BALESET-BŰNÜGY

1:40
Híradó
2023. november 5. 18:36

Fiktív számlákkal csaltak el a 650 millió forintnyi áfát, fejenként húsz év börtönt kaphatnak

Húsz év börtönt is kaphatnak annak a nemzetközi céghálónak a vezetői, akiket 650 millió forintos áfacsalással gyanúsítanak. A NAV most lezárult nyomozása szerint ablakgyártásra szakosodott magyar cégek külföldiek bevonásával fiktív számlákat állítottak ki, majd eltették az áfát. 15 emberrel szemben javasolnak vádemelést, közülük négyet már letartóztattak.
2:38
Híradó
2023. november 5. 18:32

Furcsa baleset Bács-Kiskunban: átszakította a temető kerítését és a sírok között állt meg az autó

Busz és autó ütközött a Szabolcs megyei Győrtelken vasárnap délután. Ketten könnyebben megsérültek. Szombaton pedig ketten meghaltak az utakon. Frontálisan karambolozott két autó Környe közelében. Az egyik kocsi sofőrje meghalt, öt sérültet, köztük gyerekeket vittek kórházba. A Zala megyei Galambok mellett is két autó ütközött össze. Az egyikből kizuhant egy fiatal, aki azonnal meghalt. Két sérültet vittek kórházba.
1:41
Híradó
2023. november 4. 19:00

Drónnal, konzervben, ködlámpában – látványos videó mutatja, hogy a cigicsempészek nem ismernek lehetetlent

Szinte teljesen ki volt bélelve cigarettával egy autó – milliós csempészszállítmányt találtak a NAV-osok az M5-ösön egy bolgár kocsi karosszériájában. A sofőr nem tudott elszámolni a csaknem hétszáz doboz dohánnyal. A csempészek leggyakrabban a karosszériában rejtik el a cigarettát, Néhány hete azonban drónnal juttattak át egy szállítmányt a határon. 
1:55
Híradó
2023. november 4. 18:55

Miután brutálisan megölte a húgát, rendszeres véradó lett a budapesti buszsofőr

Egyre több részlet derül ki arról a buszsofőrről, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2009-ben brutálisan megölte eltűntként keresett húgát. Az akkor 17 éves lány a család szegedi lakásából tűnt el 2008 őszén. A rendőrök a héten jelentették be: szerintük a fővárosban élő bátyjánál volt, aki megölte, majd eltüntette a holttestét. A most 39 éves férfi úgy élte tovább az életét, mintha mi sem történt volna: gyerekei születtek, dolgozni járt, sokat nyaralt külföldön. Aki személyesen ismerte, megdöbbent a hír hallatán, hogy ilyen ügy miatt tartóztatták le. 
2:12
Híradó
2023. november 4. 18:51

„Fejébe vette, hogy mi mérgeztük meg a kutyáját” – gyerekük megölésével fenyegette a szomszédokat a rendőrre lövő férfi

Rendőrre lőtt légpuskával egy férfi a Nógrád megyei Erdőtarcsán. Péntek este családok közötti vitához hívták a járőröket, mert a férfi azzal fenyegette meg szomszédja gyerekét, hogy lelövi. A kiérkező rendőrökre adott le két lövést, egyikük könnyebben megsérült. A fegyveres ezután bezárkózott otthonába, a TEK kommandósai fogták el. A megfenyegetett gyerek anyja könnyezve beszélt az RTL Híradónak.
2:22
Híradó
2023. november 4. 18:32

Fiatalokkal teli kocsi tragikus balesete: az autóban két focista is ült, az egyikük vezetett

Egy 21 éves fiatalember életét vesztette, több társa súlyosan megsérült egy autóbalesetben tegnap éjszaka Dögénél. A fiatal, ötfős társaság Kisvárda felé haladt, amikor egy kamiont megelőzve megcsúsztak az úton és árokba csapódva egy fának hajtottak. Az autóban két focista is ült: egyikük vezetett. Mindenkit a tűzoltók vágták ki a roncsból. Az áldozat a kórházban halt meg.
1:48
Híradó
2023. november 3. 18:43

Pár százezres tartozása miatt fogva tartották és azzal fenyegetettek egy férfit, hogy feldarabolják és elássák

