FÓKUSZ

7:05
Fókusz
2023. december 18. 20:09

Idén is sorra születtek a celebbabák: Hosszú Katinka, Kustánczi Lia és a Puskás-Dallos házaspár is 2023-ban vált szülővé

Közeleg az év vége, a Fókusz is megkezdi hagyományos visszatekintéseit. Az év sztárbabáival kezdünk. 2023-ban számos híresség vált szülővé, ki először, ki többedjére. Gyulai Viki családja például négyfősre bővült, Kustánczi Liának viszont első gyermeke született meg áprilisban. Mészáros Árpád Zsolt ötödjére nézett apai örömök elé idén, Németh Kristóf háromszoros édesapa lett. Puskás-Dallos Peti és Bogi első gyermeküket várták, ahogy Hosszú Katinka is. És már azt is tudjuk, hogy Szegedi Fecsó legkisebb utódja jövőre érkezik.
6:02
Fókusz
2023. december 17. 7:59

Visszaköltözött Magyarországra, és fenekestül felfordult az élete – Rácz Jenő útja a fakanáltól a ringig

Rácz Jenő, Magyarország legfiatalabb Michelin-csillagos séfje először 2017-ben állt a Fókusz kamerái elé. Aztán jött A Konyhafőnök, és a séfnek fenekestül felfordult az élete. Később a műsorban megismert feleségével taroltak a Nyerő Párosban, idén pedig Jenő elképesztő átalakuláson ment át a Sztárbox miatt: a ringbe egy teljesen megújult, csupaizom férfi lépett. A Fókuszban rég nem látott felvételekkel idézzük fel Rácz Jenő pályájának alakulását.
3:57
Fókusz
2023. december 16. 19:51

„Rögtön egy meggyanúsítással kezdődött a karrierünk” – így fogadták, amikor az On The Spot alkotói a Gáza övezetben forgattak

Esküvőre készültek, temetés lett belőle – Ján Kuciak szülei megtörten mesélték el, hogyan kellett tudomásul venniük, hogy oknyomozó újságíróként dolgozó fiúkat és menyasszonyát meggyilkolták Szlovákiában. Az eset megrendítette az egész országot: tömegtüntetéseken követelték a bűnözőkkel összeköttetésben álló rendőrségi és politikai vezetők kirúgását, felelősségre vonását, no meg persze a gyilkos elfogását. De hogy lett-e eredménye a demonstrációknak, és történt-e felelősségre vonás az ügyben, az kiderül az Egy újságíró meggyilkolása című dokumentumfilmből, ami az On The Spot alkotóinak ajánlásával került fel az RTL+-ra. Cseke Eszter és S. Takács András közben dokusorozatuk legújabb évadának utómunkáit gondozzák, és a Fókusznak meséltek arról is, amikor még egyetemistaként a Gáza övezetben forgatták első közös filmjüket. 
2:39
Fókusz
2023. december 16. 19:38

„Hogy tud megváltozni egy normál szituáció teljes őrültek házává” – hamarosan jön az RTL vadiúj napi sorozata, …a szomszéd tehene

Január elsején érkezik az RTL képernyőjére Kalamár Tamás új sorozata, …a szomszéd tehene. Az elismert televíziós nevéhez kötődik a Barátok közt sikerre vitele, valamint több saját fejlesztésű telenovella, például az Oltári Csajok és a Bátrak földje. A napi sorozatot egész nyáron forgatta a stáb, a két főszereplő házaspárt Csizmadia Gergely és Kovalik Ágnes, valamint Pavletits Béla és Lapis Erika alakítják. A történet szövevényes szálait további karakterek alakítják, többek között Józan László, Nagy Enikő, Bajor Lili és Fodor Zsóka. Hogy milyen kalandokkal és fordulatokkal vár a sorozat, kiderül a Fókusz riportjából.
4:08
Fókusz
2023. december 16. 19:38

