KONCERT

6:18
Fókusz
2024. április 3. 19:51

Dolly edzés közben is énekel: mutatjuk, hogyan készül a Hungária visszatérő koncertjére

A Hungária eredeti felállása utoljára 1995-ben állt színpadra, akkor a becslések szerint 100 ezer ember volt a Népstadionban, ami máig rekordnak számít Magyarországon. Tavaly jelentették be, hogy a Hungária eredeti felállása egyetlen koncert erejéig újra színpadra áll. A Fenyő, Szikora, Dolly és Novai fémjelezte zenekar már nyilatkozott, most Dolly egyedül mesélt arról, hogyan készül a visszatérésre. 
15:30
Fókusz
2024. március 30. 20:07

„A magyar komolyzenészek nagyon tehetségesek” – exkluzív interjú Andrea Bocelli pimaszul jóképű fiával, Matteo Bocellivel

„Sok leírhatatlan dolgot élhetek át a világ minden táján, ezeknek sokszor az a hátránya, hogy kicsit eltávolodok a valóságtól” – mondta Andrea Bocelli fia, Matteo Bocelli a Fókusznak adott exkluzív interjúban, amit a család pazar toszkánai birtokán, festői környezetben készíthettünk. Matteo úgy fogalmazott, azért szeret ide járni, mert olyan emberek veszik körül, akik segítenek neki szerénynek és két lábbal a földön maradni. A 26 éves, pimaszul jóképű fiatal nem készült énekesnek, mégis világhírű apja nyomdokaiba lépett, és első önálló magyarországi koncertjére készül. Karrierjéről, családjáról és egy szétszerelt terepjáróról is beszélgettünk. 
2:16
Híradó
2024. március 28. 19:22

Szentpéterváron emlékkoncerten lépett fel a zenekar, melynek moszkvai koncertjén 130 embert öltek meg a terroristák

Újra közönség elé lépett az az orosz zenekar, amelynek pénteki moszkvai koncertjén több mint 130 embert mészároltak le az Iszlám Állam terroristái. A Szentpéterváron megismételt előadást rengeteg fegyveres rendőr felügyelte. Az orosz biztonsági erőket sokan bírálták, amiért az előzetes amerikai figyelmeztetés ellenére felkészületlenül érte őket a terrortámadás.
9:05
Fókusz
2024. március 27. 20:35

Már két nappal a koncert előtt a bejáratnál sátraztak a Depeche Mode legelszántabb rajongói

Több mint negyven év után sem hanyatlik a Depeche Mode kultusza. A zenekar eddigi karrierje során már tizennégyszer járt Magyarországon, az elmúlt egy évben kétszer is teltházas koncertet adott hazánkban. A legutóbbi bulira a belépő 260-szor annyiba került, mint az első, 1985-ös koncertre. A Depeche Mode sikerének titkáról a legkitartóbb és leghűségesebb rajongóikat kérdeztük.
2:53
Híradó
2024. március 24. 18:59

Nemzeti gyásznap Oroszországban: megrázó felvételek kerültek elő a pénteki tömegmészárlásról

Megrázó videót tett közzé az Iszlám Állam terrorszervezet a pénteki moszkvai tömegmészárlásról. Az egyik merénylő testkamerája rögzítette, ahogy a fegyveresek behatolnak a koncertterembe, és tüzet nyitnak az emberekre. A támadók közül többet elfogtak, társaik után hajtóvadászatot indítottak. Oroszországban nemzeti gyásznapot tartanak a terrortámadás több mint 130 halálos áldozatának emlékére. 
2:58
Videó
2024. március 23. 11:32

Sikolyok, lövések és pusztítás – újabb felvételek a moszkvai terrortámadásról

Székek és bútorok mögött fedezéket kereső emberek, a háttérben folyamatos fegyverropogás és kétségbeesett sikoltozás. Ezeket látni és hallani azokon az újabb felvételeken, amik a moszkvai terrortámadásról készültek, és amelyek megtekintését a fenti videóban csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk. Nekik sikerült kijutni, de nem mindenki volt ilyen szerencsés. A legfrissebb adatok szerint mintegy 100 halálos áldozata volt a lövöldözésnek, de nagyon sokan súlyos állapotban vannak kórházban. 
4:12
Fókusz
2024. március 21. 19:55

