Külföld

Komoly csatát nyertek a sátánisták egy amerikai iskolakörzetben

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. május 2. 22:01

Egy pennsylvaniai kerületi bíróság arra kötelezte a helyi iskolakörzetet, hogy biztosítsanak helyiséget a Suli Utáni Sátánista Klub iskolai programjukhoz.

Az egyik pennsylvaniai iskolai körzetben győzött a szólás- és a vallásszabadság, jelentette be az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetsége (ACLU). A The Hill híradása szerint május 1-jén döntött a Kelet-Pennsylvaniai kerületi bíróság: a Saucon Valley iskolakörzetnek biztosítania kell a lehetőséget a diákoknak, hogy részt vehessenek a sátánista egyház Suli Utáni Sátánista Klub című iskolai edukációs programjain.

A szövetségi bíró ezzel a döntésével gyakorlatilag arra utasította a iskolakörzetet, hogy bocsássa a Sátán Temploma nevű egyház rendelkezésére a szükséges iskolai termeket, hogy ott megtarthassák az érdeklődő diákoknak a tanórák utáni klubrendezvényeiket.

A bíróság az Egyesült Államok alkotmányának első kiegészítésére hivatkozva adott lehetőséget a Sátáni Templom évi három klubrendezvényének megtartására.

Az ACLU márciusban indított pert a Sátáni Templom nevében, miután az iskolai körzet megtiltotta a sátánista klubnak, hogy a kerület létesítményeiben tartsa meg gyűléseit.

A Suli Utáni Sátánista Klub az év elején Virginiában is összeülhetett, miután egy hasonló peres eljárásban nekik adott igazat a bíróság.

Nyitókép: AFTER SCHOOL SATAN CLUB

#Külföld#egyesült államok#sátán#sátánista

Címlapról ajánljuk