Többet vásárolunk, de több élelmiszert is dobunk ki az ünnepek idején

Az ünnepek idején nemcsak többet vásárolunk, többet is pazarlunk – pláne élelmiszerből. A nagy családi étkezések után általában van maradék, ami sokszor a kukában végzi. Ma Magyarországon egymillió tonna élelmiszer kerül a szemétbe, ennek jelentős részét, 50-60 százalékát a háztartások generálják: egy háztartás körülbelül 65 kg élelmiszert dob ki évente. Hogyan élhetünk tudatosabban, és mit tesznek a cégek az élelmiszerpazarlás csökkentéséért? Mi az az élelmiszerbank? Kiderül a Fókusz riportjából. 
4:09
Fókusz
2023. december 15. 20:52

„Muhammad Ali volt a példaképen, ő is ritkán védekezett, csak úgy szórta a pofonokat” – Roy Jones Jr. bokszlegenda interjút adott a Fókusznak

Roy Jones Jr., a világ egyik legjobb és legeredményesebb bokszolója életében először járt Budapesten, egyebek mellett azért, hogy a díszvendége legyen a szerdán kezdődött Papp László ökölvívó magyar bajnokságnak. És ahogy a vasárnapi Sztárbox szuperdöntőjében is elhangzott már, ő lesz a jövő évi Hell Boxing Kings versenynek a szakmai fővédnöke, ahol a Sztárbox bajnokai, Molnár Áron, Brasch Bence és Berki Mazsi a celeb kategóriában 100 ezer dollár fődíjért szállhatnak harcba. A bokszlegenda a Fókusznak adott interjút.
12:10
Fókusz
2023. december 15. 20:18

Megtaláltuk a mátrai barlangot, aminek mélyén állítólag egy misztikus erővel bíró szuperkocka van

Azok, akik már jártak a Csörgő-lyuk barlang mélyében található szuperkocka közelében, azt mondják, a furcsa objektum misztikus erővel bír. Meghibásodnak az iránytűk, olyan, mintha egy másik dimenzióba keverednénk, de olyan is van, aki azt mondja: többen meghaltak, miután látták a szuperkockát. Ugyan nem volt egyszerű dolga, a Fókusz riportere megpróbált utánajárni, hogy csak élénk fantáziájú kalandorok képzeletének szüleményéről van szó, vagy a sok véletlen mögött valóban természetfeletti energiák dolgoznak. Részletek a videóban. 
4:21
Fókusz
2023. december 15. 19:46

Magyarország az EU második legszegényebb országa, már a románok is jobban élnek

„Le vagyunk gatyásodva, egész pontosan ezt mutatják az adatok” – értékelte a Gazdaságkutató Intézet vezetője, Molnár László a Fókusznak az Eurostat legfrissebb adatait. E szerint Magyarország az Európai Unió második legszegényebb országa, csak a bolgárok élnek rosszabbul, mint mi. Romániában, Lettországban és Horvátországban is jobban élnek, azaz több terméket és szolgáltatást tudnak vásárolni a fizetésükből. Ezzel szemben az unió más országaiban ritkábban kell ilyen nehézségekkel szembenézniük a lakosoknak: az osztrák átlagbér például körülbelül háromszorosa a magyarnak, de az árszínvonal majdnem ugyanott van.
2:59
Fókusz
2023. december 15. 19:45

Egyestés showból az ország egyik legnagyobb szabású sporteseménye – a Sztárbox kulisszatitkai az rtl.hu-n

Nagyon izgalmas, hogy a sztárokat olyan vadonatúj helyzetben látjuk, amiben még nem voltak – mondja a Sztárboxról Verebély Marcell senior kreatív producer. Hétről hétre alkalmi stúdióvá kellett alakítani egy hatalmas sportcsarnokot, de nem ez volt a műsor készítőinek egyetlen kihívása. Kovács Kokó István szakmai vezetőként a hírességek épségéről is gondoskodott, a legjobb ringorvosokat hívták el, és a bírókat is felkészítette, hogy vigyázzanak a versenyzőkre. Most ízelítőt adunk abból, hogy a műsor készítői és arcai hogyan élték meg 2023 legütősebb versenysorozatát, a Sztárbox-sztorit pedig az rtl.hu-n nézhetik meg. 
8:10
Fókusz
2023. december 14. 20:14

„Lepergett előttem az élet!” – Cipruson papíron háború dúl, mégis egyre több magyar találja meg a szerelem szigetén a boldogságot

