Fókusz

„A magyar komolyzenészek nagyon tehetségesek” – exkluzív interjú Andrea Bocelli pimaszul jóképű fiával, Matteo Bocellivel

Gosztonyi ZsoltGosztonyi Zsolt

2024. március 30. 20:07

„Sok leírhatatlan dolgot élhetek át a világ minden táján, ezeknek sokszor az a hátránya, hogy kicsit eltávolodok a valóságtól” – mondta Andrea Bocelli fia, Matteo Bocelli a Fókusznak adott exkluzív interjúban, amit a család pazar toszkánai birtokán, festői környezetben készíthettünk. Matteo úgy fogalmazott, azért szeret ide járni, mert olyan emberek veszik körül, akik segítenek neki szerénynek és két lábbal a földön maradni. A 26 éves, pimaszul jóképű fiatal nem készült énekesnek, mégis világhírű apja nyomdokaiba lépett, és első önálló magyarországi koncertjére készül. Karrierjéről, családjáról és egy szétszerelt terepjáróról is beszélgettünk. 

A napsütötte Toszkána közepén, egy Lajatico nevű településtől nem messze található a Bocelli család birtoka, ahol a világhírű tenorista, Andrea Bocelli nagyon sok időt tölt el a szeretteivel. Ebben a festői környezetben fogadta a Fókusz stábját egyik fia, a szintén világhírű énekes, Matteo Bocelli. 


Apa és fia legutóbb az idei Oscar-gálán énekelt együtt, az örökzöld, idén harmincéves Time To Say Goodbye című dalt, ezzel emlékeztek az elhunyt hollywoodi színészekre és filmesekre. Interjúnk három nappal ezután készült.

Különleges élmény volt, (…) őszintén szólva kicsit ijesztő is volt számomra, mivel világszerte milliók nézték élőben, ráadásul a saját apád legsikeresebb dalát énekeled vele együtt. Nagy pillanat volt, de nagyon élveztem

– fogalmazott Matteo Bocelli az Oscar-gáláról. 

„Végre a saját utamat járhatom” – interjú Andrea Bocelli fiával, Matteóval, aki nem készült énekesnek, mégis apja nyomdokaiba lépett
Andrea Bocelli és Matteo Bocelli az Oscar-gálán

Apja, aki az interjú közben váratlanul megérkezett, és lovaglótudását is bemutatta, nem először lépett fel a gálán, de ő is egy „nagyon szép pillanatnak” élte meg a fiával való közös éneklést. 

Matteo nem készült énekesnek, egy határozott nemmel válaszolt kisgyerekként arra a kérdésre, hogy felnőttkorában ugyanazzal szeretne-e foglalkozni, mint az édesapja. Az évek alatt viszont valami megváltozott: már hatévesen zongorázott, és tavaly jelent meg első önálló albuma. Idris Elba és Tilda Swinton oldalán szerepelt már hollywoodi filmben, apjával első duettje pedig 2018-ban készült, Andrea Bocelli ekkor töltötte a 60-at. 

Néhány éve már sokat utazom egyedül a fellépésekre, és ez nem is baj, mert végre egyedül is dolgozhatok a karrieremen, és a saját utamat járhatom – szerintem ez sok ember vágya. De éppen ezért sajnos egyre kevesebb időt tudok a családommal tölteni

– mesélte a karrierje alakulásáról.

„Végre a saját utamat járhatom” – interjú Andrea Bocelli fiával, Matteóval, aki nem készült énekesnek, mégis apja nyomdokaiba lépett
Archív fotó: Matteo Bocelli testvérével és apjával, Andre Bocellivel

Mindeközben pedig magyarországi koncertjére készül: júniusban ugyanis első önálló koncertjét adja Zalacsányban az Örvényesvölgy fesztivál erdei hátterű színpadán egy húszhektáros családi birtokon a zalai dombok között. Szimfonikus zenekarral fog együtt zenélni, és nagyon izgatott, mert „közismert, hogy a magyar komolyzenészek nagyon tehetségesek”.

  • Ki az a hollywoodi sztár, aki járt már a család toszkánai birtokán, és milyen élmény volt vele találkozni?
  • Ha épp nem zenél, milyen különleges hobbijának hódol, és mi köze ennek egy szétszerelt terepjáróhoz?

A Fókusz riportjában Matteo Bocelli ezekről is beszél, dalra fakad, és elárulja azt is, milyen viszony van apa és fia között.

#Fókusz#Videó#adásrészletek#Bulvár#andrea bocelli#matteo bocelli#interjú#koncert#énekes#látássérült#toszkána#család