KONCERT

5:17
Reggeli
2023. június 7. 8:29

Völgyesi Gabi: Nem tudom összeegyeztetni az anyaságot és a popsztárságot

Völgyesi Gabinak mindig nagyon pörgős a nyár, a rengeteg fellépés mellett két gyermeke vakációjáról is gondoskodnia kell. Táborokat nem terveznek, rengeteg balatonozást viszont igen. Gabi elárulta, hogy a koncertekre nem szívesen viszi magával a fiait, mert a színpadon nem tudja összeegyeztetni az anyai szerepet a popsztársággal. Idén lett 25 éves a Unique zenekar, amit szeptemberben méltó módon megünnepelnek. 
9:11
Fókusz
2023. június 2. 19:52

Bence a volt zongoratanárnője előtt jobban izgul, mint amikor világsztárok nézték Londonban

A hajdúböszörményi Péter Bence kétévesen már ismerkedett a zongorával, négyévesen zeneiskolába járt, hétévesen már komponált. 2015-ben egy  Michael Jackson-dal virtuóz előadása hozta meg számára az ismertséget. A Bencéből áradó tűz elvarázsolta a közönséget. Aztán jött a többi zseniális videó és világszerte milliók kezdték követni a hajdúböszörményi fiút. Kezdetben nem hitték, egy szál zongorával 90-100 percen keresztül fel tudja tartani az érdeklődést. Ezt ma már nehéz elhinni azok után, hogy az elmúlt hat évben Bence 47 országban, 70 városban lépett fel a Sydneytől a londoni Hyde parkig.
5:42
Reggeli
2023. május 31. 11:11

Zséda elárulta, melyik dalt követelik a rajongói a fellépéseken

Vajon a Fekete rúzs, a Hello, a Szeress most vagy a Motel a legnagyobb slágere? Az énekesnő a Reggeliben a stockholmi utazásáról is beszámolt, ahol a fellépés mellé egy közönségtalálkozó is belefért és az Abba Múzeumot is megnézte, zenészként ez különös kaland volt neki. Zséda elmesélte, hogy hamarosan a Margitszigeten lép majd fel, a koncert középpontjában – nem meglepően – a nyári szabadságérzet áll majd.
7:05
Fókusz
2023. május 30. 19:38

Volt, aki órákat várt a bejutásra – teltházas koncerttel nyitotta a szezont a Follow the Flow

A Follow the Flow szombati teltházas koncertje igazi érzelmi hullámvasútra ültette a rajongókat, akik kórusként kísérték a srácokat a Budapest Park nézőterén. Közel tizenkétezren voltak kíváncsiak Szakács Gergő, Fura Csé és BLR triójára. A csapat tagjai  a magyar zeneipar legszerethetőbb és talán legközvetlenebb figurái, ahogy azt mutatja a szombati fellépés után adott mini akusztikus koncert is, amit a legszerencsésebb rajongók élvezhettek. 
7:22
Fókusz
2023. május 23. 20:12

„Az X-Faktor nagy lehetőséget ad, csak élni kell vele tudni” – Kiss Kevin és Mehringer Marci is több ezres közönség előtt adott koncertet a Budapest Park színpadán

Az X-Faktorban két egymást követő évben versenyeztek, Kiss Kevin tavaly második lett, Mehringer Marci tavalyelőtt negyedik. Most úgy adódott, hogy két egymást követő nap ugyanazon a színpadon léptek fel sokezer ember előtt, rutinosan, természetesen saját dalaikkal. Mindketten úgy érzik, hogy a tehetségkutató nélkül ez nem sikerülhetett volna. 
10:55
Reggeli
2023. május 10. 12:02

„Ennyi ember előtt zárt térben még nem zenéltünk” – 16 ezer ember előtt koncertezett a Bagossy Brothers Company

