Legfrissebb tartalmak

2:49
HíradóFüggetlen Egészségügyi Szakszervezet: Szerződéskötésre próbálják kényszeríteni a védőnőket
2023. július 3. 18:53

Független Egészségügyi Szakszervezet: Szerződéskötésre próbálják kényszeríteni a védőnőket

Eddig 70 védőnő panaszkodott a Független Egészségügyi Szakszervezetnek amiatt, hogy kirúgással fenyegették meg őket, ha nem írják alá az új szerződésüket. „Szerződéskötésre próbálják kényszeríteni a védőnőket” – mondta a Híradónak a Független Egészségügyi Szakszervezet képviselője. Az egészségügyi államtitkár közben úgy látja, jól halad a védőnői ellátás átalakítása, annak ellenére is, hogy több önkormányzattal még nem kötöttek szerződést a megyei kórházak.
2:04
HíradóMár meg is hallgatták a kormány legújabb miniszterét
2023. július 3. 18:52

Már meg is hallgatták a kormány legújabb miniszterét

Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium eddigi államtitkára lesz az Európai Uniós Ügyekért felelős miniszter. Hétfőn jelentették be a jelöltségét és már meg is hallgatta az országgyűlés illetékes bizottsága. Bóka János elmondta, elsődleges feladata a 2024-es uniós elnökség előkészítése, ezt követően meg fogják vizsgálni, szükség van-e továbbra is a minisztériumra. 
1:53
HíradóNyíregyháza–Budapest IC: nem működött a légkondi, az ablakot pedig csak másfél óra után nyitották ki
2023. július 3. 18:38

Nyíregyháza–Budapest IC: nem működött a légkondi, az ablakot pedig csak másfél óra után nyitották ki

Tikkasztó hőségről számolt be egy néző a Híradónak, aki tegnap InterCityvel utazott Nyíregyházáról Budapestre. A Vasutasok Szakszervezete szerint egyre több meghibásodás lesz, ha a MÁV nem fordít több pénzt a kocsik karbantartására. A MÁV a Híradó megkeresésére azt írta: a jövőben csak légkondicionált kocsik beszerzését tervezik.
1:46
HíradóMég a levegővétel is veszélyessé vált – az áradások mellett egy hatalmas homokvihar is lecsapott Kínára
2023. július 3. 18:35

Még a levegővétel is veszélyessé vált – az áradások mellett egy hatalmas homokvihar is lecsapott Kínára

Több ezer embert kellett kitelepíteni otthonából Kína középső és déli területein az elmúlt 50 év legsúlyosabb áradásai miatt. A folyamatos esőzések miatt megáradt folyók több nagyvárost is elöntöttek. A víz és a földcsuszamlások házakat és hidakat döntöttek romba. Az ország északi részén pedig hatalmas kiterjedésű homokvihar tombol.
1:31
HíradóA keszthelyi éjszakai klubba nem csak szórakozni jártak az emberek – elfogták a prostitúcióval vádolt párost
2023. július 3. 18:34

A keszthelyi éjszakai klubba nem csak szórakozni jártak az emberek – elfogták a prostitúcióval vádolt párost

Bordélyházat üzemeltettek – ezzel vádol az ügyészség egy 50 éves gyenesdiási férfit és egy 29 éves keszthelyi nőt. A vádirat szerint éveken át nőket dolgoztattak egy hivatalosan night-clubként üzemelő keszthelyi ingatlanban. Azonban nemcsak táncolniuk kellett, vagy italt felszolgálniuk a bárban, hanem szexuális szolgáltatást is nyújtottak. A párosra felfüggesztett büntetést kérnek. 
2:01
Híradó„Még mindig a sokk hatása alatt vagyunk” – egy 80 éves idős férfire omlott a gázrobbanás miatt kiszakadt fal
2023. július 3. 18:33

„Még mindig a sokk hatása alatt vagyunk” – egy 80 éves idős férfire omlott a gázrobbanás miatt kiszakadt fal

Ketten kerültek kórházba vasárnap este egy kilencedik kerületi társasházból, miután a detonáció kiszakította a falat két lakás között. A törmelék egy 80 éves idős férfire omlott, aki pont a fal melletti ágyban pihent. Neki kisebb felületi, a másik lakásban élő férfinak enyhe égési sérülései lettek. Hogy mi okozta a robbanást, még vizsgálják.  
2:17
Híradó48 sebességmérő kamerát szerelne fel a főváros saját költségen, hogy megakadályozza a száguldozást a bevezető utakon és a hidakon
2023. július 3. 18:32

48 sebességmérő kamerát szerelne fel a főváros saját költségen, hogy megakadályozza a száguldozást a bevezető utakon és a hidakon

Karácsony Gergely a tragikus szombati, Árpád hídi baleset után fakadt ki a közösségi oldalán. Szerinte az állam akadályozza a fővárost a gyorshajtók megfékezésében. Az általunk megkérdezett szakértő szerint az állam mulasztása, hogy a fővárosban nincs még felszerelve több száz traffipax. A Belügyminisztérium helyett az ORFK válaszolt kérdéseinkre: szerintük a rendőrség mindenben segíti az önkormányzatokat. 
2:34
HíradóA gyilkosság előtt két héttel járt le a távoltartási végzés a férfi ellen, aki Albertirsán megölte feleségét és gyermekét
2023. július 3. 18:29

A gyilkosság előtt két héttel járt le a távoltartási végzés a férfi ellen, aki Albertirsán megölte feleségét és gyermekét

