Czakó József Czakó József

20 éves korom óta foglalkozom újságírással – megjártam a rádiót, végül a televíziózásnál kötöttem ki. A Fókusz első adását egy egri lakótelepen néztem, és akkor döntöttem el, hogy ott fogok dolgozni. Hónapokon belül külsősként kezdtem riportokat készíteni, majd 2006-ban csatlakoztam a szerkesztőséghez. A valódi történetek felkavarnak, az emberi drámák mögött rejlő tanulságokból igyekszem megérteni a világot. Tinédzserként fotóriporter szerettem volna lenni – a kamera ma is közel áll hozzám, bár többnyire kérdezek és tanulok.

4:15
Fókusz„Már reggel 5 körül felébredtem, és nagyon másnaposan vettem pár ampullát” – Mc Hawer őszintén beszélt az alkoholfüggés pokoli éveiről
2023. március 21. 20:36

„Már reggel 5 körül felébredtem, és nagyon másnaposan vettem pár ampullát” – Mc Hawer őszintén beszélt az alkoholfüggés pokoli éveiről

Tizedik születésnapját ünnepli Mc Hawer, ugyanis pontosan tíz éve nem fogyaszt már alkoholt. A szakadék széléről táncolt vissza az utolsó utáni pillanatban. Most videósorozatot indított, ebben próbálja elmesélni, neki hogy sikerült letennie az italt. Magyarországon a felnőtt férfiak több mint harmada alkoholfüggő.  
5:09
FókuszVoltak, akik szentként tisztelték és imádkoztak hozzá – de kik hallgatnak még 2023-ban is Zámbó Jimmyt?
2023. február 28. 19:33

Voltak, akik szentként tisztelték és imádkoztak hozzá – de kik hallgatnak még 2023-ban is Zámbó Jimmyt?

A Zámbó Jimmyből doktorált kulturális antropológus szerint nem véletlen, hogy Jimmy rajongói között nem kevesen szinte szentként tekintettek bálványukra. Povedák István Hősök és sztárok című doktori disszertációja mellett legalább ennyire érdekes a friss Zámbó Jimmy kutatás, amelyben 1800 embert kérdeztek a zenészről.   
2:07
HíradóBár a kiállítás nem róla szól, Karafiáth Orsi hagyta, hogy levágják róla a ruhát
2023. február 18. 19:16

Bár a kiállítás nem róla szól, Karafiáth Orsi hagyta, hogy levágják róla a ruhát

A háborúnak vége! Ha te is akarod – ez a címe a Yoko Ono műveiből rendezett kiállításnak a Nemzeti Múzeumban. A február 18-án 90 éves művész – John Lennon egykori felesége és Havadtőy Sámuel magyar kortárs festő volt párja – a világ egyik legismertebb békeaktivistája. Bár a születésnapi ünnepségre személyesen nem jött el, más hírességek ott voltak. Hogy Karafiáth Orsolya miért vágatta le a ruhája darabjait a megnyitón, és kik voltak még ott az ünnepségen, kiderül a videóból.
4:08
FókuszKétszáz szupermodern harckocsi érkezhet hamarosan Ukrajnába – változtathat mindez a háború menetén?
2023. január 26. 19:27

Kétszáz szupermodern harckocsi érkezhet hamarosan Ukrajnába – változtathat mindez a háború menetén?

Mintegy 200 szupermodern nyugati gyártmányú tank érkezhet hamarosan Ukrajnába. A világ legmodernebb harckocsijairól van szó, a francia Leclerc, az amerikai Abrams a brit Challenger és a német Leopárd. Hogy mennyire befolyásolhatja mindez a háború menetét, arról Feledy Botond külpolitikai és Gyarmati István biztonságpolitikai szakértőt kérdezte a Fókusz.  
5:38
Fókusz„Érzelmileg sokkal megterhelőbb megnéznie” – ezt gondolja Edit asszony A Király című sorozatról
2023. január 17. 19:52

„Érzelmileg sokkal megterhelőbb megnéznie” – ezt gondolja Edit asszony A Király című sorozatról