Van, aki a szerelem, míg más a nyugalom szigetének hívja Ciprust. A jelenleg is háborúban álló szigetre látogatott el a Fókusz stábja, hogy megértse, milyen a ciprusi magyarok élete egy kettéosztott országban. Van, akit a szerelme fertőzött meg Ciprus-imádatával, és a tengerparton házasodtak össze, más családi tragédiát követően, gyógyulni érkezett a szigetre, ahol azóta négy gyerekét neveli, akiket görögül is tanít.
0:53
Fókusz
2023. december 14. 19:53

„Már úgy mentem fel, enerváltan” – komoly sérüléseket szenvedett a Sztárboxban, de megúszta a műtétet Rácz Jenő

Nem kell megműteni Rácz Jenőt, akinek a mai vizsgálatok alapján arccsontjában egy vékony csont tört el. A séf a Sztárbox vasárnapi szuperdöntőjében, a Molnár Áron elleni meccsen sérült meg: már a 35. másodpercben padlót fogott. Rászámolás után még felállt, de aztán az első menet 55. másodpercében repült a törölköző. A sérüléseket a Maldív-szigeteken piheni ki a séf.
5:02
Fókusz
2023. december 14. 19:42

„Nagy törés volt az életemben” – frontális autóbaleset árnyékolta be A Város Királynőjének, Moncsinak az életét

A luxusélethez luxusautó is dukál, amit A Város Királynői sem vetnek meg. Ahogy a száguldást és a kényelmet sem. Apró Anna különösen szereti a gyors autókat, de magánrepülővel is szívesen utazik. Ezzel szemben Zsuzsannának már unalmas a szárazföldi és a légi közlekedés, ő inkább egy luxushajóra vetette ki hálóját. Aki szemfüles, az pedig észrevehette, hogy Moncsi sosem vezet, de nem a kényelem miatt. Hogy milyen trauma árnyékolja be az életét, kiderül a Fókusz riportjából. 
7:25
Fókusz
2023. december 13. 20:39

Az új élet mellett új családot is kapott – egy napot töltöttünk Berki Mazsival

Berki Mazsi életében sok dolog változik, de egy biztos: nincs megállás. Az elmúlt időszakban a Sztárboxra készült – volt, hogy heti nyolcszor is lement az edzőterembe, mégsem csak a sportról és az anyaságról szólt az élete. A Fókusznak elmesélte, hogy miként élnek mozaikcsaládként, és az is kiderül, hogy új munkába vetette bele magát, amihez jól jön, hogy szerinte bármiről képes akár több percig is beszélni. Új párja miatt Budapestről is elköltözött.
6:13
Fókusz
2023. december 13. 19:56

Rokonaikat túszul ejtették vagy megölték – hogyan lehet túlélni a legnagyobb borzalmakat?

Lishay Lavi 67 napja nem látta férjét, Omrit két gyermekének apját. A Hamász hurcolta őt el családja mellől. Lishay Lavival korábban videócseten keresztül vettük fel a kapcsolatot, most személyesen mesélt nekünk arról, min mennek keresztül október hetedike óta. A család úgy tudja, Omri életben van, bár ez kéthetes hír. Az egyik elengedett túsz látta őt.
4:05
Fókusz
2023. december 13. 19:55

A macskák számára az adventi időszak a legveszélyesebb

Egy nemzetközi macskakiállításon jártunk, ahol a legszebb cicák gazdijai osztották meg velünk tapasztalataikat arról, mire kell figyelni, hogy a karácsony valóban békés és áldott legyen. Hiszen az állatkórházak statisztikái szerint a macskák számára az adventi időszak a legveszélyesebb. A cicaszépségversenyen egy 14-szeres Grand Slam bajnok teniszcsillag, a cseh Helena Suková is feltűnt, aki egyik kedvencét mérette meg. Azt is elmondta, ő hogyan védi meg a karácsonyt a macskáitól, vagyis a macskákat a díszektől.
3:05
Fókusz
2023. december 13. 19:40

Hajdú Péter: Nincs olyan nap, hogy ne kapnék üzenetet, hogy visszaélnek a fotómmal

