Legfrissebb tartalmak

2:41
Híradó
2023. március 27. 18:58

MOK: alig három hét alatt 25 ezren jelezték, hogy tagok akarnak maradni

Az Orvosi Kamara elnöksége tehet arról, hogy a kormánytöbbség szűkítette a testület jogköreit – mondta Takács Péter egészségügyi államtitkár hétfőn újságíróknak. Szerinte a Kamara nyílt politikai pályára lépett, ezzel aláásta köztestületi funkcióját. A Kamara hétfőn bejelentette, hogy már 25 ezer orvos jelezte, tagja maradna a testületnek. Az államtitkár kijelentéseiről azt közölték: a MOK nem politizált, és nem is fog.
2:19
Híradó
2023. március 27. 18:52

„Állunk elébe” – mondta Takács Péter államtitkár arról, ha az orvosok pert indítanak

Nem fenyegetés, csak „közigazgatási aktus” Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint az a levél, amiben a kormányhivatal engedélyük elvesztésének lehetőségére és pénzbüntetésre figyelmezteti az ügyeleti szerződést alá nem író háziorvosokat. Az államtitkár szerint Borsodban már az orvosok harmada aláírta az ügyeleti szerződést, ami elég a szombati induláshoz. Takács Péter azt is mondta, állnak az orvosok által indított perek elébe.
1:59
Híradó
2023. március 27. 18:47

A korábbi közlekedési államtitkár üzent Lázár Jánosnak a Nyugati pályaudvar ügyében

A magyar vasúti közlekedés fejlődését hátráltatja, aki a központi pályaudvar fejlesztését akarja megakadályozni – írta Vitézy Dávid Facebook-oldalán Lázár Jánosnak címezve. Az egykori közlekedésért felelős államtitkár szerint azzal, hogy a közlekedési miniszter lefújta a Nyugati pályaudvar fejlesztését, nem a vidéki polgároknak kedvez a fővárosiakkal szemben, hanem minden utazó helyzetét rontja. Lázár János a Mandinernek adott interjúban presztízsberuházásnak nevezte a Nyugati pályaudvar tervezett korszerűsítését.
1:40
Híradó
2023. március 27. 18:35

Több mint négyezer hektáron pusztít az erdőtűz Spanyolországban

Már több mint 1700 embert kellett kitelepíteni otthonából a Spanyolország keleti partvidékén tomboló erdőtűz miatt. A lángok csütörtökön csaptak fel Castellón közelében, és már több mint 4000 hektáron pusztítanak. Az országban tavaly is rengeteg erdőtüzet okozott a rendkívül száraz időjárás, amely a mezőgazdaságban is egyre komolyabb problémát okoz. Sok helyi már csak az égiekben bízik: kérésükre a helyi püspök külön misét tartott, hogy együtt imádkozhassanak az esőért.
2:00
Híradó
2023. március 27. 18:32

Tíz hónap múlva szabadulhat a börtönből a svéd turistalányt megerőszakoló férfi

10 hónap múlva kiengedhetik a börtönből azt a férfit, aki 2019 őszén bemászott a szomszéd lakás ablakán, majd ott megerőszakolt egy 19 éves svéd turistalányt Budapesten. A bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, négy év négy hónap börtönbüntetést kapott a támadó. Azért szabadulhat egy éven belül, mert évek óta letartóztatásban van. A Híradónak hétfőn azt mondta, az őt vádoló lány hazudik.
1:39
Híradó
2023. március 27. 18:29

Enikőt szülei és 12 éves kisfia is gyászolja – vádat emeltek a gödi gyilkos ellen

Tíz évre küldené börtönbe az ügyészség a gödi gyilkost. A férfi másfél évvel ezelőtt veszekedés közben szúrta meg többször barátnőjét a nyílt utcán. A fiatal nő segítségért kiabált. Az erre kirohanó szomszédok hiába hívtak hozzá segítséget, néhány órával később a kórházban meghalt. A pár mindössze néhány hónapja volt együtt, kapcsolatuk a férfi féltékenysége miatt viharos volt. Az ügyészség emberölés miatt most emelt vádat ellene.  
1:34
Híradó
2023. március 27. 18:26

Kicsúsztak kocsijukkal egy kanyarban, a fiatalok autójában kábítószergyanús anyagot találtak