Emberrablókat fogtak a Pest megyei rendőrök. A banda a gyanú szerint azzal fenyegetett egy férfit az adóssága miatt, hogy feldarabolják és elássák. Órákon át terrorizálhatták késsel egy monorierdei házban. A három fenyegető közül ketten már hetek óta letartóztatásban vannak, harmadik társukat néhány napja fogták el.  
1:27
Híradó
2023. november 3. 18:34

Sapkával akarta letakarni a kamerát a betörő, miközben a széfért mentek, nem sikerült nekik

Sapkával akarta letakarni a kamerát egy betörő, de nem sikerült a terv, így a rendőrök hamar elkapták őt és társát. A két férfi egy széfet lopott el egy kiskunfélegyházi lakásból idén tavasszal, azt Budapestre vitték, ahol szétverték. Egymillió hatszázezer forintnyi ékszert és készpénzt zsákmányoltak. Egyiküket pár óra alatt elkapták, társát csaknem 3 héttel később. A rendőrség most zárta le a nyomozást.
2:25
Híradó
2023. november 3. 18:32

Tényleges életfogytiglant kapott a férfi, aki övvel fojtotta meg a kollégáját, majd a holttestét a Dunába dobta

Övvel fojtotta meg kollégáját, majd holttestét a Dunába dobta – tényleges életfogytiglanra ítélték a gyilkost, aki brutális kegyetlenséggel végzett kollégájával két éve Budapesten. A bíróság szerint a pénzéért ölhette meg az áldozatot, aki nem sokkal korábban több mint 100 ezer forintot vett fel egy automatából. A gyilkos az utolsó szó jogán bocsánatot kért áldozata szüleitől és rokonaitól. 
2:18
Híradó
2023. november 3. 18:30

Fegyházra ítélték a szerb testvérpárt, akik ékszerboltot akartak rabolni Debrecenben, de a kifogott rajtuk a kick-boxos tulaj

Hosszú évekre fegyházba küldte és kiutasította az országból a bíróság a szerb fivéreket, akik ki akartak rabolni egy debreceni ékszerüzletet tavaly januárban. A tulajdonosra egy riasztópisztollyal és puszta kézzel támadtak rá, de kifogott rajtuk a küzdősport múltú ékszerész. A rablók autóval próbáltak elmenekülni, de a rendőrök gyorsan elfogták őket. A büntetésük nem jogerős.
2:11
Híradó
2023. november 3. 18:27

Az anyja sokat veszekedett vele, emiatt szökhetett el otthonról a szegedi lány, akit a gyanú szerint a később bátyja megölt és feldarabolt

A szülői szigor miatt szökhetett el otthonról az a 17 éves szegedi lány, akit a rendőrök szerint bátyja gyilkolt meg 2008-ban. A család egyik szomszédja beszélt erről, szerinte az anya rendszeresen kikelt magából, mert lánya ivott és cigizett. A lányt évekig eltűntként tartották nyilván, de a rendőrök tegnap bejelentették: a bátyját gyanúsítják azzal, hogy megölte és eltüntette a holttestét. A most 39 éves férfit letartóztatták.
1:32
Híradó
2023. november 2. 18:55

Kihasználták a halloween-i ünnepségeket: jelmezekbe öltözött rendőrök csaptak le a drogkereskedőkre

Horrorfilmkaraktereknek öltözött rendőrök csaptak le drogkereskedőkre Peruban. A hatóságok a halloweeni ünnepségeket kihasználva tudták észrevétlenül megközelíteni a veszélyes drogtanyát. Kreatív módszerük sikeresnek bizonyult: az akció során készpénzt valamint több mint 1500 csomagnyi kokaint foglaltak le és őrizetbe vették egy bűnszervezet két tagját.
2:01
Híradó
2023. november 2. 18:50

Egy tolvaj a pizzafutárral együtt lopta el annak kocsiját, most évekre fegyházba küldenék

