban varrja a tetoválásokat amerikai kuncsaftjaira, de intim tetkót nem vállal
2023. április 11. 10:43

Törőcsik Dani már New Yorkban varrja a tetoválásokat amerikai kuncsaftjaira, de intim tetkót nem vállal

Törőcsik Daninak két évbe telt, mire munkavállalási engedélyt kapott az Amerikai Egyesült Államokban. Dani Brooklynban lakik, amikor New Yorkban tartózkodik, szerinte ez a városrész az európai ember számára könnyebben emészthető, de neki Manhattan is nagyon tetszik. A tetováló művész vendégkörének 80 százaléka nő, olyan is előfordult, hogy visszautasított egy felkérést, mert túl intim területre kérte a mintát a vendég.
16:07
Házon kívülNew York-i luxuslakás, Porschék és egy Ferrari – Matolcsy György fia és ismerősei sokszor bukkanak fel  milliárdos jegybanki beruházások közelében
2023. április 5. 5:55

New York-i luxuslakás, Porschék és egy Ferrari – Matolcsy György fia és ismerősei sokszor bukkanak fel milliárdos jegybanki beruházások közelében

A luxusautópark csak a jéghegy csúcsa: minél mélyebbre ásott a Házon kívül stábja, annál megdöbbentőbb értékű vagyontárgyakat talált, a szálak pedig Matolcsy György fiához, Matolcsy Ádámhoz és barátaihoz vezettek. Sokmilliárd forint vándorolt magántőkealapokba, amikről nem kötelező elmondani, hogy kik a tulajdonosai, ha vannak egyáltalán. A magántőkealapokról ugyanis kijelenthető, hogy aki pénzt rakott bele, csak befektető, nem tulajdonos.
13:01
ReggeliFrohner Fecó a szerelemért spórolt
2023. március 27. 11:04

Frohner Fecó a szerelemért spórolt

„Akkor én teljesen megbolondultam!” – mondta a Reggeliben Frohner Fecó, aki felelevenítette, hogy milyen volt, amikor első látásra szerelembe esett egy fesztiválon. A probléma csak az volt, hogy a magyar származású lány New Yorkban élt, így Fecónak mindig spórolnia kellett, hogy kiutazzon szerelméhez. A románc másfél évig tartott, de felejthetetlen volt a sztárfodrász számára. Pamela pedig a szerelemben is tudatos, így nem tudja elképzelni, hogy bárkiben beleszeressen első látásra, második gyermekének apját is már évek óta ismerte, miután szerelem szövődött köztük.