Legfrissebb tartalmak

9:24
Házon kívülIskolabezárásokhoz is vezethet a tanárokat érintő kormányzati terv
2023. május 3. 6:04

Iskolabezárásokhoz is vezethet a tanárokat érintő kormányzati terv

Szankciók, ingyenes túlfoglalkoztatás, bekamerázott óvodai csoportszobák és osztálytermek, a tanárok laptopjainak megfigyelése – csak néhány elképzelés, amivel a kormány rendezné a pedagógusok helyzetét, kérdés, ez mennyire teszi vonzóvá a pályát a fiataloknak. Radó Péter, oktatáskutató szerint a státusztörvény módosításában vannak olyan részek, amik csakis arról szólnak, hogyan lesznek büntethetők az óvónők és a tanárok, ha a kormány szerint az oktatási rendszer rossz hírét keltik. Végső soron pedig a helyzet odáig fajulhat, hogy az iskolabezárás lesz az állam számára a kisebbik rossz. 
4:37
Az álommeló„Bálint, hagyd már ezt a nyavalygást!” – Viki meghökkentő manőverét parázs vita követte
2023. május 2. 22:30

„Bálint, hagyd már ezt a nyavalygást!” – Viki meghökkentő manőverét parázs vita követte

Bálint Farmosi Lariszának és Dr. Krasznai Istvánnak panaszolta be a konkurens csapatot, akik szerinte szabályt szegtek a győzelem érdekében. Viki szerint nagyon gáz, hogy Bálint árulkodik, de őt ez nem zökkentette ki – mindent megtett, hogy megszerezze az első helyet. A videóból kiderül, hogy mi lesz a következménye a jelöltek vitájának.
9:08
Fókusz„Nektek köszönet! Jó étvágyat!” – így búcsúzott tőlünk Ferenc pápa
2023. május 2. 21:18

„Nektek köszönet! Jó étvágyat!” – így búcsúzott tőlünk Ferenc pápa

Mindenki követhette a tévében, interneten vagy akár a helyszínen is merre járt, és mit csinált Ferenc pápa a hétvégén Magyarországon. De csak kevés magyarnak adatott meg, hogy tőle pár méterre figyelje gesztusait, hallgassa hozzájuk intézett szavait. Szubjektív riport a Fókusz riporterétől, aki a magyar újságírók nevében kérdezhetett a pápától, de rövid időre megfeledkezett szerepéről, és megélte azt a pillanatot, amikor a világ legismertebb vallási vezetője alig egy méterre tőle neki válaszolt.
5:53
FókuszHa találkozik két szív, négy láb, akkor nincs lehetetlen – 6 kilométeres kutyás futás
2023. május 2. 20:51

Ha találkozik két szív, négy láb, akkor nincs lehetetlen – 6 kilométeres kutyás futás

A Piliscsévi motocross pálya nem a gépek hangjától zengett, hanem az egész napos önfeledt, boldog és izgatott kutyaugatástól. A négylábúak sokszor alig tudták kivárni a rajtot, hogy nekiiramodjanak a hat kilométeres dimbes-dombos távnak. A Fókusz riportere is kipróbálta, milyen kutyával futni. Az csak egy dolog, hogy valóban képes egy percet javítani az átlagos eredményen, de mindvégig figyel, segít, és támogatja a társát. Mindezek mellett pedig még jó célt is támogatnak a versenyen, most éppen három kutyamenhelyet.
5:14
Fókusz4 ismert nő és 4 ismert férfi keresi majd a szerelmet az RTL képernyőjén
2023. május 2. 20:40

4 ismert nő és 4 ismert férfi keresi majd a szerelmet az RTL képernyőjén

Soha nem volt még olyan nehéz igazi párt találni, mint most, mondja Bánitzky Kata pártaláló mentor, aki szerint az elmúlt években az online világ még inkább megnehezítette a való világban az ismerkedést. Magyarországon a felmérések szerint legalább kétszázötvenezren élnek egyedül, társra vágyakozva. Aki változtatni szeretne, jelentkezhet a Celebrandi című új műsorba.
2:52
FókuszMég négy nap van hátra III. Károly koronázásáig, de van, aki már most letáborozott a legjobb helyen
2023. május 2. 20:15

