Reggeli

„Olyan nem szokott történni a zeneiparban, hogy bejelentik, más program lesz” – megszólalt a Carson Coma a hirtelen lemondott külföldi koncertjükről

rtl.hurtl.hu

2023. június 1. 11:43

A Carson Coma a brüsszeli Liszt Ferenc Intézetben lépett volna fel május 30-án, azonban a kormányzati fenntartású intézmény később közölte, hogy a koncert programütközés miatt elmarad – nem sokkal azután tették ezt, hogy a zenekar kiadott egy erősen kormánykritikus dalt és klipet, illetve a frontember egy kecskeméti koncerten fakadt ki a tanáraikért tüntető diákok és egy mém miatt a kollégiumából kirúgott fiú esete miatt. A Reggeliben Fekete Giorgio és Héra Barnabás reagált a történtekre.

„Tegnap este repültünk volna haza, kaptam is egy értesítést, hogy késik a járat, mekkora slamasztika lett volna…” – kezdte Fekete Giorgio, a zenekar frontembere.

Mint mondta, nem indokolták meg a brüsszeli koncert lemondását, csak annyit közöltek, hogy más program lesz. 

Amit tényleg biztosan tudunk az az, hogy olyan nem szokott történni a zeneiparban, hogy egy héttel előre valaki azt mondja, hogy más program lesz.

„Óriási meglepetések nincsenek, akinek van szeme, látja, akinek van füle, hallja” – tette hozzá Giorgio, és Barnabás szerint is csak spekulálni lehet az okokról.

A Reggeliben részletet mutattunk a zenekar új dalából, a Fantomrezgésből, ami a FOMO (Fear of Missing Out) érzéséről, azaz a lemaradástól való félelemről szól. Az éjszaka megjelent a Carson Coma új, negyedik albuma is, ami még erősebb dalszövegeket és hangzást ígért.

Nem minden olyan szép és jó, mint ahogy elképzeltük, de azért mégis nagyon vicces az élet 

– Barnabás szerint erről szólnak az új dalok. 

Amióta pedig kiadó, menedzsment nélkül dolgozik a zenekar, gyakorlatilag minden a „miért ne?” kérdés jegyében történik, szabadon kísérleteznek – tudtuk még meg a zenészektől.

#Reggeli#Videó#adásrészletek#Kultúra#Carson Coma#brüsszel#koncert#társadalomkritika#új lemez#Fekete Giorgio#héra barnabás#kormánykritikus