BALESET-BŰNÜGY

9:02
Fókusz
2023. július 18. 20:22

„A legtöbb gyilkos, aki féltékenységből öl, súlyos személyiségzavarral, önbecsüléshiánnyal küzd”

Kedd délután a harmadik kerületben elfogták az angyalföldi gyilkosság feltételezett gyanusítottját. A huszonhét éves Petra és barátja mindössze három hónapig voltak együtt, mielőtt a férfi feltehetőleg féltékenységből végezhetett a lánnyal. A lány barátai szerint Petra érezhette, hogy valami nincs rendben a férfival. A Fókusz egy pszichológust kérdezett arról, vajon fel lehet-e időben ismerni a bántalmazó kapcsolatot. 
1:52
Híradó
2023. július 18. 18:54

Nincs magyar sérültje a csehországi buszbalesetnek

Hétfőn kora este Brnonál egy Budapestről Prágába tartó járatba rohant bele egy másik busz. Annak vezetője meghalt. A két járműben 76 utas sérült meg. Közülük kedden délben még több mint húszan voltak kórházban. A magyar Külügyminisztérium szerint nincs magyar sérültje a balesetnek a. Az első vizsgálat szerint a hátulról érkező busz vezetője szívrohamot kaphatott, ezért nem tudott fékezni, de a baleset okát még vizsgálják.
1:21
Híradó
2023. július 18. 18:48

Ketten életveszélyesen megsérültek, amikor munkásokkal együtt zuhant le a daru emelőkosara Jánossomorján

Tetőjavító munkások sérültek meg életveszélyesen a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorján, amikor lezuhant a daru emelőkosara, amiben dolgoztak. Egy 30 éves férfi kiesett, 57 éves társa a kosárral együtt zuhant a földre. A sérültekért mentőhelikopter is érkezett. A rendőrség nyomoz, a megyei kormányhivatal vizsgálatot indított az ügyben.
1:32
Híradó
2023. július 18. 18:46

Halántékon lőtte ismerősét, a bántalmazást még akkor sem hagyta abba, amikor megérkeztek a rendőrök

Gáz-riasztó fegyverrel lőtte halántékon ismerősét egy férfi Miskolcon. Egyikük házában ittak, amikor valamin összevesztek. A házigazda el akarta küldeni vendégét, de az rátámadt, megszerezte a házban tartott fegyvert, majd többször lőtt is vele. Ezután egy fadarabot is vendéglátója torkába nyomott, amit csak a kórházban tudtak eltávolítani. A támadót letartóztatták emberölési kísérlet miatt.
2:10
Híradó
2023. július 18. 18:43

„A lábát láttam csak, hogy kilóg a villamos alól” – tízéves kisfiút gázolt el a villamos Budapesten

Tíz éves kisfiút gázolt el a villamos hétfőn este Budapesten. A gyerek a szerelvény alá szorult, tucatnyi tűzoltó és mentő próbálta kiszabadítani. Végig magánál volt, végül törésekkel, zúzódásokkal vitték kórházba. Családja szerint a baleset azért történt, mert egy banda el akarta venni tőle és barátjától a telefont, ők pedig menekülni kezdtek. A rendőrség vizsgálja a történteket.
1:57
Híradó
2023. július 18. 18:28

Videóra vették fuvarjaikat az embercsempészek, akik két és fél hónap alatt majdnem száz embert vittek el az osztrák határig

Milliókat keresett a vád szerint az a három magyar embercsempész – két sofőr és az őket irányító nő – akik két éve szerb irányítással, két és fél hónap alatt, csaknem száz embert fuvaroztak a déli határtól Ausztriáig. Az útjaikat videóra is vették. A nő és társai ellen most emeltek vádat, fegyházat kér rájuk az ügyészség.
2:11
Híradó
2023. július 18. 18:19

Ötnapos hajtóvadászat után Óbudán fogták el az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottját

Ötnapos hajtóvadászat után, Óbudán fogták el a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint múlt csütörtökön megölte a barátnőjét Budapesten. A 27 éves nő holttestét egy 13. kerületi lakásban találták meg a rendőrök, miután betörték az ajtót. Már ekkor 36 éves barátját gyanúsították, de napokig nem találták. A Blikk információi szerint a férfi a telefonját is megsemmisítette szökés közben.
1:29
Híradó
2023. július 17. 18:30

Hat utas, köztük egy gyerek égett meg a felcsapó forró gőz miatt a vonaton Hodásznál

Első-és másodfokú égési sérüléseket szenvedtek a MÁV egyik személyvonatának utasai Hodásznál. A mozdonyvonat hűtővíztartályából csapott ki a gőz, ami úgy tudjuk, a lábukon égette meg az embereket, hatot, köztük egy gyereket láttak el a mentők, majd vittek kórházba, információink szerint Mátészalkára. Lázár János miniszter rendkívüli vizsgálatot indított, a MÁV sajnálja a történteket, várják a kártérítési igényeket a megsérült utasoktól.
2:41
Híradó
2023. július 17. 18:27

Akkora volt az ütközés, hogy az egyik motor kettétört – előzés közben hajtott bele a sofőr a hat magyar motorosba Romániában

Magyar motorosok és biciklisek haltak meg közlekedési balesetben külföldön. Romániában egy autós előzés közben ütközött neki szemből egy 6 magyar motorosból álló csoportnak Hunyad megyében vasárnap délután. Ketten közülük meghaltak, egyik társuk súlyosan megsérült. Szlovákiában pedig két magyar biciklist gázolt halálra egy sofőr. Úgy tudjuk, a kerékpárosok Balassagyarmatról indultak szlovákiai túrára, és mindannyian tapasztalt sportolók voltak.
2:32
Híradó
2023. július 17. 17:56

