BALESET-BŰNÜGY

0:56
Híradó
2023. július 22. 17:36

Videón a Budaörsnél kiégett busz – szinte semmi sem maradt belőle

Csak az ülések fémkerete maradt meg a buszban, ami az M1-M7-es autópálya közös szakaszán gyulladt ki szombaton. A jármű teljes terjedelmében égett, amikor a törökbálinti és a fővárosi hivatásos tűzoltók a helyszínre értek, az oltást azonnal megkezdték. A járműben szerencsére nem utaztak, amikor lángra kapott. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerin a tüzet délután fél 4 után sikerült eloltani, a járművet átvizsgálták, és utómunkálatokat végeztek. 
2:04
Híradó
2023. július 21. 19:02

Még 2000-ben vert félholtra egy férfit két kidobó, majd a vonatsínre fektették, hogy balesetnek álcázzák – akár életük végéig a rácsok mögött maradhatnak

23 éve történt gyilkosság ügyében emelt vádat az ügyészség, egy kecskeméti szórakozóhely két egykori kidobója ellen. Azzal vádolják őket, hogy 2000 októberében félholtra vertek egy férfit, majd a magatehetetlen áldozatot a vonatsínekre tették, hogy balesetnek álcázzák a bántalmazást. A 24 éves fiatalt halálra gázolta a vonat. Az ügyben három éve történt fordulat: jelentkezett egy szemtanú.
1:54
Híradó
2023. július 21. 18:43

A nagy csattanás még közeli boltban is hallatszott – újabb karambol volt a hírhedt szombathelyi kereszteződésben

Újabb baleset történt a szombathelyi kereszteződésben, ahol áprilisban egymás után két nap is történt karambol. Akkor az önkormányzat azt ígérte, megvizsgálják, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni a szakaszt. Most azt mondják, tükröt tesznek majd a kereszteződésbe, hogy beláthatóbb legyen. A mostani balesetet is rögzítette a közeli bolt biztonsági kamerája. Az egyik sofőrt kellett kórházba vinni. 
2:14
Híradó
2023. július 21. 18:32

Többször elsírta magát a bíróságon az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja

A férfi ügyvédje azt mondta, hogy már az első, később a helyszíni és most a bírósági kihallgatásán is elsírta magát. Pénteken döntöttek a letartóztatásáról. Ügyvédje a Híradónak azt mondta: egyelőre nem adott magyarázatot tettére. Múlt csütörtökön végzett barátnőjével, bántalmazta, majd nyakon szúrta. A gyilkosságot később bejelentette a rendőrségen, de ezután napokig bujkált a Római-parton. Kedden fogták el a rendőrök.  
5:35
Fókusz
2023. július 20. 20:06

Ezen múlhat, hány évre ítélik az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottját – T. Róbert ügyvédje nyilatkozik az ügyről a Fókusznak

T. Róbert többször véget akart vetni az életének, és búcsúlevelet is írt, amiben kifejtette, hogy megbánta szörnyű tettét – mondta a fókusznak a 13. kerületben barátnőjét meggyilkoló férfi ügyvédje. Dr. Somos Zoltán szerint a férfi meglehetősen rossz pszichés állapotban van, de választékosan beszél és kulturált ember benyomását kelti. Az is kiderült, hogy miután megölte a barátnőjét, bejelentést tett a tragédiáról a 112-n és megjelölte a helyszínt is. A kihallgatáson azt mondta, ő akart szakítani aznap Petrával. A rendőrség most a férfi volt barátnőit, ismerőseit is meghallgatja.
1:34
Híradó
2023. július 20. 18:34

34 éves nő holttestét találták meg egy nyíregyházi lakótelep 10. emeletén

Holtan találtak egy 34 éves nőt nyíregyházi panellakásában szerdán délután. A szomszédai kérték a közös képviselőt, hogy hívja a hatóságokat, mert napok óta semmi mozgás nem volt az albérlet környékén, ahol az áldozat az élettársával élt. A társasház lakói szerint a nő visszahúzódó volt, szerintük viharos kapcsolatban éltek a párjával. A rendőrség még vizsgálja, hogy bűncselekmény történt-e.
1:56
Híradó
2023. július 20. 18:33

Erőszakoskodott vele, és meztelenül fotózta ismerősei 8 éves kisfiát

Ismerősei 8 éves kisfiát zaklatta szexuálisan, ezzel gyanúsítanak egy taksonyi férfit. Az anya tett feljelentést, miután gyereke, aki a család barátjánál aludt, másnap feldúltan érkezett haza. Kiderült, a férfi erőszakoskodott vele, majd meztelenül fotózta. Úgy tudjuk, a család 20 éve jóban volt a meggyanúsított ismerőssel, aki többször kenuzni is elvitte a gyereküket, így a kisfiú megbízott benne. A bíróság letartóztatta a férfit.
1:42
Híradó
2023. július 20. 18:24

Balesetként jelentette be az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja barátnője halálát

Baleset történt! Így jelentette be a rendőröknek barátnője halálát az angyalföldi gyilkossággal gyanúsított férfi. Búcsúlevelet is hagyott a helyszínen. Ebben azt írta – nem is érti, hogy miért ölte meg a nőt, és nagyon megbánta tettét. Erről ügyvédje beszélt a Fókusznak. Úgy tudjuk, a férfi bántalmazta, majd nyakon szúrta barátnőjét.
4:22
Fókusz
2023. július 19. 19:55

Az Angyalföldön megölt lány és gyilkossággal gyanúsított párja három hónapja egy társkereső appon ismerkedett meg – észre lehet venni az intő jeleket?

Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottját tegnap kora délután a Római parton kapták el a rendőrök, miután valaki meglátta őt és bejelentést tett a rendőrségen. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és átfésülték a környéket. A férfit elfogták majd gyanúsítottként hallgatták ki. A BRFK legjobban felszerelt, fegyveres bűnözők ellen is bevethető rendőreit kérték fel az elfogásra – sikerült, ezután gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi beismerő vallomást tett. 
2:43
Híradó
2023. július 19. 18:30

Kényszergyógykezelésre küldené az ügyészség Baumann Péter gyilkosát

Kényszergyógykezelésre küldené az ügyészség az újbudai rendőrgyilkosság vádlottját. A férfi januárban három járőrt késelt meg, egyikük belehalt sérüléseibe. A szakértők szerint a késelőnek üldözési téveszméi vannak. Azt mondta, azért támadt a rendőrökre, mert azt hitte, meg akarják ölni. Az ügyészség most több térfigyelő kamera felvételét is közzétette.
2:20
Híradó
2023. július 19. 18:23

A gyilkosság után még visszament az ernyőjéért, nehogy elázzon – újabb részletek derültek ki a XIII. kerületi gyilkosságról

Megölte barátnőjét, kifutott az utcára, de amikor látta, hogy esik, visszament a lakásba egy esernyőért – ez is kiderült a XIII. kerületi gyilkosság gyanúsítottjának kihallgatásán. A férfi múlt csütörtökön ölhette meg a 27 éves nőt, ezután állítása szerint öngyilkos akart lenni. Majd inkább mégis egy óbudai romos épületben bujkált. Öt napig tartott a hajtóvadászat ellene, kedden a Római-parton látta meg valaki.