„A költségvetés már bőven átlépte a 100 millió forintot” – így készülnek Majka előadói pályafutásának legnagyobb koncertjére

A költségvetés már bőven átlépte a 100 millió forintot, Majka koncertjéhez hasonlót magyarországi közönség eddig még nem láthatott. Az énekes pályafutásának legnagyobb szabású koncertjére olyan technikával készülnek amilyet az Egyesült Államokban az NBA-ben, a profi kosárlabdaligában használnak. Kedd óta százötvenen építik a színpadot, csak a hangfalak 16 tonnát nyomnak és 560 lámpát szereltek fel. Ez lesz Magyarországon a legnagyobb beltéri koncertje, amelyen 20 ezren tombolnak majd egyszerre Majka és énekesnőjének, Nikának a fellépésén. Nem véletlenül 360 fok lett a koncert neve, mert egy hatalmas, kör alakú színpadon énekelnek majd a stadion közepén.  
5:04
Reggeli
2024. március 18. 13:06

„Megkönnyeztem” – így ünnepelte 50. születésnapját Sipos Tomi

Januárban töltötte be az ötvenet Sipos Tomi, az Irigy Hónaljmirigy pedig tavaly a harmincat. A két kerek évfordulót egy hatalmas februári bulival ünnepelték meg, ahová mindenkit meghívtak, akivel Tomi valaha együtt zenélt. Utazásból sem volt hiány, hószánozott Erdélyben, megnézte a londoni Abba-show-t és egy teljes hetet nyaralt Tenerifén családdal és egyedül. Hogy mik a további tervei az évre és miért indította el úra TikTok csatornáját, kiderül a videóból. 
9:38
Reggeli
2024. március 6. 13:17

Soltész Rezső: Sokat köszönhetek a hölgyeknek

Soltész Rezső hiába közeledik lassan a 80 felé, a zenében továbbra is aktív: a héten több nőnapi koncertet is ad, de közben két új lemeze is készül. Karácsonykor jelenik meg a Szegedi Szimfonikus Zenekarral közösen készülő albuma, de már dolgozik egy másikon is, ami jövőre kerülhet a boltokba. Shanghaiba is hívták, ezt azonban lemondta, a meghívás ugyanis pont egybeesik a születésnapjával, amit szeretne inkább itthon, szerettei körében ünnepelni. 
6:07
Fókusz
2024. március 4. 20:13

„Keresztény a vallásom, de Pogány a Bibliám” – 10 ezer ember előtt koncertezett a trafikból kirobbanó Pogány Induló

Pogány Induló még csak két éve van a szakmában, de úgy tűnik, ő Magyarország legújabb sztárja. A 18 éves rapper 2022-ben robbant be köztudatba, idén pedig már tízezer ember előtt lépett fel. Rajongói közül jó néhányan a több órás sorbanállást sem bánták azért, hogy az első sorban bulizhassanak. Ott voltunk Szirmai Marcellel az első nagykoncertjén és megtudtuk, hogy éli meg a fiatal fiú a hatalmas sikert.
14:33
Portré
2024. március 1. 17:59

Pogány Induló: Nagyon nem hiteles, hogy 11 osztállyal a magas lóról beszélek

Pogány Induló, azaz Szirmai Marci még csak 16 éves volt, amikor beindult a karrierje. Még mindig csak 18 éves, és élete eddigi legnagyobb koncertjére készül, szombat este legalább tízezer ember előtt lépnek fel az MVM Dome-ban. A budapesti koncert előtt a Portrénak adott interjút, amelyben arról beszélt, hogy bár rapszövegeibe néha keményebb sorok is kerülnek, nem tartja magát gengszternek. Vajon miért nem nézi jó szemmel, hogy a legfelkapottabb magyar rapszámok a pénzről és a drága autókról szólnak? 
5:58
Reggeli
2024. február 22. 14:24