Zámbó Jimmy fiai, Adrián és Krisztián döbbent csendben ültek egymás mellett, miután megnézték az RTL új sikersorozata, A Király első részét. A legkisebb Zámbó fiúval visszamentünk egykori csepeli iskolájába, ahol arról is mesélt, hogy nagyon sokáig jó messzire elkerülte édesapja sírját. De azt is elárulta, hogy édesanyja, Edit asszony mit szól a sorozathoz.
5:46
FókuszEgy bikának, hát mi a legszebb, ha barcognak és barcoghat – archív felvételek Jimmyről
2023. január 12. 20:18

Egy bikának, hát mi a legszebb, ha barcognak és barcoghat – archív felvételek Jimmyről

Az évezred végére Zámbó Jimmy mindent elért, amit szeretett volna: siker, pénz, csillogás. Az RTL-en, vagyis akkor még RTL Klubon 1999-ben kapott saját műsort, ez volt a Dalban mondom el. Átigazolása után nem sokkal, 99 novemberében készített vele interjút kollégánk, Pető György. Jimmy a magyar könnyűzenei életről, a róla készült paródiákról, és a nők iránta tanúsított rajongásáról is elmondta véleményét.
6:11
Fókusz„Mindenki egy kicsit megszeppen, aki ide belép” – visszatekerték az időt Zámbó Jimmy csepeli házában
2023. január 3. 19:48

„Mindenki egy kicsit megszeppen, aki ide belép” – visszatekerték az időt Zámbó Jimmy csepeli házában

Falióra Jimmy és Edit asszony fényképével, lefőzésre váró kávé az asztalon és az óriás projektoros tévé a kandalló mellett, az aranylemezek alatt – Zámbó Jimmy csepeli családi házában visszatekerték az időt, minden úgy néz ki, mint a kilencvenes évek végén. A Király sorozat kapcsán gyakran felmerül a kérdés, hogy hol forgatták. A 140 helyszín közül az egyik legfontosabb a családi ház, a Zámbó család otthona, méghozzá az eredeti. Edit asszony a mai napig ott él, és megengedte, hogy a filmesek heteken keresztül ott forgassanak.
A Király„Mondtam, hogy vigyázz a fegyverrel, ez nem játék!” – interjú Pataky Attilával, akire egyszer pisztolyt fogott Zámbó Jimmy
2022. december 22. 19:51

„Mondtam, hogy vigyázz a fegyverrel, ez nem játék!” – interjú Pataky Attilával, akire egyszer pisztolyt fogott Zámbó Jimmy

A Király című sorozatban is megelevenedik az a jelenet, amikor a Három Királyok-turné miskolci állomásán Zámbó Jimmy és Pataky Attila összetűzésbe kerülnek egymással. Az Edda frontembere a Fókusznak adott interjúban mesélt arról a bizonyos koncertről, amikor előkerült a fegyver, a hármójuk közötti rivalizálásáról, Jimmy elképesztő szuggesztivitásáról és érzékenységéről, és hogy milyen egyedülálló becenéven szólította őt a király.
5:30
FókuszVan, akinek ebédre, másnak tüzelőre nem jut – már él az Ökumenikus Segélyszervezet adományvonala!
2022. december 19. 20:40

Van, akinek ebédre, másnak tüzelőre nem jut – már él az Ökumenikus Segélyszervezet adományvonala!

Pénteken, december 23-án a Fókusz hagyományaihoz híven az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját támogatjuk, fázó, éhező, otthontalan családoknak, gyerekeknek, egyedül maradt időseknek, betegeknek segítünk. Az 1353-as adományvonal már most is él. Aki hívja vagy sms-t küld, az életet menthet, most nagyobb szükség van a segítségre, mint korábban bármikor. Mutatjuk, hogy a tavaly összegyűlt pénzből mire költöttek. A tűzifa ma sokaknak a legnagyobb kincs, és a tartós élelmiszer is a leghasznosabb karácsonyi ajándék sokak számára.  
5:25
Fókusz„Amikor rendszerváltás lett, ott volt a vagyon, hozzá kellett jutni, kinek, hogy sikerült” – A Király című sorozatban a magyarországi alvilág legsötétebb időszaka is megelevenedik
2022. december 15. 20:10

