BELFÖLD

Belföld
2024. július 3. 6:01

Nem nyugodtak meg a kedélyek a DK-ban, többen is Gyurcsány Ferencék távozását követelik

Gyurcsány Ferencnek a Demokratikus Koalíció megalakulása óta talán először kell jelentősebb belső kritikával szembenéznie: a pártelnök bejelentette, hogy folytatja a munkát, de a tagság egy része a vezetés távozását tartaná megfelelő reakciónak a június 9-i vereségre. Az elégedetlenek szerint a DK-ban létezik egy olyan kevésbé ismert második sor is, amelynek tagjai képesek lennének a generációváltásra. A belső ellenfelek partvonalra állítása már megkezdődött, többen maguktól távoztak.
6:49
Fókusz
2024. július 1. 19:42

Barátságosak és szelídek, de mi vezeti a rókákat egyre többször a városokba?

Egyre gyakrabban találkozhatnak rókákkal a városlakók. Nem ritka az sem, hogy etetik vagy befogadják őket. Kurunczi Norbert már híres arról, hogy évek óta szabadidejében menti és befogadja a beteg vagy épp elárvult kisrókákat. Azt mondja, az emberek alapvetően félreismerik őket, pedig rókák szerethető, intelligens állatok, akik pockokat, patkányokat is megfognak és éppen ők kerültek veszélybe az emberek miatt. 
5:08
Fókusz
2024. július 1. 19:41

Combnyaktörés, csuklótörés és stroke után végrehajtók fogadták házában OG Duck 76 éves édesanyját

Rendőrök kíséretében érkeztek a végrehajtók egy 15. kerületi ingatlanhoz – a Hip Hop Boyz egykori énekese, OG Duck, azaz Kalocsai Krisztián 76 éves szívbeteg édesanyja él az házban, amelyet elárvereztek. Az idős asszonynak három nap alatt kellett volna kiköltöznie és minden ingóságát kipakolnia az épületből. Miért jutott az elárverezésig az ügy? Kiderül a videóból.   
6:59
Reggeli
2024. július 1. 8:37

Egyre több az e-rolleres baleset, már készül a KRESZ-módosítása

Ebben az évben, április végéig 100 olyan közlekedési baleset történt Magyarországon, amiben e-roller érintett. A KRESZ-ben nem szerepel ez a járműkategória, ami a jövőben változhat, mondta Zách Dániel a Telex.hu újságírója. 25 km/h vagy annál nagyobb sebességre is képes járműveken még a bukósisak viselése sem kötelező. Zách elmondta, nincs általánosan érvényes országos joggyakorlat a roller használatra. Ha valaki jogosítvánnyal követ el rolleres szabálysértést, annak az engedélyét is bevonhatják, míg, akinek nincs jogosítványa, annak csak pénzbüntetés jár. A jövőben ez is megváltozna. A videóból kiderül, Zách Dániel szerint, mikorra várható konkrét szabályozás az e-rollerek használatában.
8:24
Reggeli
2024. július 1. 7:46

A családalapítás ma nehezebb, mint 30 éve, állítja a szakértő

„Kitolódik a családalapítás időpontja, nemcsak Magyarországon, hanem Európában is” – mondta Szvetelszky Zsuzsanna, szociálpszichológus. 2020 óta egy óvatosabb, megfontoltabb családtervezés figyelhető meg, betudható ez a covidnak és a gyorsan változó gazdasági, politikai helyzetnek. Hogy a családalapítást mennyire tudja ösztönözni, segíteni a CSOK, kiderül a videóból.
Belföld
2024. július 1. 5:48

Még mindig működik a vadászati kiállítást szervező cég, sőt: 750 milliós buktát hozott össze

Tavaly még mindig 17 embert foglalkoztatott a 2021-es vadászati kiállítás szervezésére létrehozott cég, személyi jellegű kifizetésekre 355 millió forint ment el. Amellett, hogy két könyvet megjelentettek, igyekeznek megőrizni a kiállításra készült eszközök értékét – erre minden bizonnyal nagy szükség is van, mert beszámolójuk alapján a piacon ezek nem kelendők. Már a mérleg készítésekor úgy látták: szükséges lesz újabb állami támogatás.
2:31
Videó
2024. július 1. 5:33

Novák Katalin 2018-ban: Mondjuk ki a nyilvánvalót, ha homofóbnak is tartanak majd

„Mondjuk ki a nyilvánvalót akkor is, ha homofóbnak tartanak majd” – Novák Katalin hat éve ezen a napon még család- és ifjúságügyi államtitkárként a család szentségéről beszélt, és arról, hogy ahhoz egy férfi és egy nő kell. Hozzátette, ez az identitástudata saját tapasztalataiból fakad. A melegek jogait képviselő LMBT Szövetség szerint a kijelentés homofób, de nemcsak a gyereket nevelő meleg párokat, hanem egyszülős és gyerektelen családok százezreit is sérti. A 2018-as Híradó-riport végén még elhangzott, hogy az azonos nemű szülőket a szociális és családtámogatási rendszerben ugyanolyan jogok illetik meg, mint a különböző neműeket – ez azonban ma már nincs így.