Kultúra

Meghalt a Love story főszereplője, Ryan O'Neal

rtl.hurtl.hu

2023. december 9. 5:24

A színész 82 éves korában halt meg. Legfőbb szerepe a Love story volt, amit az Amerikai Filmintézet minden idők 10 legromantikusabb alkotása között tart számon.

82 éves korában meghalt Ryan O'Neal amerikai színész, aki az 1970-es Love Story című romantikus filmből vált ismertté – írta a BBC.

A hírt fia közölte, és ugyan nem nevezte meg a halál pontos okát, de azt lehetett tudni, hogy a színésznél 2001-ben leukémiát állapítottak meg, 2012-ben pedig prosztatarákot. 

„Apám békésen elhunyt ma” – írta Patrick O'Neal pénteken az Instagramon, hozzátéve, hogy az apja „egy hollywoodi legenda. Pont”.

A Love storyt – amiért Ryan O'Nealt Oscar-díjra is jelölték – az Amerikai Filmintézet minden idők 10 legromantikusabb alkotása között tartja számon. Ryan O'Neal szerepelt 1972-ben a Mi van, doki? című vígjátékban, de játszott A híd túl messze van, a Barry Lyndon, valamint a Papírhold című filmekben is.

Az 1970-es évek sikerei után inkább viharos magánéletével szerepelt a címlapokon. Kétszer házasodott meg: először Joanna Moore amerikai színésznőt vette el, akitől két gyermeke született, majd az Emmy-díjas színésznőt, Leigh Taylor-Youngot, akitől egy fia, Patrick született. Korábban sokat cikkeztek Ryan O'Neal és Farrah Fawcett színésznő románcáról is, ez a kapcsolat 1979-től 1997-ig, majd 2001-től Fawcett 2009-es haláláig tartott.

A színész fia is utóbbi kapcsolatát emelte ki a halálhírról szóló posztjában: „Most újra találkoznak. Farrah és Ryan. Rettenetesen hiányzott neki” – írta Patrick O'Neal.

Nyitókép: Amanda Edwards/WireImage/Getty Images

#Kultúra#Ryan O'Neal#halál#gyász#leukémia

Címlapról ajánljuk