„Amikor rendszerváltás lett, ott volt a vagyon, hozzá kellett jutni, kinek, hogy sikerült” – A Király című sorozatban a magyarországi alvilág legsötétebb időszaka is megelevenedik

Robbantásos merényletek, nyerőgépek, védelmi pénzek, zsarolás ás autólopások: a kilencvenes évek az alvilág korszaka volt. A Király című sorozat aktuális epizódja felkavaróan mutatja be ezt a szélsőséges időszakot. A Fókusz két egykori rendőrrel idézi fel az alvilági leszámolások időszakát a rendszerváltás utáni Magyarországon, az éppen csak szabadságra eszmélt országban. A sorozat rendezője azt is elárulta, hogyan vették fel a robbantásos részt.
3:57
Fókusz„Nem tartok tőle, úgy nem lehet bemenni a ringbe” – Szlovákia leghíresebb rapperével készül bokszmeccsre Curtis
2022. december 14. 19:39

„Nem tartok tőle, úgy nem lehet bemenni a ringbe” – Szlovákia leghíresebb rapperével készül bokszmeccsre Curtis

Patrik Vrbovský, művésznevén Rytmus és Széki Attila, azaz Curtis csap össze december 27-én egy bokszmeccsen Brnoban. Szlovákia leghíresebb rappere öt éve vette a fejébe, hogy a környező országokból kiválaszt egy-egy énekest, most került a sor egy magyar rapperre, és így választotta ki Curtist, aki azonnal igent mondott. Curtis már javában edz, heti ötször-hatszor. Azt mondja, ellenfele jó erőben van, de nem tart tőle, mert úgy nem lehet bemenni a ringbe.
4:19
Fókusz„Igazából mindig ő volt a családfő” – utolsó útjára kísérték Zámbó Jimmy édesanyját
2022. december 9. 20:39

„Igazából mindig ő volt a családfő” – utolsó útjára kísérték Zámbó Jimmy édesanyját

Eltemették Zámbó Jimmy édesanyját. A 96 éves Anna néni múlt héten hunyt el. Az ötgyermekes édesanyát a Cinkotai temetőben helyezték örök nyugalomra. A családból Zámbó Tihamér adott interjút a Fókusznak, aki azt mondta, mindig mindben adtak édesanyjuk szavára. Anna néni és férje a semmiből kezdtek új életet Budapesten, öt gyermeket neveltek fel, és azért dolgoztak, hogy gyermekeik jó körülmények között nőhessenek fel.
8:33
FókuszRejtélyes halállal végződött, soha nem látott botrányok övezték – A Királyban is megelevenedik az 1988-as InterPop Fesztivál
2022. december 8. 19:28

Rejtélyes halállal végződött, soha nem látott botrányok övezték – A Királyban is megelevenedik az 1988-as InterPop Fesztivál

Zámbó Jimmyt és a Pa-dö-dőt is azon az InterPop Fesztiválon ismerte meg az ország, amelyikről A Király című sorozat legutóbbi része szólt. A dalversenyt a hazai popvilág legsötétebbjeként emlegetik, Hevesi Tamás annyira megsértődött, hogy meg sem állt Ausztráliáig. Megmutatjuk, hogyan idézték meg a Zámbó Jimmy sorozatban a rejtélyes halállal végződött fesztivált, és az ott feltűnt ma is aktív hírességeket.
4:53
FókuszÜres kutak, kígyózó sorok és harc az utolsó csepp benzinért – volt, aki négy órát állt sorba, hogy tankolni tudjon
2022. december 6. 19:28

Üres kutak, kígyózó sorok és harc az utolsó csepp benzinért – volt, aki négy órát állt sorba, hogy tankolni tudjon

Több száz méteres kocsisorok, veszekedő, ideges autósok. A december elhozta azt, amit nagyon nem vártunk, üzemanyaghiány van Magyarországon. Volt, aki reggel 7-kor állt be a sorba, hogy 11 órakor tankolhasson. Szakértők szerint a Budapest környéki településeken kritikus a helyzet. Azt mondják, hozzá kell szoknunk, hogy nem mindig és nem mindenhol tudunk tankolni. Aki eddig pusztán kényelemből autózott, annak komolyan el kell gondolkodnia a tömegközlekedés használatán.
6:06
FókuszMegmutatta Jimmy soha nem látott szerelmes üzeneteit egykori nagy szerelme, Háfra Mari
2022. december 2. 19:19

