BALESET-BŰNÜGY

2:00
Híradó
2023. november 14. 19:09

„Nem fogok félelemben élni, nem fogok menekülni” – szomszédait is aggasztja a lúgos orvos szabadulása

Nem árulja el a büntetés-végrehajtás Renner Erikának, hogy mikor szabadul korábbi támadója, a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián. A nőt 2013-ban bántalmazta, majd lúggal leöntötte korábbi párja. A férfit 2018-ban 11 évre ítélték, de jó magaviselete miatt jövő év elején szabadulhat. Renner Erika azt mondta a Híradónak, elvárja az államtól, hogy megvédje őt korábbi támadójától. A BVOP szerint ha támadója újra felkeresi, a rendőrségtől kérhet majd segítséget.
1:50
Híradó
2023. november 14. 19:06

12-13 éves lányokra támadt egy férfi: egyiküket megfenyegette, ha nem mutatja meg a bugyiját, megszurkálja

Nem ismerte be bűnösségét a bíróságon az a férfi, aki a vád szerint 12-13 éves lányokat molesztált Csepelen. Egyik áldozatának azt mondta, megszurkálja, ha nem mutatja meg a bugyiját. A vádlottat többször büntették már hasonló bűncselekmények miatt, a csepeli támadások előtt pár nappal szabadult. Az ügyészség 15 évet indítványozott, ha mindent beismer, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.  
1:48
Híradó
2023. november 14. 19:04

Megfulladt a saját vérében egy hajléktalan Szegeden, társa verhette meg részegen

Tagadta bűnösségét az előkészítő ülésen az a hajléktalan férfi, aki a vád szerint részegen úgy megverte egy társát tavaly nyáron, hogy eleredt az orra vére, majd az áldozat belefulladt a saját vérébe. Mindez a szegedi kiserdőben történt. Az ott élő férfi azért támadt a szomszédjára, mert őt hibáztatta, amiért nem akadályozta meg sátra leégését előző nap.  
2:06
Híradó
2023. november 14. 18:39

Tüskés ággal és baltanyéllel verte párja kétéves kisfiát, koholt vádakról beszélt az utolsó szó jogán

Tüskés ággal és baltanyéllel verte párja kétéves kisfiát, és a hasára is rálépett – többek között ezekért a kegyetlenkedésekért ítéltek kedden 15 év fegyházra egy férfit. Az élettársát is kínozta, és egy bódéban tartotta fogva családtagjait Budapesten három éve. A férfi kedden az utolsó szó jogán minden tagadott, és azt állította: koholt vádak alapján állították bíróság elé. Fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.
1:27
Híradó
2023. november 13. 18:48

Fegyházba küldené az ügyészség apát és fiát, akik egy pénzzel teli adománygyűjtő dobozt loptak el

Vádat emeltek egy apa és fia ellen, akik tavaly szilveszterkor egy pénzzel teli adománygyűjtő dobozt loptak el az egyik budapesti bevásárlóközpontból. Pechjükre a kőbányai rendőrkapitány pont ott vásárolt és észrevette, így hamar elkapták őket. Tizenkétezer forintot zsákmányoltak, mivel már többször is ültek börtönben, az ügyészség fegyházba küldené őket. 
2:07
Híradó
2023. november 13. 18:44

Az utolsó szó jogán sírva tagadta az emberkereskedelem vádját egy férfi, aki több millióért megvette szerelmét és annak gyerekét egy ismerősétől

Az utolsó szó jogán sírva tagadta az emberkereskedelem vádját a tömörkényi férfi, aki az ügyészség szerint 3 és fél millió forintért megvette szerelmét és annak gyerekét egy ismerősétől. Amikor a nő élettársa újabb egymilliót kért tőle, vascsővel agyonütötte. Ezt a vádlott nem tagadja, de szerinte önvédelem volt, ezért felfüggesztett büntetésre számít. Az ügyészség viszont fegyházba küldené. 
2:00
Híradó
2023. november 13. 18:30

„Nárcisztikus, de beszámítható” az elmeszakértő szerint az aszódi apa, aki a vád szerint megölte két lányát

Tisztában lehetett tettének következményeivel az aszódi apa, aki a vád szerint két lányát ölte meg tavaly májusban – erről beszélt az egyik szakértő az ügy hétfői tárgyalásán. A férfi utána megpróbált öngyilkos lenni. Azóta azt állítja, semmire nem emlékszik. A szakértői vizsgálatok azonban megállapították, hogy ezzel csak a felelősségét hárítaná.
2:18
Híradó
2023. november 11. 18:14

A díszletek mögött sérülhetett meg a Nemzeti Színház két színésze az előadás alatt

Előadás közben sérült meg két színész a Nemzeti Színházban, mentő vitte el őket. Pénteken a Rómeó és Júlia című darab második felvonása közben szenvedett balesetet Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó. Az előadás félbeszakadt. Hogy mi történt pontosan, azt a színház nem árulta el. Közleményük szerint a sérült színészek a körülményekhez képest jól vannak. Az RTL Híradó információi szerint a díszletek mögött történt a baleset.
2:24
Híradó
2023. november 11. 17:29

A legtapasztaltabb magyar romkutató kutya is abban a kisbuszban utazott, melyet súlyos baleset ért Franciaországban

Párizs közelében az autópályán egy kamion letarolta a magyar mentőkutyások kisbuszát. A Kutyák Határok Nélkül Alapítvány két tagja és nyolc kutyájuk Magyarországra tartottak. A kamion sofőrje rosszul lett és meghalt, ezért történhetett a baleset. A kisbuszban utazó kutyák között volt az egyik legtapasztaltabb romkutató is, amelyik Törökországot is megjárta a földrengés után. Egyikük sem sérült meg, a kisbuszuk azonban totálkáros lett, ami az alapítvány működését is veszélyezteti.
1:40
Híradó
2023. november 11. 17:26

„Sajnáltuk, hogy mért nem hízik, mint más kicsi” – megszólalt a nagymama az öt hónapos kislány haláláról

Öt hónapos volt, de mindössze 3 kiló – meghalt egy kislány a Heves megyei Tarnazsadányban. A nagymamája szerint hiába etették a kicsit, nem gyarapodott a súlya. Arról is beszélt, hogy a tragédia az egész családot megviselte. Az anya másik két gyerekét a dédnagymama vette ideiglenesen magához. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoz.
2:06
Híradó
2023. november 11. 17:04

Videón az ügyetlen tolvaj: még a biciklijét is hátrahagyta menekülés közben

Egy debreceni gyrosozó biztonsági kamerái rögzítették, ahogy egy férfi előbb egy táskát próbált meg kipakolni, majd a kasszát is kiürítette. Csakhogy túl zajos volt, az alkalmazottak észrevették. Üldözni kezdték, még a biciklijét is megkaparintották, de elmenekült. A zsákmánya egy részét is elhagyta, de így is 18 ezer forintot lopott. 3 nappal később kapták el a rendőrök. Úgy, tudjuk korábban már többször ült börtönben lopások miatt.
2:01
Híradó
2023. november 10. 19:41

Tovább dagad a botrány a győri Audiban: a szakszervezet két elnökségi tagja 600 milliót sikkaszthatott el

Botrány az Audi független szakszervezeténél – csütörtökön délelőtt bilincsben vittek el két elnökségi tagot, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közel 600 millió forintot sikkasztottak el a szervezet pénzéből. Az ügyészség szerint az ellopott összeget ingatlanokra és online szerencsejátékra használták fel. Az egyik gyanúsított ügyvédje nyilatkozott Híradónknak, azt mondta: védencének minden elköltött forintról bizonyítéka van.