Fókusz

A 84 éves Korda György addig szeretne énekelni, amíg van rá igény, és úgy tűnik, nagyon is van

Barva ÁdámBarva Ádám

2023. május 10. 20:30

Csaknem 12 ezres közönség előtt vehette át élete egyik legnagyobb elismerését Korda György kedden. A 84 éves énekest és feleségét, Balázs Klárit Fonogram-életműdíjjal lepték meg Budapest Parkos koncertjükön, amit nem is sejtettek.

Az összhang már több, mint 40 éve tökéletes Korda György és Balázs Klári között; a közönség tombolt, amikor megcsókolták egymást a színpadon. Ennek ellenére azért elárulták, ők is szoktak vitatkozni egymással. Persze arra is megvan a receptjük, hogy egy- egy veszekedés után, hogyan oldják fel a problémáikat.

„Lehet összeveszni, lehet összekapni, de nem visszük át másnapra a haragot. Mit csinálunk negyedóra múlva?” – kérdezi Korda György.

„Puszi.” – vágja rá Balázs Klári. 

„És el van felejtve. Na, ezt szívből merem ajánlani.”

A következő időszak Korda Györgynek és Balázs Klárinak izgalmasan telik majd. Ugyan megtehetnék, hogy pihennek és élvezik a nyugdíjas éveket, ők inkább 50 állomásos turnéra indulnak.

Első helyen van a színpad, tehát mindent annak rendelünk alá 

– mondja Klári

#Fókusz#Videó#korda györgy#balázs klári#koncert#budapest park#fonogram#életműdíj

Címlapról ajánljuk