Megmutatta Jimmy soha nem látott szerelmes üzeneteit egykori nagy szerelme, Háfra Mari

Háfra Mari hosszú évek óta kerüli a nyilvánosságot, a Fókusszal azonban most kivételt tett, és utoljára beszélt szenvedélyes kapcsolatáról Zámbó Jimmyvel. Az egykori ünnepelt táncos és modell azt mesélte, mindent elsöprő szerelem volt az övék. El is jegyezték egymást, de aztán egy heves vita közben az akkor még alig ismert énekes kidobta a gyűrűiket a teraszról, ezeket azóta sem találta meg senki. 
5:13
Fókusz„Az én feladatom, hogy döntsek arról, mennyi időt töltsetek a szüleitekkel” – váláskor már a gyerekek véleménye is számít, de elvárható felnőtt döntés egy nyolcévestől?
2022. november 21. 20:19

„Az én feladatom, hogy döntsek arról, mennyi időt töltsetek a szüleitekkel” – váláskor már a gyerekek véleménye is számít, de elvárható felnőtt döntés egy nyolcévestől?

Nem újkeletű, hogy a bíróság a gyermeket is meghallgatja, ha a szülők el akarnak válni. Egy jogszabályváltozás értelmében azonban a bíróság közvetlenül is küldhet levelet a gyermeknek, amelyben megkérdezi a véleményét a folyamatban lévő perről. Ez nem idézés, csak akkor kell megjelenni a bíróságon, ha a gyerek ezt kifejezetten akarja. A Fókusznak megszólalt egy ma már felnőtt nő is, akit évtizedekkel ezelőtt még gyerekként hallgattak meg szülei válása idején. Az akkor történtek a mai napig felzaklatják.
6:25
Fókusz„Nem válogatott az eszközökben, ha be akarta bizonyítani, hogy mindenkinél jobb” – így bújt Zámbó Jimmy bőrébe Olasz Renátó és Nagy Ervin
2022. november 17. 19:27

„Nem válogatott az eszközökben, ha be akarta bizonyítani, hogy mindenkinél jobb” – így bújt Zámbó Jimmy bőrébe Olasz Renátó és Nagy Ervin

Öt éven át tartó munka előzte meg a Jimmy sorozat forgatását. 450 percnyi tartalom készült, több mint száz forgatási nap, 140 helyszínen, 120 szereplővel. Az RTL+ -on elindult a sorozat, amely az egyik legellentmondásosabb, de kétségtelenül a rendszerváltás utáni legnagyobb sztár életéről szól. Hogyan alakult át Jimmyvé az őt alakító Olasz Renátó és Nagy Ervin? És mit szólt a sorozathoz a két Zámbó fiú?
4:41
Fókusz„Próbáljunk meg mindig a sztereotípiák mögé nézni” – a mozi után online folytatódik a Verzió dokumentumfilm-fesztivál
2022. november 14. 20:39

„Próbáljunk meg mindig a sztereotípiák mögé nézni” – a mozi után online folytatódik a Verzió dokumentumfilm-fesztivál

75 film. Megdöbbentő, mélyen elgondolkodtató vagy épp tanulságos történetek, amelyek megmutatják, amit sokan már nem képesek vagy csak nem akarnak látni. Például egy állampolgársági vizsgára készülő iraki menekült életét és beilleszkedését vagy egy többgyermekes pap mindennapjait Magyarországon. Ezeknek a dokumentumfilmeknek is az a céljuk, hogy a történetek mögé nézzünk, és elfelejtsük a sztereotípiákat.
4:18
FókuszFluor kifejezetten élvezi a szingli létet, Béres Anett viszont azt gondolta, ennyi idősen már lesz családja
2022. november 11. 19:25

Fluor kifejezetten élvezi a szingli létet, Béres Anett viszont azt gondolta, ennyi idősen már lesz családja