Hajdú Péter fotóit az utóbbi időben többen is felhasználták, hogy online ismerkedjenek, persze álnéven. Ezek a kamuprofilok nőket szédítenek netes társkeresőkön vagy közösségi oldalakon. Leginkább külföldieket, Péter szerint így kisebb a lebukás veszélye. A legtöbb esetben egy idő után kiderül, hogy a profil mögött valaki más áll. Mi is megkerestünk egy hölgyet, aki chatelt egy Hajdú Péter bőrébe bújt Gab nevű férfival. Azt írta, egy idő után gyanússá vált neki valami és a Google képkeresőben talált rá a műsorvezetőre, akinek el is küldte a hamis profilt.
4:41
Fókusz
2023. december 12. 20:11

„A hosszú házasság titka, hogy van közöttünk 2800 kilométer” – A Város Királynői elárulták, mit várnak el életük párjától és mennyire nehéz gazdag nőként ismerkedni

A Város Királynőit már ismerjük, de mi a helyzet a királyokkal? A lányok szerint a legfontosabb, hogy a tenyerükön hordozzák őket, erről pedig a férfiak gondoskodnak is. De mi a helyzet azokkal, akik szingliként élik az életüket? Mennyire nehéz szép és gazdag nőként párt találni? Apró Anna nemrég elárulta, hogy Krúbi, a híres rapper a zsánere. De van, aki szerint egy jó kapcsolat titka az, ha több ezer kilométer választja el a másiktól.
3:01
Fókusz
2023. december 12. 20:08

„Most csak miattuk sírok, hogy el kellett engedjem a kezüket” – Émi elárulta, ki fog neki a legjobban hiányozni az Éden Hotelből

Megviselten, és kicsit bánkódva hagyta el az Éden Hotelt Émi, aki a legnagyobb meglepetésre kiesett hétfőn, az esti párválasztó ceremónián. Bár sokakkal életre szóló barátságot kötött, egy érzelmi hullámvasúton érezhette magát, hiszen műsorbeli párjai nem sokáig tartottak ki mellette. Először Tomi cserélte le gyorsan, ahogy új lány érkezett, majd Lovi is így tett. Vele mégis jóban maradtak.
8:00
Fókusz
2023. december 12. 19:55

A magyar lézergyártó, aki Petőfi-verseket küldött az űrbe, megalkotta a Guitar Hotelt és még Stephen Hawking is felhívta

Kovács Tamás számára egyáltalán nem közhely, hogy határ a csillagos ég. Lézereivel a Föld számos pontja mellett eljutott a világűrbe is. Neki köszönhetik a floridai Guitar Hotelt és a legnagyobb kosárlabda-bajnokság egyik győzelmi sugarát is ő alkotta. Sőt, a világhírű tudós, Stephen Hawking személyesen hívta fel. 
3:55
Fókusz
2023. december 12. 19:26

Zimány Linda, Vasvári Vivien és Rubint Réka is örökbefogadható kutyákkal vonult a kifutón

Zimány Linda, Rubint Réka és Vasvári Vivien is kifutóra lépett, mégsem ők voltak az est fénypontjai. Minden szempár az örökbefogadható kutyusokra szegeződött, amit persze a hírességek egyáltalán nem bántak. Szerintük minden elhagyott állat megérdemli az otthon melegét és remélik, hogy még az ünnepek előtt gazdira találnak a négylábúak. A hírességek azt is elárulták, hogy hogyan töltik a karácsonyt.
4:56
Fókusz
2023. december 11. 20:16

Csak 3 hét nyári szünet jár ezekben az iskolákban

Mosolygó szemekkel és óriási kíváncsisággal – így fogadták a Fókusz riporterét a Fülöp-szigetek egy kis faluja, Ilawod iskolájában a gyerekek nyáron. A Fülöp-szigeteken kötelező iskolába járni, ám sok diák így sem tud írni-olvasni. A koronavírus még inkább rontott a helyzeten: az intézmények 2 évre bezártak, az online oktatáshoz pedig sok gyerekeknek nem volt megfelelő eszköze. Csak a fejlettebb részeken tudtak a közösségi média és a tévé segítségével tananyaghoz jutni.
5:28
Fókusz
2023. december 11. 20:13

