Baleset-bűnügy

Hűtőkbe mászott be a bekristályozott kiskunhalasi fiatal, mert teleportálni akart

rtl.hurtl.hu

2023. július 19. 15:16

Különös képzetei támadtak egy kiskunhalasi fiatalnak, miután bekristályozott: úgy gondolta, hogy a hűtőszekrények térkapuk. Több hűtőt is felkeresett a városban, aminek a gazdáik annyira nem örültek. A rendőrség előterjesztést tett a letartóztatására.

Sanszos, hogy a rendőrség a nyár legabszurdabb sztorijáról számolt be a police.hu-n. Egy 22 éves fiatalt fogtak el Kiskunhalason, aki különböző helyekre azért ment be hívtalanul, hogy bemásszon a hűtőbe.

Az első ámokfutása a fiatalnak még június elsején indult egy pékségben. Az eladó hajnalban a napi rutint csinálta, hogy már az első vásárlók is friss árut kaphassanak. A „zárva” tábla ugyan még kint volt, de a bejárati ajtót nyitva hagyta. Így azon nem lepődött meg, hogy az vásárlótérből zajokat hall.

Annál inkább megdöbbentő volt, amit látott: egy férfi az egyik hűtőből a földre dobálta a termékeket, majd belépett a hűtőszekrénybe és magára csukta az ajtót.

Az árus próbált a sráccal szót érteni, megpróbálta kitessékelni, ám nem járt sikerrel. Aztán a férfi hirtelen lelépett, több tízezer forint kárt hagyva maga után.

Ezen a napon még két hasonló bejelentést kaptak a rendőrök. A fiú egy dohánybolt hűtőjében álldogálva is eltöltött némi időt, valamint egy élelmiszerbolt tejhűtőjéből is kidobálta az ott tárolt árut. Mindkét helyen közel százezer forintnyi kárt okozott.

A fiatal nem állt le, július 16-án egy házba próbált bejutni, ám amikor a bejárati ajtóhoz ért, a tulajdonos megzavarta, így a hívatlan látogató elmenekült. Késő este egy benzinkút ablakát rongálta meg, de az eladótérbe nem jutott be.

Végül kedden kapták el a 22 éves gyanúsítottat, mivel előző éjszaka bemászott egy családi ház udvarára, feltépte az egyik ablakról a redőnyt, és a konyhában lévő hűtő tartalmát a földre hajigálta. 

Az ott lakó felfigyelt a zajra, a konyhában azt látta, hogy a srác be akar mászni a hűtőbe.

A tulajdonos persze próbálta ebben megakadályozni, ezért egy kisebb dulakodás alakult ki a két férfi között, majd a fiatal – a kerítésen kimászva – kereket oldott.

A férfi a kihallgatás során nem tagadta, hogy bemászott a hűtőkbe. Tettét azzal magyarázta, hogy kristályt fogyasztott a történteket megelőzően, és ezért azt gondolta, hogy a konyhai berendezések „térkapuként” szolgálnak.

A nyomozók a férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására. A rendőrök – szakértők bevonásával – vizsgálják, hogy a fiatal valóban valamilyen kábítószer vagy új pszichoaktív anyag hatása alatt állhatott-e. 

Nyitókép: Pexels.com/Alex Qian.

#Baleset-bűnügy#kristály#kábítószer#drog#kiskunhalas#rendőrség#hűtő#hűtőszekrény

Címlapról ajánljuk