Hatalmas koncerttel, az MVM Dome rendezvénycsarnokban ünnepelte nemrég a tízéves születésnapját a Bagossy Brothers Company. A Bagossy testvérek most a Reggeliben mesélték el, milyen volt ezt átélni, és mennyit készültek rá. Az erdélyi származású zenekar a mai napig kétlaki életet él, járnak haza is, de nyáron Magyarországon van a bázisuk. A beszélgetésből az is kiderült, hogy már a zenekar minden tagja férj lett, valamint az is, hogy külföldi turnéra készülnek. 
5:21
Fókusz
2023. május 9. 20:56

„Mit szólna Cipő a mostani világhoz? Nem tetszene neki, az biztos” – családjával és zenész barátaival emlékeztünk a tíz éve elhunyt Bódi Lászlóra

Tíz éve már, hogy a Republic legendás alapítójának szíve feladata a harcot. Cipőre édesanyjával, testvérével és unokatestvérével emlékezünk. A tiszteletére szervezett emlékkoncerten Fenyő Miklós, Bródy János és Halász Judit is fellépett, a Fókusznak barátságukról és máig ható művészi kapcsolatukról is beszéltek. Bódi László nemrég ünnepelte volna 58. születésnapját.
10:00
Fókusz
2023. április 29. 19:46

Menekültekkel, sérült gyerekekkel és 11 ezer fiatallal is találkozott Ferenc pápa szombaton, aki többször rögtönzött és bizonyította közvetlenségét is

Rendkívül eseménydús volt Ferenc pápai szombati programja, aki egy Vatikánból hozott golfkocsival járta körbe a Papp László Sportarénát. Több, mint 11 ezer magyar fiatal várta őt. A részvevőket másfél órás koncerttel szórakoztatták a pápa érkezése előtt, amelyen fellépett Rúzsa Magdi is. Az egyházfő többször bizonyította sokszor látott közvetlenségét: pár pillanatra kézbe vette és megáldotta a felé nyújtott 15 hónapos Zsombort, pénteken pedig kerekesszékkel bement a hívek közé, és engedte, hogy fotózkodjanak vele, többeknek a kezét is megfogta.
Kultúra
2023. április 24. 6:23

Bródy János: A Petőfi Zenei Tanács sem a szakma által választott, hanem lojalitás alapján kinevezett társaság

Lenyomott egy Aréna-koncertet tavaly, pedig előtte hét műtéten esett át. Megvan a véleménye a nemrég megalakult Petőfi Zenei Tanácsról és a szekértábor-mentalitásról is. Nemcsak a Birkaországért kapott rendesen, de azért is, mert közös fotón szerepelt Demeter Szilárddal. Az újabb koncertre készülő, 77 éves Bródy Jánossal beszélgettünk.
10:04
Fókusz
2023. április 22. 19:47

A szerelem első vérig akkora gyerekcsinálós zene volt, hogy egy egész megyét benépesített – Dés Lászlónál jártunk

Valóra váltotta Nagy Ervin álmát Dés László, aki most ugyanakkora lelkesedéssel és profizmussal készül harmadik Aréna-koncertjére, mint amikor először töltötte meg több ezer emberrel a nézőteret. A zeneszerző most még hangszálproblémákkal küzd, de minden erejével próbál. Nagy Ervin mellett Básti Juli is duettezik majd vele a koncerten. Dés László dalai évtizedek óta ott vannak az emberek legromantikusabb pillanatainál, és ahogy viccesen mondja: dallamai sok gyerek születéséhez is hozzájárultak.
6:22
Reggeli
2023. április 12. 11:33

Vagy nagyon csinálok valamit, vagy sehogy – Keresztes Ildikó tele van munkával

Keresztes Ildikónál már hagyomány, hogy január-februárban töltődik. Thaiföldön töltött két hetet, majd belevetette magát az erdélyi koncertturnéjába. Ildikó nem unatkozik, a Bikini Aréna-koncertjén lesz vendég, játszik a Turay Ida színházban és közben készül a saját fellépéseire is. Ferenc pápa látogatására is készültek egy dallal, amit Varga Miklóssal és Vastag Csabával közösen ad majd elő.