4 szokás, ami a pozitív kisugárzású nőket jellemzi – neked hány van meg?
2026. augusztus 14. 12:00
Vannak nők, akiknek már a jelenlététől jobb lesz a hangulat: energikusak, nyitottak, és szinte átragad másokra az életkedvük. A pozitív kisugárzás azonban nem feltétlenül velünk született adottság. Sokszor néhány hétköznapi szokás áll mögötte, amelyek abban is segítenek, hogy jobban vigyázzunk a saját energiánkra.
Nem lehet minden reggel tökéletes hangulatban ébredni, és nincs olyan ember, akit elkerülnek a problémák. A pozitív kisugárzás sokkal inkább arról szólhat, hogyan bánunk a saját időnkkel és energiánkkal, kiket engedünk közel magunkhoz, és mennyire tudjuk felismerni, mire van valóban szükségünk.
Négy szokás különösen jellemző lehet azokra a nőkre, akikből szinte árad az életkedv.
1. Megválogatják, kikkel töltik az idejüket
Hiába próbálunk optimisták maradni, ha folyamatosan olyan emberek vesznek körül bennünket, akik mindenben a rosszat látják, állandóan panaszkodnak, vagy egyszerűen kimerítenek.
Természetesen nem választhatjuk meg minden helyzetben a társaságunkat. Lehet egy nehéz kollégánk, családtagunk vagy ismerősünk, akivel akkor is kapcsolatba kell kerülnünk, ha nem feltétlenül tesz jót nekünk.
Azt azonban már eldönthetjük, mennyi energiát fordítunk rá.
Ha egy kolléga állandó negativitása lehúz, együtt lehet vele dolgozni professzionálisan anélkül, hogy minden ebédszünetet is vele töltenénk. Ugyanilyen fontos, hogy egy kellemetlen találkozás után ne órákon keresztül ugyanazon bosszankodjunk.
A pozitív emberek nem feltétlenül zárnak ki minden nehéz személyiséget az életükből. Inkább megtanulják meghúzni a határaikat.
2. Rendszeresen kilépnek a komfortzónájukból
A biztonság és a megszokott rutin fontos, de ha soha nem próbálunk ki semmi újat, könnyen egy helyben maradhatunk. A pozitív kisugárzású emberek sokszor pontosan tudják, mi ad nekik biztonságot, közben azonban időről időre tudatosan vállalnak új kihívásokat is. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy fel kell mondani a munkahelyen vagy egyedül kell elutazni a világ másik végére.
Lehet egy új sport kipróbálása, egy tanfolyam elkezdése, egy régóta halogatott beszélgetés vagy akár az is, hogy végre igent mondunk valamire, amitől egy kicsit tartunk.
Az új tapasztalatokból származó sikerélmény az önbizalomra is hatással lehet.
3. Nem félnek egyedül lenni
Az ember társas lény, de attól még szükségünk lehet olyan időszakokra, amikor senki máshoz nem kell alkalmazkodnunk. Az egyedül töltött idő lehetőséget ad arra, hogy feldolgozzuk az elmúlt napok eseményeit, végiggondoljuk, hogyan érezzük magunkat, vagy egyszerűen csak pihenjünk.
A „énidő” ráadásul nem feltétlenül jelent wellnesshétvégét vagy egész napos programot.
Egy séta, fél óra olvasás, egy nyugodt kávé vagy akár egy telefon nélküli este is elég lehet ahhoz, hogy újratöltsük az energiatartalékainkat. Aki rendszeresen hagy magának időt erre, könnyebben lehet jelen akkor is, amikor másokkal van.
4. Tudják, mi igazán fontos
Munka, család, barátok, háztartás, üzenetek, találkozók, bevásárlás és egy végtelennek tűnő teendőlista – könnyű úgy érezni, hogy minden egyszerre sürgős. Pedig nem az.
A pozitív kisugárzású nők egyik fontos szokása, hogy prioritásokat állítanak fel. Tudják, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni, és azt is, hogy egy nap nekik is csak 24 órából áll. Ez időnként azt jelenti, hogy valamire nemet kell mondani.
A cél nem az, hogy minden feladatot tökéletesen teljesítsünk, hanem hogy maradjon időnk és energiánk azokra a dolgokra és emberekre, amelyek valóban fontosak számunkra.
A pozitív kisugárzás nem azt jelenti, hogy mindig boldognak kell lenni
A jókedv nem egyenlő azzal, hogy valaki soha nem szomorú, ideges vagy kimerült. A pozitív kisugárzás mögött sokszor éppen az áll, hogy az ember felismeri a saját határait. Tudja, mikor kell visszavonulnia, kitől érdemes távolságot tartania, mikor van szüksége változásra, és mely feladatokat nem kell feltétlenül magára vállalnia.
Talán éppen ezért tűnik úgy, hogy egyesekből természetesen árad az energia: nem végtelen energiájuk van, hanem jobban vigyáznak arra, amennyi rendelkezésükre áll.
Fotó: Magnific
Ez is érdekelhet
- Te mennyire vagy people pleaser? Ezért káros, ha állandóan mások kedvében jársz
- Monte Carlo-hiba: Hogyan befolyásolja döntéseinket a játékos tévedése?