Még négy nap van hátra III. Károly koronázásáig, de van, aki már most letáborozott a legjobb helyen

A leghűségesebb alattvalók nem akarnak lemaradni az évszázad talán legnagyobb eseményéről, ezért lesátraztak, hogy a lehető legközelebb legyenek a ceremóniához. A történelmi eseményhez kapcsolódó ajándéktárgyak is jól fogynak, sokat adnak el a napelemmel működő, táncoló Károly-figurából, van olyan üzlet, ahol naponta négyszer töltik fel a készletet.
2:00
Híradó2021 óta konténerekben tanulnak az encsi diákok – a kormány azóta sem adott pénzt a leégett iskola felújítására
2023. május 2. 19:24

2021 óta konténerekben tanulnak az encsi diákok – a kormány azóta sem adott pénzt a leégett iskola felújítására

A jövő tanévet még biztosan konténer-tantermekben kezdik azok az encsi diákok, akiknek az iskolája 2021 őszén égett le. A felújítás azóta húzódik. A polgármester szerint tavaly nyáron közbeszerzést írtak ki az épület rendbetételére, de a kormány azóta sem adott pénzt, ezért a közbeszerzési határidő lejárt. Gulyás Gergely miniszter az április 20-i kormányinfón a Telex kérdésére azt mondta, legkésőbb májusig döntenek az iskola támogatásáról. 
1:56
Híradó„Be lehetnek készítve a lejárató anyagok” – a DK szerint a Fidesz megkezdte a felkészülést a jövő évi választásra
2023. május 2. 19:16

„Be lehetnek készítve a lejárató anyagok” – a DK szerint a Fidesz megkezdte a felkészülést a jövő évi választásra

Zöld utat adott az igazságügyi bizottság a Fidesz javaslatának, amely alapján a jövőben csak kivételes esetben indulhatna büntetőeljárás a sajtóban elkövetett rágalmazás miatt. A DK szerint Kocsis Máté és Halász János törvényjavaslata a Fidesz a saját, hazugságokat terjesztő propagandistáit védené, és már a jövő évi választások lejáratókampányaira készül.
2:16
HíradóBKK: kevesebb dugót és szén-dioxid-kibocsátást hozott az autómentes Lánchíd
2023. május 2. 18:47

BKK: kevesebb dugót és szén-dioxid-kibocsátást hozott az autómentes Lánchíd

Maradjon autómentes a Lánchíd, javasolja a BKK. Hatástanulmányuk szerint gyorsabbak lettek a hídon áthaladó buszok, kevesebb lett a dugó és a szén-dioxid-kibocsátás a városban, amióta csak buszok, biciklisek, taxik és motorosok haladhatnak át. A végső döntést azonban a budapestiek hozhatják meg. A Magyar Autóklub összefoglalta, szerintük miért hibás az elképzelés, de azt mondják, a főváros nem fogadta el javaslataikat.
1:46
HíradóKéssel fenyegetőzött a rabló a dunakeszi dohányboltban, de a trafikosnő nem ijedt meg
2023. május 2. 18:39

Késsel fenyegetőzött a rabló a dunakeszi dohányboltban, de a trafikosnő nem ijedt meg

Le fogja lőni, ha nem adja oda a bevételt – ezzel fenyegette a trafikost a rabló, akit most 6 évre küldene rács mögé az ügyészség. Másfél éve ment rabolni egy dunakeszi dohányboltba, azt mondta, fegyvere van. Az eladónő azonban nem ijedt meg tőle; azt kérte, mutassa meg a pisztolyt. A vád szerint a férfi ezután egy tapétavágóval fenyegetőzött, majd elmenekült. Úgy tudjuk, elkeseredettségével magyarázta a rablási kísérletet.
1:32
HíradóMegfojtotta a párját, mert azt hitte, megcsalja
2023. május 2. 18:36

Megfojtotta a párját, mert azt hitte, megcsalja

10 év börtönt kapott, amiből feltételesen sem szabadulhat az ökörítófülpösi feleséggyilkos. A féltékeny férj még 2022 újévén, a szilveszteri koccintás után fojtotta meg a párját, mert azt hitte, megcsalja. A vádlott ezután több hetet volt kórházban, mert a gyilkosság után megpróbált öngyilkos lenni. Az utolsó szó jogán azt mondta, mindent megbánt. A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.