BALESET-BŰNÜGY

2:09
Híradó
2023. november 10. 19:39

Véletlenül lelőtt egy családapát, aki a saját udvarán állt – a vadász továbbra is büntetlen előéletű marad

Két kilométerről véletlenül lelőtt egy családapát, felfüggesztett börtönt és 600 ezer forint pénzbüntetést kapott. Pénteken hoztak jogerős ítéletet annak a vadásznak az ügyében, akinek a kezében 2020 tavaszán Újfehértó közelében elsült a puska, így okozta a saját udvarán tartózkodó áldozat halálát. Lányai azt mondták a bíróságon, hogy a férfi azóta sem kért tőlük bocsánatot. 
2:10
Híradó
2023. november 10. 18:43

Elítélték az exkatonát, aki meg akart erőszakolni egy terhes nőt Miskolcon

Hat évet kapott jogerősen a volt tartalékos katona, aki egy terhes kismamát akart megerőszakolni tavaly nyáron, Miskolcon. Követte áldozatát, lehúzta a földre és fojtogatta. A nőnek sikerült telefonon segítséget kérnie, így támadója elmenekült. A férfi a pénteki tárgyaláson arról beszélt az utolsó szó jogán, hogy megbánta és maga sem tudja feldolgozni, amit tett.  
1:43
Híradó
2023. november 10. 18:36

Hatan voltak a lángoló épületben Miskolcon, de csak öten élték túl: egy ágyban fekvő beteg éget benn

Egy ember meghalt, amikor kigyulladt egy háromszintes családi ház éjszaka Miskolcon. Hatan voltak a lángoló épületben, ketten ki tudtak menekülni, három embert a tűzoltók mentettek ki. A tulajdonos idős asszony holttestét abban a szobában találták meg, ahol felcsaptak a lángok. A tűzoltók szerint nem kizárt, hogy elektromos hiba miatt gyulladt ki a ház.
1:30
Híradó
2023. november 10. 18:29

A térfigyelő kamerák felevtték: nőket támadott meg egy büntetett előéletű férfi Ferencvárosban

Több nőt is megtámadott egy büntetett előéletű férfi tavaly Ferencvárosban. Közülük kettőt előbb követett az utcán, erről most hozott nyilvánosságra kamerafelvételeket az ügyészség. A vádirat szerint őket meg akarta erőszakolni, egyiküket meg is ütötte. Máskor késsel fenyegetett meg két nőt, miután elrabolta egyikük telefonját. A 31 éves támadó ellen most emeltek vádat. Ha mindent beismer az előkészítő ülésen, 18 évet kaphat. 
1:41
Híradó
2023. november 10. 18:27

Házi őrizetből a börtönbe került a Deák téri gyilkosság egyik vádlottja: eltörte az apja orrát és megverte a testvérét is

Rátámadt a családjára, ezért házi őrizetből börtönbe került a Deák téri gyilkosság egyik vádlottja. Arról a 22 éves fiatalról van szó, aki a vádirat szerint a három és fél évvel ezelőtti kegyetlen belvárosi szurkáláskor, a már haldokló egyik áldozatot többször megrúgta. A Blikk írta meg elsőként, hogy otthonában töltötte a bűnügyi felügyeletét, amikor eltörte az apja orrát, egy másik alkalommal pedig megverte a testvérét.    
7:03
Fókusz
2023. november 9. 20:35

„Megkímélném magam ettől” – a súlyosan bántalmazott Orosz Bernadett kisétált a tárgyalóteremből volt párja ügyvédjének védőbeszédénél

Csütörtökön újabb tárgyalást tartottak a négy évvel ezelőtt súlyosan bántalmazott Orosz Bernadett ügyében. Ma a vádlott ügyvédje védőbeszédet mondott, amit a nő nem bírt végighallgatni. Úgy érezte, az ügyvéd ugyanazt a magatartást tanúsítja, mint a volt párja. Azt mondta: rendkívüli módon traumatizálták volna azok a rágalmak és valótlan dolgok, amiket róla állítanak. Orosz Bernadett felállt, és kisétált a teremből – a tárgyaláson a Fókusz is ott volt. 
1:59
Híradó
2023. november 9. 18:36

