Baleset-bűnügy

Egy eltűnt gyerek holttestét találták meg a Hudson folyóban, nem sokkal azután, hogy a barátját is vízbe fúlva találták meg

rtl.hurtl.hu

2023. május 22. 21:49

A fiúk barátok voltak, és nem világos, miért kerültek olyan messze egymástól. 

Egy eltűnt 11 éves fiú holttestét találták meg a New York-i Hudson folyóban, néhány nappal az után, hogy a barátját holtan találták a Harlem folyóban – írja a Metro.

A Hudson folyóból a hétvégén előkerült Alfa Ousmane Barrie boncolására hamarosan sor kerül. A gyerek barátjának, a 13 éves Garrett Warrennak a holttestét a múlt héten találták meg. 

A két barát több mint egy hete tűnt el. Barrie eltűnését május 14-én, vasárnap reggel jelentették, Garret eltűnését pedig másnap.

Különböző időpontokban jelentették az eltűnésüket, de a nyomozók úgy vélik – mivel barátok –, hogy együtt lehettek – mondta Ruel Stevenson, a New York-i rendőrség helyettes vezetője egy sajtótájékoztatón.

A gyerekeket kereséséhez a manhattani és a bronxi, illetve a kikötői egységek is csatlakoztak. 

A két fiút utoljára május 12-én, pénteken este 6 óra körül látták a térfigyelő kamerák felvételein, a harlemi Lenox Avenue-n. Később egy kelet-harlemi halüzletben látták őket, mielőtt átmásztak egy kerítésen lévő lyukon a vízpart közelében.

Warren holttestét május 18-án, csütörtökön húzták ki a Harlem folyóból. Halálát véletlen fulladásnak nyilvánították, traumára vagy idegenkezűségre semmi nem utalt. A másik kisfiúnak azonban jó pár napig nyoma sem volt, és nem világos, hogy miért találták meg a holttestüket mintegy 3 kilométerre egymástól. 

Barrie halálának pontos okát a boncolás fogja megállapítani. A 11 éves fiú Bronxban élt, és a harlemi Democracy Prep középiskola hatodik osztályos tanulója volt.

Barrie iskolája közölte, hogy „megrendülten” értesültek a diák haláláról. A kisfiút vicces, okos szellemes, kíváncsi és bátor gyereknek írták le, aki nagyon fog hiányozni a tanárainak és a diáktársainak. 

Nyitókép: Pixabay

#Baleset-bűnügy#hudson#Hudson folyó#new york#eltűnt gyerek#fulladás

Címlapról ajánljuk