Tiszaújvárosban nőtt fel az angyalföldi gyilkosság áldozata, megrendültek a helyiek

Továbbra is keresik azt a 36 éves férfit, aki a rendőrség szerint feltehetően meggyilkolta barátnőjét Budapesten négy napja. Ezt a BRFK közölte megkeresésünkre. 27 éves lány holttestét egy 13. kerületi lakásban találták meg. A feltételezett támadója ellen eddig európai vagy nemzetközi elfogatóparancsot nem adtak ki. A lány családja tiszaújvárosi. A városban élők megdöbbentek. Mindig vidám, jólelkű lánynak ismerték. 
1:30
Híradó
2023. július 16. 18:34

Fél órán át küzdöttek a férfi életéért, aki elmerült a budapesti Dagály fürdő termálmedencéjében

Elmerült egy harmincas éveiben járó férfi a termálmedencében a budapesti Dagály fürdőben szombaton. Gyorsan kihúzták a partra, az úszómesterek pedig azonnal megkezdték az újraélesztését. A biztonsági őrök is segítettek, majd a mentők folytatták. Végül kórházba tudták vinni. Szemtanúk szerint ehhez fél órás kitartó munkára volt szükség.
2:23
Híradó
2023. július 16. 18:33

Részeg sofőr gázolt el tolatva egy gyereket és egy nőt Kisvárdán, a 8 éves fiú intenzívre került

Részegen, padlógázzal tolatva ütött el egy 8 éves gyereket és egy asszonyt egy fiatal, aztán leparkolt és elsétált. A gázolás még szerdán történt Kisvárdán. A gyerek a kocsi alá szorult, súlyosan megsérült, intenzív osztályra került. A kisfiú anyja végignézte a balesetet, az RTL Híradónak azt mondta, a sofőr többször is nekiment a gyermeknek. A gázolót nem sokkal később megtalálták a rendőrök.
2:03
Híradó
2023. július 16. 17:17

A szomszéd lövöldözhetett a békés kutyára Tataházán, több lövedéket is kimutatott a röntgen

Meglőttek egy kutyát a Bács-Kiskun megyei Tataházán, ezt biztonsági kamera is rögzítette. Gazdája azonnal állatorvoshoz vitte az állatot, a röntgenfelvétel alapján pedig kiderült, hogy már korábban is rálőttek az állatra. Nem is egyszer: négy lövedéket mutatott ki a műszer. A rendőrség nyomoz, a kutya gazdájának rokona az RTL Híradónak azt mondta, hogy a szomszédra gyanakszanak, aki korábban a saját háza tetejét is kibontotta, hogy bosszúságot okozhasson.
1:42
Híradó
2023. július 15. 18:36

Betörés Budapesten: okosórát, készpénzt, mobiltelefont loptak, azt állítják a kukák tetején találták

Beosontak a hálószobájába éjszaka, így loptak meg egy férfit Budapesten. A két tolvaj három hete tört be a ferencvárosi társasházba. Ezt kamerák is rögzítették. Az egyik lakás ajtaja nem volt bezárva, így tudtak bemenni. Több százezer forint értékű okosórát, telefont és készpénzt vittek el. A bíróság letartóztatta a betörőket.
1:45
Híradó
2023. július 14. 18:35

Vásárlónak adták ki magukat, több mint 60 milliót csaltak ki

Nem csak saját, de munkáltatója adatait is megadta az átvert eladó, csaknem 50 millió forintot szereztek így meg az internetes csalók Budapesten. A rendőrök nemrég fogták el annak a magyar és ukrán állampolgárokból álló bandának a tagjait, akik interneten hirdető eladókat vertek át. Hat embert vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint több mint 60 millió forintot csalhattak ki.
2:18
Híradó
2023. július 14. 18:32

Hagyták volna bennégni a menekülteket a furgon rakterében

14 év fegyházbüntetést kapott a férfi, aki élettársával 8 embert, köztük egy gyereket próbált Németországba csempészni Magyarországon keresztül. Menetközben azonban járművük füstölni kezdett. Egy járőrpáros megállította őket, ekkor vették észre, hogy dörömbölnek a furgon belsejéből. A füstből láng lett, a sofőr azonban segítség helyett eltörte a kulcsot. A rendőrök végük a menekültekkel közösen feszítették fel a raktér ajtaját.
2:29
Híradó
2023. július 14. 18:07

Előbb megverték a rendőrök, majd megkérdezték, hogy őt keresik-e

Először megverték a rendőrök, majd megkérdezték tőle, hogy ő törte-e le egy kocsi visszapillantóját - ezt állítja egy dunaújvárosi férfi. Sztojka Zoltánnak két bordája is eltört. A dunaújvárosi rendőröket kedd éjjel egy fehér pólós kocsirongáló miatt hívták. A férfi egy parkon át menekült. Sztojka Zoltán is ugyanabban a parkban ült, fehér pólóban. Miután az autó tulajdonosa meglátta Sztojkát, kiderült, hogy nem ő a rongáló, így a rendőrök hazaküldték. A férfi feljelentést tett és bocsánatkérést vár. 
1:54
Híradó
2023. július 14. 18:00

„Kislányom, mit tett veled?” – a meggyilkolt nő édesanyjának fájdalmas sírására ébredtek a lakók

Megöltek egy fiatal nőt Budapesten. Holttestét egy XIII. kerületi lakásban találták meg csütörtök éjszaka, miután rátörték az ajtót. Feltételezett gyilkosa elmenekült, a rendőrök hajtóvadászatot indítottak ellene. A 36 éves férfit még keresik. A szomszédokat sokkolták a történtek. Többen azt mondták a Híradónak, hogy a meggyilkolt nő édesanyjának fájdalmas kiabálására és sírására ébredtek az éjszaka közepén.