Baleset-bűnügy

Gázmérgezés a sörözőben: együtt rúgott be egy mezőkövesdi söröző tulaja és a csaposnő, kis híján meghaltak

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. november 14. 11:10

Együtt részegedett le májusban egy mezőkövesdi söröző tulaja és a csaposnő, eközben felborult a sörcsapoló szén-dioxidos palackja, és a kiáradó gáz kis híján megölte mindkettőjüket. A tulaj ellen most vádat emeltek.

A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy sörözőt üzemeltető nő ellen, mert az ő hibájából csaknem életét vesztette egyik alkalmazottja és ő maga is, derül ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség keddi közleményéből.

A vád szerint a nő Mezőkövesden üzemeltetett egy sörözőt, ahol május közepén egész nap együtt ivott a pultos nővel. Estefelé már mindketten részegek voltak, amikor eldőlt a sör csapoláshoz használt szén-dioxidos palack. A szabálytalanul tárolt gázpalack szelepe megsérült, és szén-dioxid szivárogni kezdett. A két nő egy idő után eszméletét vesztette a gázömlés miatt.

Az volt a szerencséjük, hogy a söröző teraszán lévő vendég észrevette, mi történt, és kihívta a tűzoltóságot. A helyszínre érkező mentők a két nőt kórházba szállították.

Az ügyészség szerint a sörözőt üzemeltető nő megsértette a veszélyes áruk szállítására vonatkozó előírásokat a gázpalack telepítése és tárolása során, amikor nem rögzítette azt kellőképpen. Azzal, hogy munkavégzés közben szeszes italt fogyasztott és lerészegedett, szintén jogszabályt sértett.

A nő ellen „foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége” miatt emelte vádat az ügyészség.

Nyitókép (illusztráció): Clara Margais/dpa/picture alliance via Getty Images

#Baleset-bűnügy#baleset#mezőkövesd#söröző#gázmérgezés#szén-dioxid#részegség

Címlapról ajánljuk