GYÁSZ

4:58
Videó„Nem félek a haláltól, mert halál nincs” – négy éve hunyt el váratlanul Benkő Dániel
2023. december 15. 11:14

„Nem félek a haláltól, mert halál nincs” – négy éve hunyt el váratlanul Benkő Dániel

2019-ben ezen a napon váratlanul elhunyt Benkő Dániel. A lant- és gitárművész rosszul lett, mellkasi fájdalmakra panaszkodott, és hiába hívtak segítséget hozzá, már nem tudták megmenteni. 72 éves volt. A különc művész az RTL több műsorában is feltűnt: többek között főzött, és feleséget is keresett. Benkő világéletében szerette a női társaságot, végül egy nála 50 évvel fiatalabb táncoslány, Bazsarózsa rabolta el a szívét, akivel még közös gyereket is terveztek.
6:16
XXI. század„Antall Klári átölelt, és azt mondta, meghalt a Jóska” – harminc éve hunyt el a rendszerváltó miniszterelnök
2023. december 12. 10:18

„Antall Klári átölelt, és azt mondta, meghalt a Jóska” – harminc éve hunyt el a rendszerváltó miniszterelnök

Antall József rövid pályafutásának végét a rák jelentette. Bár halálos betegségét próbálta titkolni a nyilvánosság elől, mégis kitudódott, a taxisblokád végén adott pizsamás interjúja legendássá vált. Életének hátralevő három évében még több kezelés, csontvelőátültetés és politikai fordulatok vártak rá, orvosaira nem mindig hallgatott. A rendszerváltó politikusra halálának évfordulóján a XXI. század korábbi adásrészletével emlékezünk.
2:46
VideóHárom éve hunyt el Pécsi Ildikó, akinek a szépség csak belépő volt a jó szerepekhez
2023. december 5. 15:40

Három éve hunyt el Pécsi Ildikó, akinek a szépség csak belépő volt a jó szerepekhez

Három éve hunyt el Pécsi Ildikó. A Kossuth-díjas művész, a hatvanas évek ünnepelt szépsége, az ország egyik legnépszerűbb színésznője otthonában aludt el. Kollégái azt mondták róla, kedves volt, akire mindig lehetett számítani. Pásztor Erzsi sírva idézte fel közös emlékeiket. Koltai Róbert szerint a színész szakma is nagyon sokat köszönhet neki. Egyik barátja azt mondta három éve a Híradónak: az utolsó hónapokban már csak arra vágyott, hogy újra elhunyt férjével lehessen. Pécsi Ildikó 80 éves volt.
2:59
Videó„A mennybe egy újabb angyal költözött” – az egész világot sokkolta Paul Walker váratlan halála
2023. november 30. 6:25

„A mennybe egy újabb angyal költözött” – az egész világot sokkolta Paul Walker váratlan halála

Paul Walker amerikai színészt egész Hollywood gyászolta, amikor éppen ma 10 éve autóbalesetet szenvedett és meghalt. Egyik barátja vitte el próbakörre vadonatúj autójával a Fast and Furious sorozatból ismert színészt, de a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett. Először egy lámpaoszlopnak, majd egy fának csapódtak, az autó azonnal kigyulladt, a két utasnak esélye sem volt a túlélésre. Vin Diesel közösségi oldalán azt írta, „a mennybe egy újabb angyal költözött”. Walker egy volt azok közül a világsztárok közül, akik a csillogás ellenére is emberek tudtak maradni. Rengeteget jótékonykodott, a baleset előtt is egy ilyen rendezvényen vett részt.
2:19
HíradóNéhány órával azután, hogy egészséges ikreket szült, meghalt egy 28 éves újfehértói kismama
2023. november 29. 18:27

Néhány órával azután, hogy egészséges ikreket szült, meghalt egy 28 éves újfehértói kismama

Még a karjában tarthatta újszülött ikerlányait, miután császármetszéssel világra jöttek, de órák múlva a 28 éves anya rosszul lett, intenzív osztályra került és meghalt. Az újfehértói család tragédiájáról a Blikk írt elsőként. A nagymama az RTL Híradónak megtörve nyilatkozott. Azt mondta, az tartja benne a lelket, hogy koraszülött unokái szépen erősödnek és hogy érzi, lánya fentről vigyáz a kicsikre. A kórházban vizsgálat indult.
2:35
VideóTöbb volt, mint vízilabdázó, a világ legjobbjai közé emelte a magyarokat
2023. november 27. 7:23

Több volt, mint vízilabdázó, a világ legjobbjai közé emelte a magyarokat

Ma egy éve hunyt el Csapó Gábor olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó. Korábbi játékosa, a szintén olimpia bajnok Kósz Zoltán halálhíre után azt mondta: „edzőnk, barátunk, apánk volt egyszerre”. Az 1973-as belgrádi világbajnokságon – ahogy a korabeli filmhíradó mondja – ő tette fel az i-re a pontot, pedig csak a „tartalékjátékosa” volt a válogatottnak. Három gólt lőtt a döntőben a szovjeteknek. A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke szerint egyike volt azoknak, akik miatt a magyar vízilabda kiemelkedő. Csapó Gábor 72 éves volt.
7:01
VideóEgy korszak ért véget Kubában: hét éve halt meg Fidel Castro
2023. november 25. 16:07