A késelő azt mondta az RTL Híradónak, hogy szerelmi ügy miatt estek egymásnak a rokonokkal, ő pedig csak a gyermekét és magát védte

Jogerősen két év börtönt kapott három évre felfüggesztve az a vasvári családapa, aki fiával és két unokaöccsével verekedett össze. Egyik unokaöccsét végül hasba szúrta tavaly nyáron. Ő életveszélyesen megsérült, testvére könnyebben, akárcsak a támadója. A mai előkészítő ülésen mindenki beismerte tettét. A megszúrt férfi és testvére pénzbüntetést kapott. Unokatestvérüket pedig 50 nap elzárásra ítélték, mert hasonló esteket miatt korábban már többször volt büntetve.
1:53
Híradó
2023. november 9. 18:36

Negyvenszer erőszakolhatta meg azt a kisgyermekes anyát, akinek uzsorakamatra adott kölcsön

Információink szerint több mint 40-szer erőszakolta meg ismerősét, egy kisgyerekes budapesti anyát az a férfi, aki a gyanú szerint éveken át uzsorakamatra adott pénzt a nőnek. Azzal is fenyegette, hogy baja esik a kisfiának, ha nem fizet. Úgy tudjuk, a végén már csaknem 20 millió forintot követelt a nehéz anyagi helyzetben lévő nőtől, aki nemrég feljelentést tett. Zsarolóját most fogták el.
2:14
Híradó
2023. november 9. 18:23

Gyerekrablós rémhír miatt tört ki pánik Budakeszin

Ismeretlen férfiak akartak magukkal vinni gyerekeket két budakeszi óvoda elől. A település polgármestere posztolta ezt a Facebookon. A történtek miatt lefújták a városban, a péntekre tervezett esti lámpás felvonulást. És azt tervezik, hogy kamerákat szerelnek minden helyi iskola, óvoda, bölcsőde bejáratához. A szülők megijedtek, a településen szinte mindenki hallott a történtekről. A rendőrség szerint nem bűncselekmény, hanem félreértés történt.
2:13
Híradó
2023. november 8. 19:14

Életveszélyes lehet: ezért nem jó ötlet tejfölt tenni az égési sérülésre

Életveszélyes állapotba került egy idős asszony, mert tejföllel kezelte égési sérülését – erről a mentőszolgálat számolt be közösségi oldalán. A Híradónknak nyilatkozó orvosok szerint tejföl helyett csak tiszta, hideg vízzel szabad hűteni az égési sérüléseket. Orvoshoz menni pedig azért fontos, mert még a tisztán tartott égési sérülés is vérmérgezést okozhat.
2:00
Híradó
2023. november 8. 18:53

Videón, ahogy a trafik eladója megpróbálta kirángatni a guruló kocsiból a rablót

A gyanú szerint huszonéves fiatalok raboltak egy trafikból és egy hipermarketből Budapest közelében. Előbb egy kerepesi dohányboltból távoztak fizetés nélkül. Itt az eladó megpróbálta megállítani őket, de elmenekültek. Nem sokkal később egy közeli hipermarketből is fizetés nélkül próbáltak elmenni. Ott a biztonsági őr útjukat állta. Dulakodni kezdtek vele, és késsel fenyegették. A menekülő párost végül a térfigyelő kamerák buktatták le Budapesten. Azóta letartóztatták őket. 
1:37
Híradó
2023. november 8. 18:43

Szúrós szag miatt riasztották a katasztrófavédelmet egy debreceni társasház lakói

116 embernek kellett elhagynia az otthonát kedden délután egy debreceni társasházban. A katasztrófavédőket a lakók hívták ki, mert többen szúrós szagot éreztek. A szakemberek szén-monoxidot mértek a levegőben, ami mérgező, de szagtalan gáz. Azt, hogy a szúrós szagot mi okozta, nem tudni. Pár órás szellőztetés után végül mindenki visszatérhetett lakásába. 
1:51
Híradó
2023. november 8. 18:42

