Fókusz

„Gyógyíthatatlan beteg vagyok” – ezért nem kellett börtönbe mennie Lagzi Lajcsinak

Czakó JózsefCzakó József

2023. február 17. 18:24

Galambos Lajcsi nem tűnt el, sőt péntek délelőtt megjelent az RTL székházában. Interjúra érkezett, a tőle megszokott pontossággal. Van még mit mondanom – üzente a telefonban, ezek után még kíváncsibban vártuk, mit mond majd a trombitás.

A közvélemény február 15-ére várta Lajcsit Kecskemétre a parkettásként emlegetett BV intézetbe, azaz börtönbe. A dátumot és a helyszínt ugyan senki nem erősítette meg, de sokan tudni vélték, oda fog bevonulni, hogy megkezdje 3 év 6 hónapos büntetését. De nem kezdte meg.

Ha az élet úgy hozza, be fogok menni. Bárcsak úgy hozná, de nem ez a helyzet, gyógyíthatatlan beteg vagyok, ennyi

– mondta a Fókusznak. Egészségügyi okok miatt nem kellett bevonulnia, erről BV határozat is született.

A halasztásnak nincs határideje,betegségről nem sokat árult el, csak egy korábbi interjúból sejthető, milyen jellegű a probléma. Az év elején a mentőket is ki kellett hívni hozzá, kórházba került, mert légszomja volt és levegőért kapkodott.

A trombitához kapcsolódik egy tüdőtágulás. Az nem kapcsolódik, hogy egy légszomj alakul ki. Most ez ügyben jártam az onkológián is, a Korányiban is folyamatosan vizsgálnak. Most ért oda ez az állapot, hogy kimutatta magát. Biztos bennem volt, de az elmúlt 7 év keserve, küzdelme, a stressz most hozta ki

– magyarázta.

Az elmúlt 7 évben Lajcsi végig ártatlannak vallotta magát abban, amivel megvádolták. Most, amikor jogerős az ítélet, de törvényesen van még mindig szabadlábon, ugyanúgy az ártatlanságát hangoztatja.

Emberölésért is ítéltek már el valakit és később kiderült, hogy alaptalanul és ártatlanul hurcolták meg. Az én meghurcolásom már nem fog rendeződni sajnos. Nem gondolom, hogy ez a bélyeg eltűnne rólam

– panaszolta a Fókusznak. 

Ügyvédjeivel arra jutottak, hogy az Alkotmánybíróságához fordulnak az eljárással kapcsolatos panaszaik miatt és perújítást is kezdeményeznek. Abban bízik, hogy nem tart újabb 7-8 évig ügyének folytatása és lezárása. Szeretne már túl lenni az egészen, mert ez a pár év rémálom volt számára. Az igazságszolgáltatás döntését tiszteletben tartja, de az is tény, hogy nem szívesen menne börtönbe, még a parkettásba sem.

Én már nem akarom, hogy ez elhúzódjon, ennek egyszer véget kell vetni, ki fog derülni az igazság és azt gondolom, hogy eljön még az ünneplés pillanata. Nagyon remélem, én komolyan hiszek benne

– mondta.

2016. január 24-én Székesfehérváron szabadult az előzetes letartóztatásból. Ezekre a hónapokra semmi rosszat nem tud mondani.

Változatlanul ezt tudom mondani, mindenki kerülhet hülye helyzetbe és mindenkit ítélhetnek el tévesen is. Ez az ítélet nekem szólt, nem a velem kapcsolatos ügynek.

Gyermekei azóta 7 évvel idősebbek lettek, ha mégis menni kell a börtönbe, most már nyugodtabban hagyja kint őket. Lala fia Bécsbe jár a CEU-ra, lánya, Boglárka masters képzésen vesz részt, István fia pedig jogi egyetemre jár.

Úgy élünk együtt, hogy mindenki végzi a dolgát, közös otthonunk van, de van külön lehetőségük is a gyerekeknek. De nagyon sokat vannak a közös otthonban, főleg az utóbbi időben a velem kapcsolatos aggodalom miatt nem szívesen hagynak magamra

 – magyarázta Lajcsi.

A körülötte évek folyó cirkusz – ahogy fogalmaz – megerősítette a gyerekeit, és velük való kapcsolatot is új szintre emelte, mióta elvált feleségétől, és négyen vannak a családi fészekben. Bárhogy lesz, nem félti őket, de abban bízik, többé nem kell elválnia tőlük.

#Fókusz#Videó#galambos lajos#lagzi lajcsi#börtön#betegség#halasztás

Címlapról ajánljuk