A Juventus jutott az elődöntőbe
2023. április 21. 18:35
A Juventus lesz ott az UEFA Európa Liga elődöntőjében, miután a negyeddöntő második mérkőzésén 1-1-es döntetlent játszott a Sporting otthonában – így az első meccsen elért 1-0-ás sikerének köszönhetően 2-1-es összesítéssel bizonyult jobbnak ellenfelénél. Rajta kívül az AS Roma, a Leverkusen, a Basel és a West Ham is ott lesz a legjobb négy között – nézzük meg, mi történt az általunk közvetített, 21 órakor kezdődött Európa Liga- és UEFA Európa Konferencia Liga-találkozókon!
Sporting CP – Juventus: 1-1 (összesítésben: 1-2)
A Lisszabonban rendezett második mérkőzésen nem bírtak egymással a felek, így az odavágón elért egygólos Juventus-győzelem elég volt a torinóiaknak ahhoz, hogy ők legyenek ott az UEFA Európa Liga legjobb négy csapata között.
A találkozó mindkét gólja az első félidőben esett. A vezetést a vendégek szerezték meg a 9. percben, amikor egy baloldali szögletet követően hatalmas kavarodás alakult ki a portugálok kapuja előtt, aminek a végén végül Rabiot hálóba juttatta a labdát. A hazaiak válasza a 20. percben érkezett, méghozzá büntetőből: Edwards robogott el a jobboldalon, majdnem az alapvonalig vitte a labdát, majd a kapufáról kipattant és a védők által kifejelt lövésre mozduló Sporting-játékost Rabiot felvágta – jöhetett a tizenegyes. Edwards laposan, középre ellőtt labdáját nem tudta hárítani az olaszok kapusa. A folytatásban ugyan mindkét együttesnek megvoltak a lehetőségei a gólszerzésre, ám több találat nem született, így a Juventus jutott be az elődöntőbe, ahol a Sevillával kell majd megküzdenie a fináléba jutásért.
21 órától az alábbi találkozókat közvetítettük élőben az RTL+ felületén:
AS Roma - Feyenoord: 4-1 (összesítésben: 4-2)
Az AS Roma lesz ott az UEFA Európa Liga legjobb négy csapata között, miután hosszabbítást követően 4-1-re legyőzte a Feyenoordot. A rendes játékidő vége után Spinazzola és Dybala, illetve Igor Paixao góljaival 2-1 volt az állás a hazaiak javára – és miután az odavágón 1-0-ás holland győzelem született, ez hosszabbítást jelentett. A kétszer tizenöt perc alatt viszont két olasz gól is esett El Shaarawy és Pellegrini révén, így végül 4-2-es összesítéssel az AS Roma nézhet farkasszemet az elődöntőben a Leverkusennel.
Royale Union SG – Bayer Leverkusen: 1-4 (összesítésben: 2-5)
Idegenben jutott tovább a Leverkusen az UEFA Európa Ligában, miután az odavágó 1-1-es döntetlenje után ezúttal három találattal legyőzte belga ellenfelét. A gólszerzők: Terho (64.); illetve Diaby (2.), Bakker (37.), Frimpong (60.) és Hlozek (79. perc). Az elődöntőben a németek az AS Romával találkoznak majd.
Nice – Basel: 1-2 (összesítésben: 3-4)
Hosszabbítás után jutott be az UEFA Európa Konferencia Liga legjobb négy csapata közé a Basel, miután az első mérkőzés 2-2-je után ezúttal 1-1 lett a rendes játékidő végeredménye. A hazaiak gólját a 9. percben Laborde szerezte, erre Augustin a meccs hajrájában válaszolt, majd a hosszabbításban Adams is betalált, kialakítva az 1-2-es végeredményt. Az elődöntőben a Basel a Fiorentinával csap össze.
West Ham United – KAA Gent: 4-1 (összesítésben: 5-2)
Nem adott sok esélyt a Gentnek a West Ham, amely hazai pályán harcolta ki a továbbjutást az UEFA Európa Konferencia Liga elődöntőjébe. A mérkőzés első találatát ugyan még a vendégek szerezték Cuypers révén a 26. percben, ám utána négy angol gól következett, amelyből három hét percen belül esett: Antonio a 37., Paqueta az 56., Rice az 58. percben talált be, majd Antonio a 63. percben meglőtte saját maga második, csapata negyedik gólját. Összesítésben 5-2-es eredménnyel a West Ham jutott tehát tovább az elődöntőbe, ahol az AZ Alkmaarral kell megküzdenie a fináléba jutásért.
A kupaküzdelmek május 11-én és 18-án az elődöntőkkel folytatódnak, amikor az RTL HÁRMON és az RTL+ felületén ismét élőben hozunk el Önöknek három összecsapást az UEFA Európa Ligából és az UEFA Európa Konferencia Ligából! Tartsanak velünk akkor is!
A képek forrása: uefa.com