Legfrissebb tartalmak

2:43
Fókusz
2023. április 21. 19:48

Elcsíptük – Adrien Brody is megnézte a 12 éves Sávolt Karolina kiállítását Budapesten

Nem sokan mondhatják el magukról tizenkét évesen, hogy egy hollywoodi sztár rajong értük. Sávolt Karolina műveit korábban már bemutattuk a Fókuszban, akkor azt is megtudhatták, hogy kilenc évesen kezdett el először festeni. Most az éppen Budapesten forgató Oscar-díjas színész, Adrien Brody nézte meg a képeit. Ez pedig a fiatal művésznek örökre szóló élmény marad.
4:38
Fókusz
2023. április 21. 19:42

„A történelem lehet izgalmas és szexi” – Vadon Jani újra várakat foglal el a Spektrum sorozatában

Vadon Jani gyerekkorától rajongott a várakért. Az Egri csillagokat olvasva hivatásos katona szeretett volna lenni, végül élelmiszeriparit végzett, majd tévés és rádiós pályán kötött ki. Most, 52 évesen jutott el oda, ami már tizenévesen megérintette. Várakról készít műsort elképesztő lelkesedéssel, riporter, műsorvezető és szerkesztő is egy személyben. Óriási érzelmeket él meg ezeken a helyeken, sokszor a sírás kerülgeti. És azt mondja, a történelem nem csak nevek és évszámok magolásából áll, a történelem szórakoztató is lehet.
5:00
Fókusz
2023. április 21. 19:41

Veszélyes őrület vagy hatékony diéta – kinek ajánlott a napi egyszeri étkezés?

Egy újabb veszélyes fogyókúrás őrület a sokaknak bevált extrém diéta? Demeter Alexandra a Survivorben már megtapasztalta a korgó gyomor hatását az alakjára, de szerinte a nyári formát ne a böjtöléstől várjuk. Pedig több hollywoodi híresség, például Bruce Springsteen vagy a Coldplay frontembere, Chris Martin is a napi egyszeri étkezésre esküszik. De mi a véleménye erről Dr. Tóthnak?
6:57
Fókusz
2023. április 21. 19:33

Így dőlt el, hogy Csuja Imre kapja meg a polgármester szerepét A mi kis falunkban

Nagy napra virrad Pajkaszeg népe, szombat este jön A mi kis falunk 100. része. A színészekkel felidéztük az első forgatások emlékeit, és megmutatjuk azt a próbaepizódot, amit még soha sehol nem láthattak. Így álmodták meg az alkotók a sorozatot, ez alapján készült a legelső rész. Kevesen tudják, de Stokit abban még nem Szabó Győző alakította, sőt Pajkaszeg polgármesterének szerepét sem Csuja Imrének szánták.
2:21
Híradó
2023. április 21. 19:08

Lantos Csaba szerint, akkor vásároltak gázt, amikor szükség volt rá, ma ugyanez 760 milliárd forinttal kerülne kevesebbe

A kormány akkor vásárolt földgázt, amikor arra szükség volt, az akkori piaci árakon. Ezt nyilatkozta híradónknak Lantos Csaba energetikai miniszter arra reagálva, hogy a tavaly őszi vásárlás óta mintegy 80 százalékkal estek a nemzetközi gázárak. A miniszter hozzátette azt is, hogy a készletet zárolták, így mintegy 2 milliárd köbméternyi gáz van jelenleg a tározókban. A Portfolio számításai szerint ugyanez a beszerzés ma 760 milliárd forinttal kevesebbe kerülne.
1:38
Híradó
2023. április 21. 18:55

Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan, ha egy televízió nem hajt végre egy jogerős bírósági ítéletet, a TV2 másfél éve nem tesz közzé 16 helyreigazítást

Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan, ha egy televízió jogerős bírósági ítéletet nem hajt végre – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón. Juhász Péter pénteken bejelentette: elküldi az ő ügyei részleteit Gulyás Gergelynek. A TV2 ugyanis jogerős bírósági ítélet ellenére másfél éve nem teszi közzé a bíróság ítéletét, 16 darab helyreigazítást. Arra hivatkoznak, hogy túl sok időt venne el az adásból. A médiakutató szerint az ügyben akár a Médiatanács is vizsgálódhatna.
2:38
Híradó
2023. április 21. 18:53

Hiányzik a magyar piacról az ukrán kukorica, a Gabonaszövetség szerint káros az importtilalom

Káros az ukrán importtilalom, mondja a Gabonaszövetség. Szerintük a lehető legrosszabbkor jött az intézkedés, mert az aszály miatt kevés magyar kukorica termett, behozatalra szorul a mezőgazdaság. A már úton lévő áruval a logisztikai cégek, nem tudják, mi legyen. Máshonnan csak jóval drágábban lehet kukoricát beszerezni a Híradónak nyilatkozó szakember szerint.
2:56
Híradó
2023. április 21. 18:52

Hiába csökkent idén szinte folyamatosan a benzin ára, még mindig Magyarországon a legdrágább a környező országokhoz képest

