Sport

Szerződést bontottak Eriksennel, akit szívrohama után a pályán élesztettek újra

rtl.hurtl.hu

2021. december 17. 15:23

Az olaszországi szabályok szerint Christian Eriksen nem játszhat szívritmusszabályozóval, amit azután ültettek be, hogy összeesett az Európa-bajnokság egyik meccsén. Még három évig lett volna érvényes szerződése az Internazionale-val, most szabadon igazolható.

Az olasz labdarúgó-bajnokságban címvédő Internazionale közös megegyezéssel felbontotta Christian Eriksen szerződését – írta meg az MTI. 

A 109-szeres dán válogatott középpályás a nyári Európa-bajnokságon, a finnek elleni csoportmérkőzésen esett össze, megállt a szíve. A pályán defibrillátorral újraélesztették, majd egy életmentő beavatkozás után kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmusszabályozót kapott, majd hazatért.

Az Olaszországban hatályos szabályok szerint viszont nem léphet pályára szívritmusszabályozóval.

„A klub és a teljes kék-fekete család nevében a legjobbat kívánjuk Christiannak, mert bár most elválunk egymástól, a köztünk lévő kötelék soha nem fog felbomlani: összekötnek bennünket a szép idők, a nagyszerű sikerek és a Scudetto” – áll az olasz listavezető pénteki közleményében.

A 29 éves futballista december elején, nevelőegyesületénél, az Odense BK-nál kezdte újra az edzéseket, és most szabadon igazolható lett.

Eriksennek 2024 nyaráig volt érvényes szerződése az Interrel, de az olasz szövetség már augusztusban közölte, nem játszhat Olaszországban, hacsak nem távolítják el a nyáron beültetett szívritmusszabályozót. Az Inter nyitott volt a középpályás elengedésére, mert bár Olaszországban jelenleg el van tiltva a sporttevékenységtől, más országban nem feltétlenül kerülne ugyanilyen státuszba, így akár újra pályára léphetne.

Nyitókép: Szurkolók üzenete a dán Christian Eriksennek – Fotó: Kovács Tamás/MTI

#Sport#christian eriksen#labdarúgás#foci#foci eb#szívroham

Címlapról ajánljuk