A férfi szombaton délután azzal hívta a rendőröket, hogy megölte feleségét és gyermekét Albertirsán. A szomszédok szerint a férfi korábban többször is bántotta az asszonyt, de a nő nem kapott segítséget a hatóságoktól. A bíróság hétfőn a Híradó kérdésére elárulta: a férj ellen június 15-éig távoltartási végzés volt érvényben, így a férfi addig nem látogathatta családját.
1:57
HíradóTörmelékek, alkatrészek mindenfelé – hárman haltak meg a hatalmas karambolban az M5-ön
2023. július 3. 18:21

Törmelékek, alkatrészek mindenfelé – hárman haltak meg a hatalmas karambolban az M5-ön

Hárman meghaltak, egy 15 éves lány pedig súlyosan megsérült egy balesetben vasárnap éjjel az M5-ös autópályán. Egy Szeged felé tartó román sofőr valószínűleg elaludt vezetés közben, kocsijával átszakította a szalagkorlátot és az ellenkező oldalon szabályosan közlekedő, szintén román család autójába csapódott. Abban az apa és az anya is meghalt, lányukat kórházba vitték. A balesetet okozó sofőr sem élte túl.
BulvárÜgyes bringásból lett testépítősztár a 30 évesen elhunyt Joesthetics, aki az esztelen szteroidhasználatot tartotta élete legostobább döntésének
2023. július 3. 17:22

Ügyes bringásból lett testépítősztár a 30 évesen elhunyt Joesthetics, aki az esztelen szteroidhasználatot tartotta élete legostobább döntésének

30 éves korában meghalt Jo Lindner – ismertebb nevén Joesthetics – testépítő-influenszer, közösségimédia-sztár. Milliók számára volt példakép, edzésről, táplálkozásról szóló videói sokakat motiváltak, és nyíltan beszélt a mélypontokról is: arról az időszakról, amikor ész nélkül szteroidokat használt, és amikor életmódjának köszönhetően nem egyszer feküdt kés alá. Őszinteségét, egyenességét, humorát értékelték benne rajongói, kollégái. Hogyan lett egy bringás videókat készítő srácból az egyik legmenőbb, és legszerethetőbb testépítő, és mi okozhatta a halálát?
1:06
VideóVideó – kengurubébiken segítenek az ausztrál vadmentők
2023. július 3. 17:19

Videó – kengurubébiken segítenek az ausztrál vadmentők

Elkezdődött Ausztrália legszárazabb időszaka: a vadon ilyenkor már lehűl éjjelre, így a legtöbb vadállat az úttestre megy melegedni, ami legtöbbször halálos számukra. Az adatok szerint minden hetedik autós tanácstalan, mit tegyen, miután elütött egy állatot. A szakemberek azt tanácsolják, hogy mindenféleképpen álljanak meg és hívjanak segítséget, hiszen egy elgázolt kenguru erszényében kicsinyek is lehetnek.
2:39
Híradó„Egy üres papírt láttam” – tudtán kívül írathattak alá panaszt egy idős nővel gondozója ellen, aki kinevette a polgármester lombkoronasétányát
2023. július 3. 17:15

„Egy üres papírt láttam” – tudtán kívül írathattak alá panaszt egy idős nővel gondozója ellen, aki kinevette a polgármester lombkoronasétányát

Hamis okiratot készíthettek a nyírmártonfalvai önkormányzatnál az ellen a nő ellen, aki kinevette Filemon Mihály, fideszes polgármester lombkorona nélküli lombkoronasétányát a Facebookon. Erről Hadházy Ákos országgyűlési képviselő posztolt a közösségi oldalán. A nőt állítólag bepanaszolta az egyik gondozottja, csakhogy egy hangfelvétel szerint az idős asszonnyal a tudtán kívül íratták alá a beadványt. A gondozónő ügyvédje azt mondja, okirathamisítás gyanúja miatt feljelentést tesznek.
5:33
VideóSchumacher Vanda: Nem gondoltam volna, hogy erről valaha beszélni fogok
2023. július 3. 14:37

Schumacher Vanda: Nem gondoltam volna, hogy erről valaha beszélni fogok

Schumacher Vanda az Instagram-oldalán található posztokról és azok hátteréről mesélt, amikből a magánélete titkaira is fény derült. A ValóVilág műsorvezetője régebben elhagyatott épületekben bulizott barátival, amit a szülei nem néztek jó szemmel. „Baromi veszélyes volt, apu felhívott és üvöltött” – mesélte Vanda, aki a Celeb vagyok, ments ki innen! forgatása előtt Zanzibárra utazott a legjobb barátnőjével, miután két fontos embert is elveszített.
1:34
ReggeliPapp Gergő és Tihanyi Peti kiszámolta, hogy mennyi lesz Szoboszlai Dominik éves fizetése
2023. július 3. 14:16

Papp Gergő és Tihanyi Peti kiszámolta, hogy mennyi lesz Szoboszlai Dominik éves fizetése

A Reggeli műsorvezetői is kitörő örömmel fogadták a hírt, hogy Szoboszlai Dominik aláírt a Liverpool focicsapatához. Ez volt minden idők legdrágább magyar igazolása, Szoboszlait 70 millió euróért vette meg a Lipcsétől az angol klub. Papp Gergő és Tihanyi Peti egyetértettek abban, hogy a focista igazi sztáralkat, még azt is kivesézték, hogy mennyit fog keresni.