Három évre fegyházba küldené az ügyészség az autótolvajt, aki egy pizzafutárral együtt lopta el annak kocsiját két éve Egerben. Az épp megrendelést teljesítő futár az utolsó pillanatban ugrott be a férfi mellé, hogy mentse az autóját. A tolvaj sofőr ezután vele együtt kezdett száguldozni, majd egy házfalnak rohant a kocsival. Végül elmenekült, később elfogták. Áldozata súlyosan megsérült. Az ügyészség most emelt vádat a tolvaj ellen. Úgy tudjuk: mindent tagad, és azt állítja: a futár vezetett, ő csak utas volt. 
1:18
Híradó
2023. november 2. 18:44

Halálra gázolt egy másik sofőrt a részeg szerb kamionos – csak felfüggesztett börtönt kértek rá

Részegen gázolt halálra egy embert, de csak felfüggesztett börtönt kérnek rá. Röszkénél ütött el csaknem két éve éjszaka egy, a határ előtt álló kocsisor mellett beszélgető kamionost egy ittas szerb sofőr, aki megállás nélkül tovább is hajtott. Az ügyészség szerint az áldozat is hibás volt: sötét ruhában állt az autópályán, ahol nincs keresnivalójuk gyalogosoknak. 
1:26
Híradó
2023. november 2. 18:41

A 10 éves kislánynak esélye sem volt a túlélésre – anyukája vezette az autót, amikor karamboloztak

Egy 10 éves kislány halt meg, amikor egy kocsi egy kisteherautóval ütközött csütörtökön délelőtt a Zala megyei Sárhida közelében. Úgy tudjuk, az autót vezető nő egy fékezés után letért az útról, majd visszarántotta a kormányt, ekkor csapódhatott a kocsi a szemből érkező kisteherautóba. A nőt súlyos sérülésekkel vitték kórházba, a kisteherautóban utazók könnyebben sérültek.  
2:34
Híradó
2023. november 2. 18:38

Egy 120-szal érkező vonat gázolta halálra az idős házaspár, a férj nem hagyta magára a feleségét

Vasúti tragédia Gödnél. Egy idős házaspár mindkét tagja szörnyethalt, amikor kocsijukkal a leeresztett sorompók között rekedtek szerdán délután, majd a 120-szal érkező vonat elgázolta őket. A 90 éves férfit és 83 éves feleségét a baleset előtt egy szemtanú próbálta meg rávenni, hogy szálljanak ki, de erre már nem volt idejük. Idén 45 vasúti átjárós baleset történt, ezekben összesen négyen haltak meg.
3:01
Híradó
2023. november 2. 18:33

Háromgyerekes apuka és buszsofőr lett a húgát 15 éve feldaraboló férfi

A gyanú szerint megölte, majd feldarabolta 17 éves húgát egy fiatal férfi Budapesten, egy XIII. kerületi panellakásban. A szegedi lány elszökött otthonról. Azért kellett meghalnia, mert ellenállt, amikor a bátyja, akinél bujkált, prostitúcióra próbálta rábírni. A gyilkosság 15 éve történt, a most 39 éves férfi azóta 3 gyermekes családapa lett és buszsofőrként dolgozott.
1:42
Híradó
2023. november 2. 17:40

Elsodorta a pálya mellett dolgozó munkásokat a vonat

Munkásokat gázolt el egy személyvonat a Debrecenhez közeli Kismacsnál. Úgy tudjuk, a vasútvonal közelében hárman dolgoztak, amikor kettejüket elsodorta az érkező személyvonat. Egyikük életveszélyes, a másik férfi súlyos állapotban van, műteni kell őket. A vonaton 18-an utaztak, közülük senki sem sérült meg. A MÁV szerint ők nem adtak engedélyt munkavégzésre, nem az ő dolgozóik szenvedtek balesetet.
2:03
Híradó
2023. november 1. 18:31

Négy gázpalack felrobbant, porig égett a menhely Pomázon – egy önkéntes mentette meg a kutyákat

Porig égett kedden éjjel egy pomázi állatmenhely főépülete. Az épületben lévő két kutyának nem esett baja, mert egy önkéntes kimentette az állatokat. Ahogy a telepen lévő másik 26 kutya is ép bőrrel megúszta. A tűzben négy gázpalack is felrobbant, az egyik pont a tüzet észlelő fiatalember közelében. Az állatvédők szerint szinte mindenük megsemmisült a tűzben: tápra, gyógyszerekre, kutyafekhelyekre és kétkezi munkára is szükségük van, hogy újjáépíthessék a telepet.