Megnéztük a budai vietnami vendéglőt, ahová Angelina Jolie is betért fiával

Angelina Jolie az elmúlt hetekben tiszteletbeli budapestivé vált, a Maria Callas operaénekesnő életéről készülő film miatt 3 hónapig van itt. Sok helyen megfordul magánemberként, nemrég az Operába látogatott, a Fókusz pedig kiderítette, hol ült és mit hallgatott. És egyik legnagyobb magyar rajongójának, Szabó Reninek hála, több fotót is megmutatunk Angelina budapesti látogatásáról.
6:35
Fókusz
2023. december 11. 20:13

Törőcsik Dani álmodta újra Nádai Anikó legújabb tetoválását

Gál Petrának, a Fókusz műsorvezetőjének is van két tetoválása, az egyikről elárulta, hol láthatjuk. Ő is azon 220 millió ember közé tartozik, akik viselnek valamilyen tetoválást. Magyarországon minden második ember varratott már magára, köztük Bíró Bea is, aki bár modellkedik, mégis díszíti a testét néhány emlék. A videóból kiderül, hogyan álmodta újra Törőcsik Dani a rák csillagképet Nádai Anikó alkarjára.
3:55
Fókusz
2023. december 11. 20:11

„Az a Vadon Jani, akit ismernek, az valójában Vadon János” – eljött az idő, hogy váltson, más dolgokkal is foglalkozzon

Megdöbbentő bejelentést tett hétfőn reggel Vadon Jani rádiós-tévés műsorvezető, visszavonul a mikrofontól, úgy fogalmazott, eljött az idő, hogy váltson, és hogy más dolgokkal is foglalkozzon. Vadon Janit az RTL nézői televíziós műsorveztőként ismerhetik, a Celeb vagyok, ments ki innen! több évadában együtt dolgoztak Sebestyén Balázzsal, és szintén együtt vezették a Kalandra fal! című vetélkedőt, újabban pedig a Gyertek át! című műsorban is alkotópároként működnek.
10:43
Fókusz
2023. december 11. 20:07

Molnár Áron: „Támadni jöttem, vadászni jöttem, iszonyú energiát éreztem magamban” – minden érdekesség a Sztárbox döntőjéről

Molnár Áron betegen készült a vasárnapi hihetetlen teljesítményére a Sztárbox szuperdöntőjében. Megmutatjuk, hogy Berki Mazsi és szerelme, Zoltán milyen ünneplésre készültek Mazsi győzelme után. Az elképesztően kemény Dobos Evelin is elmondta, milyen volt a vírusfertőzése után egyből a ringbe szállni. És Rácz Jenő és Árpa Attila is reagáltak arra, hogy mindkettejüket kiütötte az ellenfelük, nem is akárhogy.
3:51
A Város Királynői
2023. december 10. 14:01

Apró Anna: A pozícióm itt nem annyira védett, kiszolgáltatottabb vagyok, mint a Cápákban

Apró Annát új oldaláról ismerhetik meg a nézők A Város Királynői részeiben, amivel tudja, hogy nagy kockázatot vállalt, pláne a Cápák között után. Az üzletasszony azonban kíváncsian vágott neki a kalandnak, hogy megtudja, milyen hatást gyakorol majd rá és barátnőire a műsor. A rengeteg vita és feszültség ellenére Annának a lányok segítségével sikerült kiverekednie magát a szakítása okozta fájdalomból. A Fókusznak adott interjújában mesél édesapja haláláról, a realityműsorok erejéről és arról is, hogyan kezeli a vitás helyzeteket.
6:22
Fókusz
2023. december 9. 20:07

Magyar fejlesztők is bemutatták találmányaikat a világ legnagyobb technológiai kiállításán Dubajban

