FOCI

2:34
Híradó
2020. január 4. 19:06

A magyar profi focisták száma több futballnemzetet is megelőz

A magyar foci a német mellett sok más nagy futballnemzetet is megelőz. Legalábbis ami a profi játékosok számát illeti. A Nemzeti Sport számolt be arról a nemzetközi felmérésről, amely szerint Magyarországon több a profi játékos, mint Németországban, de az egy főre eső hivatásos labdarúgók számát tekintve megelőzi a világbajnok Franciaországot is. A Híradónak nyilatkozó sportközgazdász szerint a gond az, hogy közpénzből fizetik a magyar játékosok bérének jelentős részét.
1:59
Híradó
2019. augusztus 6. 18:35

Fellebbezett a Honvéd az Európai Labdarúgószövetség döntése ellen

Fellebbezett az Európai Labdarúgószövetség döntése ellen a Budapest Honvéd, miután elutasították az óvásukat, amit a botrányba fulladt Európa Liga mérkőzésük után nyújtottak be. A Craiova-Budapest Honvéd meccsen a román szurkolók petárdákat és hanggránátokat dobáltak a pályára, az egyik a bírót is megsebesítette. A fellebbezés ellenére már biztos, hogy a román csapat jut tovább, ráadásul a Honvéd ellen is eljárást indított az UEFA.
5:11
Fókusz
2019. június 18. 19:01

Őrizetbe vették az UEFA korábbi elnökét, Michel Platinit

Nagyon messzire nyúlhatnak az óriási foci világbotrány szálai. Lehet, hogy csak a kezdet, hogy őrizetbe vették kedd délelőtt az UEFA korábbi elnökét. Megdöbbentő vesztegetésekről beszélnek, amiben rengeteg érintett lehet. Viszont a legszomorúbb része a botránynak mégsem a magas beosztású vezetőket ért vádak, hanem az, hogy szinte rabszolgaként dolgozó bevándorlók építik fel a tömérdek stadiont Katarban.
5:30
Fókusz
2019. március 22. 19:20

Már 30 éve, hogy Törő nem táncol - most 63 évesen, újra a gyepen láthattuk!

Törőcsik Andrásról, a magyar labdarúgás egyik legnagyszerűbb játékosáról évek óta alig tudni valamit. A volt újpesti csillag rendkívül nehéz időszakon van túl. Az elmúlt években két agyműtétje is volt, mivel mindkét alkalommal elesett és beverte a fejét. A legutóbbi beavatkozás után hetekig kómában is feküdt. 5 év küzdelem és hihetetlen akaraterő kellett ahhoz, hogy ma újra a gyepen láthassuk az egykori sztárt. 63 évesen.
2:18
Híradó
2019. március 21. 17:00

3 milliárd TAO támogatás állami cégektől a felcsúti fociakadémiának

Csak állami tulajdonú cégek majdnem 3 milliárd forint közpénzzel támogatták a felcsúti fociakadémiát társasági adófelajánlásokkal. Ez is kiderül a Transparency International által kiperelt, 2011 és 2016 közötti időszak adataiból. Ezekből az Átlátszó készített adatbázist. Másik 3 milliárd forint érkezett az Orbán-család, illetve Mészáros Lőrinc és üzlettársainak cégeitől 4 év alatt.
2:15
Híradó
2019. március 15. 18:47

Még több focipályát ígérnek a határon túli magyaroknak

Még több focipályát, futballakadémiát és sportcsarnokot ígért a határon túli területekre Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter az erdélyi Nyárádszeredán avatott fel tegnap egy vadonatúj focipályát, ami a magyar kormány támogatásával épült. Azt mondta, hogy a sport, és különösen a foci egységbe kovácsolja a nemzetet. A Demokratikus Koalíció szerint inkább a határon belüli egészségügyre kellene költeni. 
2:02
Híradó
2019. január 28. 18:07

Mindenki bűnös Magyarország eddig legnagyobb foci bunda ügyében

Mindenki bűnös Magyarország eddig legnagyobb foci bunda ügyében. Ezt mondta ki a bíróság hétfőn első fokon. 24 ember ült a vádlottak padján, közülük többen felfüggesztett börtönbüntetést, mások pénzbírságot kaptak. Több, ma is aktív játékost pedig évekre eltiltottak a profi meccsektől. Az ítélet nem jogerős, így a hét éve húzódó ügy még nem ért véget.
6:00
Fókusz
2018. október 4. 17:30

Nagy lehetőség előtt áll a MOL-Vidi, de vajon sikerül megdönteni a több mint 30 éves bravúrt?

Nagy meccs előtt áll ma a Vidi, a Chelsea-vel csap össze Londonban, és talán óriási erőt meríthetnek a játékosok a Videoton 1985-ös, őrült meneteléséből. Az akkori szuper keret sorra verte az európai sztárcsapatokat egészen a döntőig. Disztl Péterrel idéztük fel a dicsőséges pillanatokat! A mérkőzés közvetítése ma este 20 órától kezdődik a Sport1-en. Következő élő közvetítés: PAOK- Vidi FC, okt.25-én 21 órakor szintén a Sport 1-en!