Egy korszak ért véget Kubában: hét éve halt meg Fidel Castro

2016-ban november 25-én meghalt Fidel Castro, aki fél évszázadon át irányította Kubát. 90 éves volt. Halálhíre után kilencnapos nemzeti gyászt rendeltek el az országban. Fidel Castro 1959-től vezette a kommunista országot. Megromlott egészségi állapotára hivatkozva, 2008-ban minden hatalmat átadott öccsének, Raul Castrónak. Halálhíre megosztó volt: hívei gyászolták, a kommunista diktatúra elől az Egyesült Államokba menekült emigránsok viszont ünnepeltek. De hogy lett forradalmárból diktátor, és mi történt azóta öccsével? Kiderül a videóból. 
ÉletmódEzért érzik sokan, hogy egy jóbarátjukat veszítették el Matthew Perry halálával
2023. november 4. 16:24

Ezért érzik sokan, hogy egy jóbarátjukat veszítették el Matthew Perry halálával

Tragikus hirtelenséggel veszítette el a világ Matthew Perryt. A Jóbarátok című sorozat Chandler Bingjét alakító színész egyedülálló humorával mosolyt csalt tucatnyi néző arcára még a legszürkébb hétköznapokon is. Bár a színész több ezer kilométerre lakott Magyarországtól, halálhíre sok magyar rajongót megrendített, noha Perryt nem ismerték személyesen. De miért érezhetjük azt egy-egy híres ember elvesztésekor, hogy egy kedves ismerőstől kell végleg búcsút vennünk? És ez mennyire normális?
ÉletmódTermészetes, hogy felelőst keresünk, és a dühünket rá akarjuk zúdítani valakire – hogyan lehet „sikeres” a gyász?
2023. november 1. 11:29

Természetes, hogy felelőst keresünk, és a dühünket rá akarjuk zúdítani valakire – hogyan lehet „sikeres” a gyász?

Amikor gyászolunk, van helye a kérdéseknek, és érthető, hogy hibáztatni akarunk valakit. Vannak azonban, akik elakadnak a gyásznak ennél a szakaszánál. Különösen a bizonytalanságot nehezen viselő emberekre jellemző ez, akik között sokan lehetnek a gyerekkorukban bántalmazottak, elhanyagoltak. A sikeres gyászmunkához figyelnünk kell, hogy a fókusz elsősorban magunkon, saját érzéseinken legyen. Hosszú ideig tartó önismereti munka ez.
6:10
Videó„Többet ittunk, mint három-négy lakótelep” – tizenegy éve halt meg Komár László
2023. október 17. 6:30

„Többet ittunk, mint három-négy lakótelep” – tizenegy éve halt meg Komár László

2012-ben ezen a napon hunyt el Komár László. A „magyar Elvis” 67 éves volt. Szókimondó stílusa, vagánysága végigkísérte pályáját. Gyakran hencegett, hogy ezernél is több nővel feküdt le, megmutatta a házat, ahol 14 évesen elveszítette a szüzességét, és kendőzetlenül beszélt Zalatnay Saroltával való viharos, olykor tettlegességgé fajuló kapcsolatáról is.„Rengeteg csoda történt velem. „Éld az életed, élvezd, hogy fújja a szellő kezeden a szőröket” – vallotta még élete vége felé is a magyar zenei könnyűzene legendás alakja. 
7:17
ReggeliGötz Anna férje, Böröndi Tamás haláláról: Ajándék az a tíz év, amit tőle kaptam
2023. október 16. 12:27

Götz Anna férje, Böröndi Tamás haláláról: Ajándék az a tíz év, amit tőle kaptam

„Az élet sok mindent elvesz, de ad helyette is sok mindent” – osztotta meg Götz Anna a Reggeliben. A színésznő három éve vesztette el férjét, Böröndi Tamást. Azt mondta, a veszteségen túl ma már azt is érzi, hogy ajándék az a tíz év, amit a párjától kapott, és arra gondol, hogy sok embernek ez sem adatik meg. Götz Anna most a Vidám Színpadot vezeti, erről is és kéthónapos unokájáról is mesélt a Reggeliben.
4:40
Videó„Isten mentsen tőle, hogy ne járjak busszal!” – Nyolc éve halt meg Göncz Árpád
2023. október 6. 6:08

„Isten mentsen tőle, hogy ne járjak busszal!” – Nyolc éve halt meg Göncz Árpád

2015. október 6-án hunyt el Göncz Árpád, Magyarország első köztársasági elnöke, aki emellett író, műfordító is volt. Tíz évig, három kormányt átívelően volt államfő. Bár első elnöki ciklusa alatt sok konfliktusa volt az Antall-kormánnyal, mindvégig nagy népszerűségnek örvendett. A politikától 2000-ben vonult vissza, azután már ritkán adott interjút. Göncz Árpád 93 évet élt. Így emlékezett meg róla a Híradó.