Kultúra

Meghalt Kaszás Péter, Zámbó Jimmy legnagyobb slágereinek szerzője

rtl.hurtl.hu

2024. január 10. 15:38

Korda Györgynek, Aradszky Lászlónak, Komár Lászlónak, Kovács Katinak, Oszter Sándornak, Peter Srámeknek, Balázs Palinak is írt dalokat, több mint 560 szerzemény fűződik a nevéhez.

Hetvenhét éves korábban meghalt Kaszás Péter dalszerző, zenész, hangmérnök – közölte a Magneoton Music Group.

Kaszás Péter 1946. május 5-én született Szeghalmon. Ismert a KP Zenei Stúdió tulajdonosaként. Zenészi pályája során több országban is fellépett, így például az egykori NDK és NSZK területein, Svájcban és Bulgáriában. Hazatérése után hangstúdiót alapított, ahol hangszereléssel és hangfelvételkészítéssel foglalkozott.

Kaszás Péter dobon, hegedűn, gitáron és zongorán is tudott játszani, valamint több zenei stílusban is otthonosan mozgott. A Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület szerint több mint 560 szerzemény fűződik a nevéhez, jellemzően érzelmes, lírikus dal- és szövegvilággal. Ő írta Zámbó Jimmy legnagyobb slágereit: a Bukott diák, a Szeress úgy is, ha rossz vagyok, a Mit akarsz a boldogságtól, a Bye-bye lány!, az Egyszer megjavulok én, Ugye nem bántad meg?, Sírj a vállamon. Dalt szerzett még Korda Györgynek, Aradszky Lászlónak, Komár Lászlónak, Kovács Katinak, Oszter Sándornak, Peter Srámeknek, Balázs Palinak, és még sok más, ismert előadónak.

Több díjjal is elismerték Kaszás Pétert, például megkapta a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét, a Huszka Jenő-díjat, és több albuma arany, gyémánt, illetve platina lemez lett. A néhai művész fia, Kaszás Péter is zenei pályára lépett, ő Fonogram-díjas jazzdobos lett.

Kaszás Péter zeneszerző és szövegíró nélkül Jimmy nem tudott volna ekkora karriert befutni

– mondta Joós István, a Magneoton vezérigazgatója a Reggeliben tavaly márciusban. A videót itt nézheti meg:

 

Nyitókép: Wikimedia Commons

#Kultúra#kaszás péter#zámbó jimmy#dalszerző#gyász

Címlapról ajánljuk