Csaknem ötödével kevesebb gázolaj, és 10 százalékkal kevesebb benzin fogyott az év első negyedévében Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt. Ezt mutatják a nagy benzinkút-hálózatokat összefogó Magyar Ásványolaj Szövetség adatai. Szerintük a visszaesést elsősorban nem a magas árak okozták, hanem az, hogy tavaly az ársapkák miatt kiugróan sok üzemanyagot adtak el.
2:31
Híradó
2023. április 21. 18:51

„Akinek nyolc órát fizetünk, az legyen bent nyolc órát” – blokkolóórákkal ellenőriznék az orvosok munkaidejét

Blokkolóórát telepíthetnek valamennyi állami kórházba év végéig, így ellenőriznék, hogy az orvosok valóban ott töltik-e a munkaidejüket. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint ez jó ötlet, hiába érint csak egy szűk réteget. A Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke viszont azt mondja, a kapuk árát inkább az ápolók bérének fejlesztésére kellene költeni. 
1:23
Híradó
2023. április 21. 18:45

Bár az ügyészség ejtette a gondatlanságból elkövetett emberölés vádját, még nem ért véget Alec Baldwin ügye

Újabb fordulat Alec Baldwin ügyében. Az ügyészség ejtette a gondatlanságból elkövetett emberölés vádját az amerikai színész ellen. Az eljárás ettől függetlenül folytatódik a Rust című filmjének forgatásán történt baleset ügyében, amelyben meghalt az operatőr és megsebesült a rendező. Az amerikai sajtó szerint a kellékfegyverrel kapcsolatban kell még vizsgálódni.
3:00
Híradó
2023. április 21. 18:33

Hiába jelezték, hogy Krisztián nem ehet szilárd ételt, megfulladt, mert a kórházban mégis azt adtak neki

Nem akar igazságot tenni, csak annyit szeretne elérni, hogy a fogyatékkal élők is emberséges bánásmódot kapjanak – ezt mondta Híradónknak az az édesanya, akinek Down-szindrómás fia megfulladt egy Tolna megyei kórházban, miután darabos ételt adtak neki. Az anya jelezte, hogy fia csak pépeset ehet, a kórházban dolgozó orvos mégis hozzájárult, hogy a betegnek szilárd ételt adjon az ápoló. A két dolgozót halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolja az ügyészség.
2:04
Híradó
2023. április 21. 17:53

Már tarthatatlan a kórházi várólisták hossza, programot indítanak a rövidítésükre, de a részletekről hallgatnak

Tarthatatlan, hogy éveket kelljen várni nagy műtétekre – erről beszélt a Magyar Kórházszövetség elnöke a Híradónak. Velkey György szerint új programok indulnak a várólisták csökkentésére, aminek év végén már lehet eredménye. Még mindig kétszer annyian várakoznak valamilyen műtétre, mint a járvány előtt. Gulyás Gergely miniszter szerint a pandémia miatt torlódtak fel a műtétek, amit csak részben sikerült ledolgozni.
UEFA
2023. április 21. 17:35

A Juventus jutott az elődöntőbe

A Juventus lesz ott az UEFA Európa Liga elődöntőjében, miután a negyeddöntő második mérkőzésén 1-1-es döntetlent játszott a Sporting otthonában – így az első meccsen elért 1-0-ás sikerének köszönhetően 2-1-es összesítéssel bizonyult jobbnak ellenfelénél. Rajta kívül az AS Roma, a Leverkusen, a Basel és a West Ham is ott lesz a legjobb négy között – nézzük meg, mi történt az általunk közvetített, 21 órakor kezdődött Európa Liga- és UEFA Európa Konferencia Liga-találkozókon!
3:19
Híradó
2023. április 21. 16:17

Lantos Csaba az RTL-nek: Nyugalom van, van gáz, a PB-palackok forgalmazódnak

Lantos Csaba energiaügyi miniszter szerint nem baj, hogy akkor vett az ország nagy mennyiségű gázt, amikor csúcson voltak az árak, mert „a piaci árak mindig változnak, most éppen lent vannak, de lehet, hogy egyszer fölmennek”. Az Eurostat adatai szerint nálunk nőtt legnagyobb mértékben a gázpalackok ára az egész unióban, de a minisztere a PB-gázpalackok árát nem tartja kiemelkedően magasnak, szerinte most „Magyarországon lehet relatíve a legjobb áron” kapni. 
UEFA
2023. április 21. 15:18

Milos Kerkezék az UEFA Európa Konferencia Liga elődöntőjében

Milos Kerkez magyar válogatott játékos együttese, az AZ Alkmaar lesz ott az UEFA Európa Konferencia Liga legjobb négy csapata között, miután a negyeddöntő második mérkőzésén tizenegyespárbaj után búcsúztatta az Anderlechtet. A 18:45-kor kezdődött másik összecsapáson ugyan nyert a Lech Poznan, az odavágón elért háromgólos sikerének köszönhetően mégis a Fiorentina jutott tovább.