Csupasz bot – Kínában így hívják azokat a nőtlen férfiakat, akik a családfát nem gyarapították újabb ágakkal. 11. hó 11-én, a csupa egyesből álló napon a szinglik ünneplik magukat. Fluor Tomi belekényelmesedett a szingliségbe, megszokta, hogy minden úgy van, ahogy hagyta, onnan nézi a sorozatát, ahol abbahagyta, és az ágyban is úgy fekszik, ahogy kedve tartja. 
4:02
Fókusz„Hasonló sorssal bír, mint én, talán ez is az egyik kapocs, ami összeköt minket” – Márió tavaly vesztette el feleségét, most újra rátalált a szerelem
2022. október 26. 20:08

„Hasonló sorssal bír, mint én, talán ez is az egyik kapocs, ami összeköt minket” – Márió tavaly vesztette el feleségét, most újra rátalált a szerelem

Bock Attilának, művésznevén Máriónak 2021 októbere szomorú hónap volt. Hosszú betegség után ekkor hunyt el felesége, 44 évesen. Pár héttel később pedig ő maga lett súlyos beteg, koronavírus-fertőzés miatt kórházban töltött pár hetet. Most alig egy évvel később pedig, mintha kicserélték volna. Újra rátalált a szerelem, Márió ismét boldog. Új párja, Izabella négy éve vesztette el férjét. Családi összejövetelekről jól ismerte őt Márió, hiszen a hölgy a sógornőjének a testvére.
4:40
FókuszSchell Judit alakítja Zámbó Jimmy özvegyét a Királyról szóló RTL-es sorozatban
2022. október 10. 19:58

Schell Judit alakítja Zámbó Jimmy özvegyét a Királyról szóló RTL-es sorozatban

A Jimmy életéről szóló RTL-es sorozatot gőzerővel forgatják az alkotók. A készülő széria nem dokumentumfilmként akarja bemutatni a Királyt, lesznek benne képzelet szülte szálak is. A legfontosabb dolgokban viszont követi a megtörtént eseményeket, így Edit és Jimmy kapcsolatát is próbálják hitelesen ábrázolni. Zámbó Jimmy özvegye, Zámbó Edit nem szerepelt sokszor a médiában. A Király halála utáni hetekben azonban többször is interjút adott a Fókusznak, és volt olyan is, amikor megrendítő részletességgel beszélt a tragikus napról, 2001. január 2-ról.
4:56
FókuszHalála után három évvel elárverezték Benkő Dániel hagyatékát
2022. október 6. 19:39

Halála után három évvel elárverezték Benkő Dániel hagyatékát

Lánya azt szerette volna, hogy a hangszerek olyan helyre kerüljenek, ahol szeretetben és megbecsülésben vannak. Az aukcióra bocsátott hangszereket Benkő Dániel évtizedek alatt gyűjtötte össze, a gitároknak fix áruk volt, 100-150 ezer forint, azokra nem lehetett licitálni, a lantokra viszont igen, kikiáltási áruk 80-100 ezer forintról indult. Komoly érdeklődés volt, elsősorban zenészek licitáltak.
3:07
FókuszIdeje begyakorolni az aszteroidaeltérítő küldetéseket, hogy képesek legyünk megmenteni a Földet
2022. szeptember 27. 20:02

Ideje begyakorolni az aszteroidaeltérítő küldetéseket, hogy képesek legyünk megmenteni a Földet

A 11 millió kilométerre lévő, mindössze 160 méter átmerőjű aszteroidát magyar idő szerint hétfőn hajnalban találta el a Dart nevű amerikai űrszonda. A Dimorphos nevű aszteroida ugyan egyben maradt, de a pályája módosult kissé. Ez volt az első tesztje annak a technológiának, amit ha tovább fejlesztenek, akkor még hatékonyabban tudják majd megelőzni, hogy egy nagyobb kisbolygó belecsapódjon a Földbe. Még akkor is, ha jelen állás szerint néhány emberöltőn belül ezzel nem kell számolni.
4:34
Fókusz„Nekem ennyi elég volt” – Alfonz gazda álomrandija csúnya véget ért
2022. szeptember 19. 19:46