Megölte volt élettársát, a gyerekek az ablakon át tudtak elmenekülni – élete végéig börtönben maradhat a jászladányi férfi

Élete végéig börtönben maradhat a jászladányi késelő. A férfi korábbi élettársát ölte meg néhány hónappal azután, hogy a börtönből szabadult. Nem tudta elviselni, hogy párja már nem akart vele élni. Bemászott hozzá, majd több késsel megszurkálta. A nő gyerekei közben az ablakon át menekültek el. Az ügyészség most emelt vádat ellene.  
1:26
Híradó
2023. november 8. 18:39

Agyonverte barátját, miután összevesztek egy pálinkaeladáson – börtönbe került

15 év börtönre ítélték jogerősen azt a férfit, aki két éve halálra verte egyik barátját a Bács-Kiskun megyei Pirtón. Az áldozat az elítéltnek dolgozott, gyümölcstermesztéssel és pálinkafőzéssel foglalkoztak. Egyik este összevesztek, és dulakodni kezdtek. A férfi először ököllel, később egy 75 centis fa szerszámnyéllel ütötte, majd meg is taposta az áldozatot, aki végül belehalt a sérüléseibe. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt mondták ki bűnösnek.
1:38
Híradó
2023. november 8. 18:38

Összeesett futás közben, újraélesztettek egy gyereket a fertőszentmiklósi iskolában

Újra kellett éleszteni egy elsős kisfiút a fertőszentmiklósi általános iskolában kedden délelőtt – írta meg a Kisalföld. Az RTL Híradó úgy tudja, az udvaron, futás közben esett össze. Egy tanár azonnal hívta a mentőket. A helyi gyerekorvos épp az iskolában volt, ő kezdte el a kisfiú újraélesztését, egy tanár eközben átrohant a szomszédos művelődési házba a defibrillátorért. Végül mentőhelikopterrel szállították kórházba, életveszélyes állapotban. Úgy tudjuk, a kisfiú jobban van. A Híradónak nyilatkozó gyerekorvos szerint egy 6-7 éves kisgyereknél általában veleszületett rendellenesség okozhat hasonló rosszullétet.
2:15
Híradó
2023. november 7. 18:22

Tizenegy évet kaphat az anyját baltával megölő fülöpjakabi fiú – a gyilkosság előtt arról beszélt, halállistát állított össze azokról, akik bántották

Tizenegy év börtönre ítélték azt a tizenöt éves fiút, aki tavaly decemberben baltával kivégezte anyját a Bács-Kiskun megyei Fülöpjakabon. A tragédia előtt a gyerek halállistát állított össze azokról, akik valaha bántották. Anyjára azért haragudott, mert gyakran váltogatta az élettársait, emiatt sokszor költöztek. Az ügyész és a vádlott is fellebbezett, az ítélet nem jogerős.
1:35
Híradó
2023. november 6. 18:40

Játszótérnek gondolták a Csincséhez közeli vasúti szakaszt: kövekkel rakta tele a síneket három fiatal

Életveszélyes játék a vasúton: kövekkel rakta tele a síneket három fiatal tavaly márciusban a Borsod megyei Csincse közelében. Két vonat is keresztül ment rajtuk, de szerencsére nem történt baleset. A három fiatal közül kettő nem büntethető, harmadik társuk ellen azonban most emelt vádat az ügyészség. Idén a MÁV szerint 73 hasonló eset történt az országban. 
1:59
Híradó
2023. november 6. 18:33

Még mindig életveszélyes állapotban van a dögei autóbalesetben megsérült focista és egyik utasa

Úgy tudjuk, még mindig életveszélyes állapotban van a dögei autóbalesetben megsérült focista és egyik utasa. Az ötfős baráti társaság péntek éjjel csapódott egy fának, mindenki beszorult a roncsba. A településen egy emberként szorítanak a sérültekért. A tragédiában elhunyt 27 éves, vámosként dolgozó fiatalembert mindenki gyászolja. Az önkormányzat rendkívüli segélyt ajánlott fel az érintett családoknak.