Legszívesebben minden programot lemondanál? Nem biztos, hogy csak fáradt vagy

Van az az este, amikor már egy ártatlan „Mit csinálsz ma?” üzenettől is elfáradunk. Egész nap dolgoztunk, intézkedtünk, emberekhez alkalmazkodtunk, és az utolsó dolog, amire vágyunk, hogy este még felöltözzünk és társaságba menjünk. Aztán érkezik az üzenet: elmarad a program. És mi titokban megkönnyebbülünk.

Végre lehet otthon maradni. Melegítő, kanapé, egy sorozat, telefonnyomkodás, és néhány óra, amikor senki nem akar tőlünk semmit. Ismerős?

Önmagában egyáltalán nincs baj azzal, ha valaki szeret egyedül lenni. Sőt, a nyugodt esték segíthetnek kipihenni a mindennapokat. Csakhogy van egy határ, amelyet nem mindig könnyű észrevenni: mikor tölt fel az egyedüllét, és mikortól kezd inkább elszigetelni másoktól?

Már neve is van annak, ha inkább otthon maradunk

A közösségi médiában Soft Hermitting néven terjed az a jelenség, amikor valaki tudatosan visszavesz a társasági életéből, és egyre több időt tölt otthon.

Magyarul talán egyszerűbb úgy fogalmazni: bekuckózunk és elbújunk egy kicsit a világ elől. Baráti vacsora helyett sorozatot nézünk, edzés helyett a kanapét választjuk, a hétvégi buli előtt pedig azon gondolkodunk, milyen kifogással lehetne lemondani.

Ez sokszor teljesen egészséges reakció a túlterheltségre. Ha egész héten rohantunk, dolgoztunk, családi ügyeket intéztünk és emberek között voltunk, természetes, hogy szükségünk van csendre. A gond nem azzal van, hogy néha nemet mondunk. Hanem azzal, ha lassan már mindenre nemet mondunk.

Van egy pont, amikor a bekuckózás már nem feltölt

Könnyű azt mondani magunknak, hogy egyszerűen énidőre van szükségünk. Csakhogy az egészséges pihenés és a társasági elszigetelődés között meglepően vékony lehet a határ. Érdemes felfigyelni például arra, ha szinte automatikusan visszautasítjuk a meghívásokat, már előre feszültek vagyunk egy közelgő találkozótól, vagy rendszeresen megkönnyebbülést érzünk, amikor valaki lemondja a közös programot.

Monica Vermani kanadai klinikai pszichológus szerint az ilyen helyzetek már arra utalhatnak, hogy érdemes megvizsgálni a saját viselkedésünket. Mert nem mindegy, hogy azért maradunk otthon, mert erre van szükségünk, vagy azért, mert egyre könnyebb elkerülni a külvilágot.

Ez a 3 kérdés sokat elárulhat

Ha azt veszed észre, hogy mostanában egyre gyakrabban választod a kanapét mások társasága helyett, három kérdést érdemes feltenned magadnak.

1. Mióta kerülöm a társaságot?

Egy nehéz hét után néhány nyugodt este még nem jelent semmit. Más a helyzet, ha hetek óta sorra mondod le a találkozókat, és szinte minden alkalommal inkább otthon maradnál.

2. Jobban érzem magam utána?

Talán ez a legfontosabb kérdés. Ha egy este egyedül feltölt, megnyugtat és másnap több energiád van, akkor valószínűleg tényleg pihenésre volt szükséged. Ha viszont órákig csak görgeted a telefonodat, majd még rosszabb kedvvel, magányosabban és üresebben fekszel le, az már egészen más helyzet.

3. Tényleg egyedül akarok lenni – vagy csak félek elindulni?

Előfordulhat, hogy valójában vágynánk mások társaságára, mégis visszautasítjuk őket. Félünk attól, hogy kellemetlenül érezzük majd magunkat, nem találjuk a helyünket, vagy mások nem úgy fogadnak bennünket, ahogy szeretnénk.

Ilyenkor már nem biztos, hogy valódi pihenésről van szó.

Egy egyszerű kérdés segíthet eldönteni, mire van szükséged

Nem kell rosszul érezned magad azért, mert péntek este egy pohár bor, egy könyv vagy egy sorozat vonzóbbnak tűnik, mint egy zsúfolt hely tele emberekkel. Az énidő fontos.

De érdemes időnként feltenni magunknak egy nagyon egyszerű kérdést: Jobban érzem magam attól, hogy egyedül maradtam? Ha a válasz igen, valószínűleg éppen erre volt szükséged.

Ha azonban az egyedüllét után rendszeresen magányosabbnak, kedvetlenebbnek érzed magad, és közben egyre több embertől távolodsz el, érdemes megvizsgálni, miért húzódsz vissza. Tartós rosszkedv, reménytelenség vagy erős szorongás esetén pedig szakember segítségét is érdemes kérni.

Mert néha valóban az a legjobb döntés, ha becsukjuk az ajtót, felvesszük a melegítőt és eltűnünk pár órára a világ elől. Máskor viszont éppen az tesz jót, ha mégis felvesszük a cipőnket, és elindulunk.

Fotó: Magnific

Ez is érdekelhet

• Mit árul el a társas életed az Alzheimer-kór korai jeleiről?
• Megoldás a magányra: bérelhető barát, partner, apa