„Nekem ennyi elég volt” – Alfonz gazda álomrandija csúnya véget ért

Véget ért 2022 legnagyobb modern népmeséje, a Házasodna a gazda, és mint minden társkereső reality, ez is szolgált meghökkentő fordulatokkal. Mert Alfonz és Enci álomrandiján eleinte minden jól ment, aztán minden elromlott. Talán azért is, mert a lány nem tudta félretenni kíváncsiságát, hogy mi történt riválisa, Bea és a gazda között. Zsolt gazda és Lídia amszterdami álomrandija is jól sikerült, hetekkel később azonban a rámenős gazda sokkal hűvösebben, múlt időben beszélt az ismerkedésről. Péter gazda és Andi svájci randija sikerült a legromantikusabban, mindketten úgy érezték, ennek a kapcsolatnak folytatódnia kell.
5:26
FókuszVera gazda mellől eltűntek a férfiak, másnál viszont szenvedélyes csókkal ért véget az álomrandi
2022. szeptember 14. 21:37

Vera gazda mellől eltűntek a férfiak, másnál viszont szenvedélyes csókkal ért véget az álomrandi

Nem egy csók csattant el, és nem egy könnycsepp hullott az elmúlt napokban. A házasodni is kész gazdák körül úgy burjánzik a kordában nem tartható szenvedély, akár a gondozatlan ház körül a gyom. Van, aki medvelesre, más vizicsúzdára vitte kiszemeltjét. Veránál Bogácson viszont lényegében eltűntek a férfiak. A Házasodna a gazda történetében először fordult elő, hogy nem mentek el a közös álomnyaralásra, Vera ugyanis hazaküldte a fiatalembert.
4:04
FókuszVera gazda: Krisztiánnal próbáltunk többet beszélgetni, de valahogy mindig a lovaknál maradtunk, nem tudtunk más dolgokra áttérni
2022. szeptember 9. 20:45

Vera gazda: Krisztiánnal próbáltunk többet beszélgetni, de valahogy mindig a lovaknál maradtunk, nem tudtunk más dolgokra áttérni

Vera gazda két férfit is elutasított már, így ketten maradtak. Krisz és Tomi még befutók lehetnek nála. Alfonz is kiadta az útját Sárinak, akinél eltört a mécses. Zsolt gazdánál bikiniben napoztak a lányok, de hamar vége lett a nagy boldogságnak, mert neki is nehéz döntést kellett hoznia, és hamarosan követnie kell őt ebben Péter gazdának is.
5:04
FókuszAkiknek nincs megtakarításuk, azok kevesebbet esznek
2022. szeptember 8. 20:08

Akiknek nincs megtakarításuk, azok kevesebbet esznek

Átlagosan 30 százalékkal drágultak az élelmiszerek egy év alatt, sok mindenért másfélszer annyit kell fizetnünk most, mint tavaly ilyenkor. A margarin, a kenyér és a sajt, több mint 60 százalékkal drágult. A tejtermékekért, vajért és vajkrémért másfélszer annyit kell fizetni, mit egy éve, és a péksütemények is több mint 45 százalékkal drágábbak. De meddig drágulhatnak még? Vásárlók mondták el véleményüket.
4:29
FókuszOroszország fegyverkészlete véges, már Észak-Koreától vásárolnak, a szakértő szerint viszont messze még a háború vége
2022. szeptember 6. 19:23

Oroszország fegyverkészlete véges, már Észak-Koreától vásárolnak, a szakértő szerint viszont messze még a háború vége

Több millió tüzérségi lövedéket és rakétát vásárolt Oroszország Észak-Koreától. Az amerikai hírszerzés szerint az oroszok készletei kifogyóban vannak, ezért volt kénytelen Moszkva Kim Dzsong Un segítségét kérni. Észak-Korea azon országok közé tartozik, amelyek támogatják Ukrajna orosz megszállását. Vlagyimir Putyin jelenleg éppen a Távol-Keleten van, hogy megnézze azt a hadgyakorlatot, amelyet az oroszok Kínával, Indiával és több más országgal közösen tartanak.