Nádai Anikó kisfia is fellépett Peter Srámek koncertjén, ahol sztárparádé volt és telt ház

Február 11-én tartotta Peter Srámek eddigi legnagyobb szabású koncertjét a Kongresszusi Központban. Ő maga is meglepődött rajta, hogy ennyi ember eljött, és már akkor nagyon örült, amikor látta, hogy pótszékeket kellett tenni, Külön megtisztelő volt számára, hogy olyan sztárok is tiszteletüket tették, mint Csepregi Éva, Sipos Peti, de ott volt Háfra Mari is, Zámbó Jimmy egykori szeretője. A koncerten fellépett Nádai Anikó kisfia is, az iskolai kórus tagjaként énekelt a koncerten. Az este egyik legmeghatóbb pillanata volt, amikor Srámek Jimmyvel együtt duettet énekelt.
6:15
Reggeli
2024. február 20. 11:56

„Elfelejtettem azokat a szövegeket, amiket 25 éve énekelek” – Völgyesi Gabi nagyon izgult a jubileumi koncerten

„Itt vagyunk a technológiai robbanás közepén, nagyon sok eszköz van a kezünkben, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, de ezzel sokszor távolabb kerülünk egymástól” – mondta Völgyesi Gabi, a Unique énekesnője a Reggeliben, ahol elmesélte a közelgő koncertjük terveit, és azt is elárulta, hogyan lehet az, hogy valaki 25 év után egyszer csak elfelejti azokat a dalszövegeket, amiket már régóta ismer.
5:29
Fókusz
2024. február 13. 19:56

Bodnár Attila alig hall, veszélyben a megélhetésük Pap Ritával

Bodnár Attilának folyamatosan zúg a feje és szinte semmit sem hall. Az első tünetek akkor jelentkeztek nála, miután felépült a koronavírus-fertőzésből. Orvosai szerint idegi hallásvesztése van. A zenész kétségbeesetten küzd azért, hogy visszaszerezze a hallását, ha ugyanis teljesen megsüketül, koncertezni sem tud Pap Ritával, amire viszont nagyon nagy szükségük van, a nyugdíjukból ugyanis nem élnének meg. 
5:56
Fókusz
2024. február 12. 20:16

Jimmy szelleme is megjelent Peter Srámek nagykoncertjén

Zámbó Jimmy és Peter Srámek duettje volt az est egyik fénypontja Srámek nagykoncertjén. A Kongresszusi Központban tartott esten az elmúlt évtizedek legnagyobb sztárjai közül többen is tiszteletüket tették. Ott volt Zoltán Erika, Végvári Ádám, Zsédenyi Adrienn, Sipos Péter. Srámek könnyes szemmel mesélt arról, mennyire szereti a magyar közönséget és Magyarországon élni. A videóban az énekes, a közönsége és sztárok is mesélnek a koncertről és Zámbó Jimmyről. Fásy Zsüli például arról, hogy születésekor Jimmy volt az első látogatója.
10:05
Reggeli
2024. február 8. 12:20

Bereczki Zoltán: Élvezem a férfias apaságot

Irgalmatlan sok félinformációt hoztam – Bereczki Zoltán sok részletet még nem árulhatott el idei terveiről. De azt megtudtuk, hogy ősszel egy közös procukcióra készül egy híres énekessel és egy erdélyi turnét is tervez. A muka mellett vagy inkább előtt, fő foglalkozása, hogy édesapa. Azt mesélte ezt egy-másfél évig tartott elrendeznie magában, hogy a munka hátrébb sorolódjon. Feleségével, Bata Évával újra felfedezték a diavetítést, ezzel kislányukat Flórát szórakoztatják, akinek mindenféle hangszínnel olvassák fel a már sokszor hallott történeteket.
9:16
Fókusz
2024. február 5. 19:37

