Baleset-bűnügy

A brit rendőrök találtak rá egy nemi erőszak miatt körözött pápai férfira

rtl.hurtl.hu

2023. november 14. 19:03

A férfi évekig bujkált, miután fogva tartott és többször megerőszakolt egy 18 éves lányt.

Repülőgéppel szállítottak haza a brit hatóságok november 10-én egy több mint 2 éve körözött, 36 éves pápai férfit – közölte a rendőrség

Az elkövető ellen szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt volt érvényben elfogatóparancs. A férfi még 2020 augusztusában ismerkedett meg egy 18 éves lánnyal, akit Pápán egy családi házban fogvatartott, több alkalommal megütötte, és akarata ellenére közösült vele. A bántalmazástól a lány zúzódásos sérüléseket szenvedett. Végül a szülei siettek a segítségére, és kimenekítették a házból.

A tettes a szülőket is azzal fenyegette meg, hogy kiírtja a családot, és rájuk gyújtja a házukat.

Pár nappal ezelőtt a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ jelezte a Pápai Rendőrkapitányság felé, hogy a 2021-ben kiadott európai elfogatóparancs alapján elfogták a körözött személyt, és át kívánják adni a magyar hatóságoknak. A rendőrök az elkövetőt a budapesti reptéren vették át, majd őrizetbe vették és kihallgatták. 


Személyi szabadság megsértése, szexuális erőszak, könnyű testi sértés és zaklatás gyanúja miatt folyik büntetőeljárás ellene.

Nyitókép: police.hu

#Baleset-bűnügy#rendőrség#pápa#férfi#egyesült királyság#hatóság#elfogás#nemi erőszak#szexuális erőszak

Címlapról ajánljuk