Legfrissebb tartalmak

13:01
Reggeli
2023. március 27. 11:04

Frohner Fecó a szerelemért spórolt

„Akkor én teljesen megbolondultam!” – mondta a Reggeliben Frohner Fecó, aki felelevenítette, hogy milyen volt, amikor első látásra szerelembe esett egy fesztiválon. A probléma csak az volt, hogy a magyar származású lány New Yorkban élt, így Fecónak mindig spórolnia kellett, hogy kiutazzon szerelméhez. A románc másfél évig tartott, de felejthetetlen volt a sztárfodrász számára. Pamela pedig a szerelemben is tudatos, így nem tudja elképzelni, hogy bárkiben beleszeressen első látásra, második gyermekének apját is már évek óta ismerte, miután szerelem szövődött köztük.
Életmód
2023. március 27. 10:35

Azt hiszed, a 4 és fél milliós luxuscipő drága? Bemutatjuk a tornacipőket, amiknek az árából több budapesti lakást lehetne venni

A Pachert Balázs boltjából ellopott és megkerült tornacipő ráirányítja a figyelmet egy egészen furcsa piaci szegmensre. A néhány milliós exkluzív kollabok nem rosszak, de a sneakervilág valaha volt legdrágább párjai szinte mind vintage, signed lépők. Ha ebből a mondatból egy szót sem értettél, semmi gond, elmagyarázzuk, miért ér meg egyeseknek milliókat egy olyan tárgy, amit rendes esetben csak pár évig hordana az ember.
4:49
Reggeli
2023. március 27. 10:20

Helytakarékos, és víz alapú növénytermesztéssel teszik hatékonnyá a gazdálkodást Grétáék, a Cápák közöttben is bemutatták fejlesztésüket

Rácz Gréta a „Cápák között” műsorból lehet ismerős sokak számára, ahol édesapjával bemutatták, hogyan próbálnak úgy gazdálkodni, hogy takarékosan használják a vizet, és alternatív megoldással próbálják védeni a termőföldeket. Gréta arra is felhívta a figyelmet a Reggeliben, hogy ezzel a módszerrel főleg fűszernövényeket lehet termeszteni.
8:00
Reggeli
2023. március 27. 9:46

„A kukorica, a napraforgó, a búza ebben az évben már oda van!” – ezért állt át epertermesztésre Misi gazda

„Hiába van pénzünk, ha nincs mit megvenni!” – figyelmeztette Misi gazda a Reggeli nézőit, aki szerint óriási a baj a gazdaságban, az aszály miatt az élelmiszerárak csak drasztikusabbak lesznek a következő években, ha nem változtatunk a termelési és fogyasztási gyakorlaton. A Házasodna a gazda gavallérja éppen ezért már csak ökogazdálkodást folytat.
7:19
Reggeli
2023. március 27. 9:34

„Nem kéne tovább műtrágyával mérgezni a földeket” – a porátfúvás miatti tömegbaleset valójában egy sokkal nagyobb katasztrófa előszele

Mindenkit megdöbbentett a pár hete megtörtént tömegbaleset az M1-es autópályán.  A tragédiát porátfúvás okozhatta, ami egy sokkal nagyobb probléma előjele volt: bajban van a mezőgazdaság, a termőföldek, és a talajvíz. Kardos Gábor, publicista arra hívta fel a Reggeliben a figyelmet, hogy a néhány centis műtrágya alatt már csak kiszáradt talaj van, a termőföld visszanövése, akár évtizedekbe is telhet.
4:11
XXI. század
2023. március 27. 5:54

„Kivégzéseket” tartottak a 17-18 éves gimnazisták – a cenzúra túlreagálta a Petőfi-évfordulóra készült legendás filmet

A Petőfi '73 című kultfilmmel nem az volt a baj, hogy mit mondott több mint száz évvel korábban Petőfi, hanem hogy mit mondtak 1972-ben azok a középiskolás diákok, akikre még a főszerepeket is rábízta Kardos Ferenc rendező. Ötven évvel a bemutató után szereplők és a stáb tagjai találkoztak újra, a XXI. század stábja pedig jelen lehetett a különleges randevún.
Belföld
2023. március 27. 5:52

Tavaly Schadl Györgynek is lejárt a hét évre szóló megbízása, de nem vették el a végrehajtói engedélyét

Tavaly év végén lejárt Schadl György hét évre szóló végrehajtói megbízatása, de a kar letartóztatásban lévő elnökétől nem vonták meg a működéshez szükséges engedélyt – értesült az rtl.hu. Közben viszont más végrehajtóktól – akik nem érintettek a büntetőperben – elvették a folytatás lehetőségét, őket fegyelmi eljárások eredményére vagy a jogi diploma határidőre történő megszerzésének hiányára hivatkozva távolították el a pozíciójukból. Több olyan végrehajtó volt, aki feljelentést is tett a rendőrségen, mert szerintük a vizsgálatok elfogultak és jogellenesek voltak.