Tragikus baleset történt vasárnap este Páhinál, miután huszonéves fiatalok csúsztak ki kocsijukkal egy kanyarban, majd az útmenti árok falának csapódtak. Egyikük szörnyethalt, társát újra kellett éleszteni. A 20 éves sofőr ki tudott szállni a roncsból, csak könnyebben sérült. A baleset valószínűleg gyorshajtás miatt történt. Az RTL Híradó úgy tudja, a kocsiban kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök, drogvizsgálatot rendeltek el.
1:24
Híradó
2023. március 27. 18:21

Megölte, majd meg akarta enni saját kutyáját egy ózdi férfi

Azért végzett saját kutyájával egy ózdi férfi, hogy utána megegye. A történteket egy környéken élő állatbarát fedezte fel, aki rendszeresen segít a család állatainak gondozásában. A családnál lévő anyakutyát és a három életben maradt kölyköt állatbarátok kimenekítették. A rendőrség az állat gazdáját előállította, állatkínzás miatt eljárást indítottak ellene.
1:56
Híradó
2023. március 27. 18:18

Éppen a nagymamához tartottak: kétgyermekes családanya vesztette életét Nyírcsaholynál

Egy kétgyermekes családanya vesztette életét vasárnap délután egy autóbalesetben, Nyírcsaholynál. A nagymamához ment látogatóba 10 éves fiával. Információink szerint a másik autós, akivel ütköztek, olyan gyorsan jött, hogy átcsúszott a sávjukba. A 37 éves nőt hiába próbálták meg újraéleszteni a mentők, nem lehetett megmenteni. Gyermeke és a másik sofőr karcolásokkal megúszta a karambolt.
1:46
Híradó
2023. március 27. 18:16

15 éves lányt csábított újbudai lakására egy román férfi, hogy megerőszakolja

Többször megrúgta a fejét és megharapta – így tudott elmenekülni támadójától az a 15 éves lány, akit egy 27 éves román férfi akart megerőszakolni újbudai lakásán. A fiatal lány a Híradó információi szerint egy közeli gyermekotthonban él, és korábban rendszeresen találkozott egy parkban későbbi bántalmazójával, akit a bizalmába fogadott. A férfit gyorsított eljárásban első fokon 4 év fegyházbüntetésre ítélték.
1:29
Híradó
2023. március 27. 16:56

„Volt szex, de a lány provokált bele” – tagadja az ellene felhozott vádakat az alvó svéd turista megerőszakolása miatt elítélt férfi

A bíróság helyben hagyta az elsőfokú ítéletet: négy év négy hónap börtönbüntetést kapott az a férfi, aki 2019 őszén bemászott a szomszéd lakás ablakán, majd ott megerőszakolt egy 19 éves svéd turistalányt Budapesten. A férfi az ítélethirdetés előtt az RTL Híradónak azt mondta: az őt vádoló lány hazudik, valószínűleg „utólag terhesnek érezhette elmondani barátjának, anyunak, apunak”, hogy mi történt. Szerinte az eljárás sem volt pártatlan. További részletek a tárgyalásról a hétfő esti Híradóban.
Cápák között
2023. március 27. 16:36

„A vállalkozását egyikünk sem tudta értelmezni, de megláttuk Nadinban az értéket” – Balogh Levente megbízást adott a fiatal influenszernek

Csomós Nadin egy olyan hajgumit álmodott meg, ami megvédi a szórakozni vágyó lányokat a rájuk és az italos poharukra leselkedő veszélyektől. Az influenszer vállalkozó az rtl.hu-nak mesélt a Cápák közöttben szerzett élményeiről és a termékéről, ami nem igazán nyerte el a nagyhalak tetszését. Moldován András és Balogh Levente kendőzetlenül elmondták, mit gondolnak Nadin vállalkozásáról. 
Időjárás
2023. március 27. 14:43

A szél, ami nem fúj – mutatunk egy fantasztikus módszert arra, hogy az égre nézve megjósoljuk a következő napok időjárását

Miért fúj a szél erősebben a hegyekben, és miért fúj különböző irányokból? A válasz kemén fizika, de segít megérteni azt a módszert, amivel sajgó ízületek és meteorológiai modellek nélkül is megjósolhatjuk a várható időjárást – pusztán a felhők mozgásából. A cikk végén azt is megmutatjuk, milyen az úgynevezett meteorológus humor.