Kiko cicájának dedikálta arénás koncertjét ByeAlex, akinek egy sokkal érzelmesebb oldalát ismerhettük meg

A világűrből egy hibernálókapszulában ereszkedett le a Sportaréna színpadára, majd egy óriási, látványos show-t tolt le ByeAlex szombat este. A csúcson hagyta abba az X-Faktort, miután négyszer is megnyerte mentorként a tehetségkutatót, most pedig megmutatta 13 ezer rajongónak és a jövő énekeseinek, hogyan is kell ezt csinálni. A Fókusz végigkövette az énekest élete első arénás koncertjén és bár azt gondoltuk, már minden oldalát megmutatta nekünk, egy egészen új ByeAlexet ismerhettük meg. 
4:59
Fókusz
2024. január 31. 20:01

Peter Srámek úgy érzi, már megérett a továbblépésre és ebben kiadója is támogatja

Peter Srámek felvidéki énekes karrierje fordulópontjához érkezett. Furcsa helyzetben van, hiszen nagy elődje, Zámbó Jimmy zenészei kísérik majd február 11-ei nagykoncertjén, köztük az egykori zenekarvezető, Jankai Béla és a legendás dobos, Pálmai Zoli. De ott lesz majd Delhusa Gjon is, aki szoros barátságot ápolt Zámbó Jimmyvel, ahogy nagyon jóban van Srámekkel is. Peter fizikailag is felkészült a színpadra, fogyott néhány kilót, tökéletesítette kiejtését. A táncot viszont a profikra bízza. A koncertet követően Peter Srámek úgy kíván majd kilépni Zámbó Jimmy árnyékából, hogy a legfontosabb stílusjegyeit megőrzi, hiszen rajongótábora is így ismerte meg és így szerette meg.
2:02
Belföld
2024. január 30. 17:26

„A fojtószorítást éreztem nagyon, a torkom fájt, kívül és belül is” – megszólalt a rajongó, akit lesokkolóztak Krúbi koncertjén

V.B.-t meglökdösték és földre vitték a valtonos biztonsági őrök, egyikük sokkolót is használt ellene az arénás Krúbi-koncerten. Fél óra leforgása alatt többször is sokkolták a fiatalt, pedig hivatalosan nem is lehetett volna ilyen eszköz a biztonságiaknál a vagyonvédelmi kamara szerint. Az áldozat úgy látja, hogy a biztonsági szolgálat aránytalanul keményen lépett fel, és nem csak ellene – de egyelőre még nem tett feljelentést az ügyben. Azt állítja, Krúbi menedzsere megkereste őt, és azt mondta, ők nem tehetnek a történtekről, de kárpótlást ígért a bántalmazott rajongóknak.
2:57
Videó
2024. január 26. 5:53

Krúbi: Ha egyszer nem fog tetszeni az embereknek, akkor is büszkén állhatok ott, hogy én ebben hiszek

Krúbi, polgári nevén Horváth Krisztián január 26-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. Előtte exkluzív interjút adott az RTL-nek, amiben beszélt a legújabb albumáról, a dalaiban megjelenő megosztó témákról, és a nagyszabású koncertről, amit nemcsak neki, de a közönségnek is ki kell majd hevernie. Azt is elárulta, hogy a dalaiban és a koncertjein próbál önazonosat alkotni, amibe beletartoznak a kényes témák is. Tudatos döntés volt a részéről, hogy nem „cenzúrázza” magát. 
2:32
Videó
2024. január 25. 6:04

Kivágták a Soros-pólót és a kormánykritikus részeket a Raktárkoncertek egyik filmjéből

Nemes egyszerűséggel kivágták a milliárdokból finanszírozott állami Raktárkoncertek egyik fellépőjének filmjéből az énekes „soros” feliratú pólóját és a zenekar több kormánykritikus számát is – számoltunk be róla három éve ezen a napon. A Hétköznapi Csalódások frontembere szerint durván cenzúrázták a fellépésüket. A kormány nem kommentálta az ügyet.