Önvezető, sofőr nélküli autók, repülő taxik – olyan járművek, amelyeket eddig csak a tudományos-fantasztikus filmekben lehetett látni. Hamarosan azonban ezekkel népesülhet be Dubaj, ahol a világ legnagyobb technológiai kiállítását rendezték meg – Magyarországról csak a Fókusz stábja lehetett jelen. Hatezer kiállító több mint 180 országból mutatta be legfrissebb újdonságait, köztük magyar fejlesztők is. Így az sem kizárt, hogy az Emírségek legnépesebb városában hamarosan magyar fejlesztéseket is használnak. De mennyire félő, hogy az új találmányok elveszik az emberek munkáját? Vagy pont munkahelyeket teremtenek? A riportból kiderül. 
5:07
Fókusz
2023. december 9. 20:07

Cserfes nő hangján szólal meg Budapest az Oscar-díjas Deák Kristóf filmjében

Deák Kristóf Oscar-díjas rendező Budapest 150 éves történetét dolgozta fel egy olyan animációs alkotással, amelyben sosem látott régi fényképekekel mesélik el a főváros múltját. Speciális technikával keltették életre a sokszor több mint százéves fotókat, erről az Animatiqua stúdió vezetője, Kondacs András árult el részleteket. A filmben végig egyes szám első személyben jelenik meg a főváros, egy női karakter bőrébe bújva tekinthetünk vissza a múltra – ezt pedig Nyáry Krisztián író álmodta meg. 
6:08
Fókusz
2023. december 9. 20:07

Messzebbre lő, mint az Árpád híd teljes hossza – a magyar íjász, aki több világrekordot is megdöntött

Mónus József távlövő és harci céllövő íjász néhány héttel ezelőtt mindenkit maga mögé utasított az Egyesült Államokban: modern anyagú, szerelékes, távlövő íjával 1007 méter 41 centire lőtt. Ez majdnem 80 méterrel hosszabb, mint az Árpád híd. Emellett világrekorder lett modern anyagú, szerelékes, céllövő íjával: 963 méternél is távolabbra talált. Ázsiai stílusban is ő tartja a rekordot, 485 méternél is messzebbre lőtt. 17 éve űzi a sportot, előtte gépész üzemmérnökként dolgozott. A gazdasági világból azonban elege lett, az íjászatra egy véletlen folytán talált rá. Autodidakta módon tanult, és mára már 214 aranyérmet szerzett. 
3:43
Videó
2023. december 9. 13:45

„A nyarak voltak borzalmasak, a 35-40 fokos porban szinte fulladoztam” – megrázó interjút adott a 10 évesen elrabolt Natascha Kampusch Magyarországon

3096 nap fogság, válogatott kínzások, elrabolt gyerekkor. Natascha Kampusch 10 éves volt, amikor iskolába menet elrabolta egy 36 éves férfi, és egy ablaktalan, föld alatti odúba zárta. A lánynak 8 év után, egy óvatlan pillanatban sikerült megszöknie. 2006-ban szabadult ki a földi pokolból. 2010-ben Budapestre látogatott, és felidézte a 8 évig tartó szolgasors legmegrázóbb pillanatait. Az interjújában hosszan beszélt arról az 5 négyzetméteres pincéről, ahol Wolfgang Priklopil fogva tartotta. 
2:58
Fókusz
2023. december 8. 20:15

„Most leoltogattál minket, hülyegyerek?” – Szente Vajk beszólása kiverte a biztosítékot a kanapéhuszároknál

Ha péntek, akkor Kanapéhuszárok. Ezen a héten is összegyűltek a tévé előtt a már ismerős családok és baráti társaságok, hogy megvitassák a képernyőn látottakat. Az elmúlt pár nap is tartogatott érdekességeket a tévénézőknek. Az egyik legnagyobb port kavaró momentum Szente Vajk odaszúrása volt a konkurenciának. De A Város királynői is borzolták a kedélyeket, a Sztárbox végeredményeit pedig mindenki tippelgeti.
3:48
Fókusz
2023. december 8. 20:13

Ötszáz lelkes faluból a nagyvárosi forgatagba – megmutatjuk, milyen lakásba költözik a The Voice győztese

Szakács Erikából igazi nagyvárosi lány lett. A The Voice győztesének életében hatalmas változások történnek, az 550 lelkes erdélyi faluból származó Erika csak úgy kapkodja a fejét. Van mit feldolgozni és megemészteni. Még sosem lakott külön a szüleitől, ezért óriási lépés lesz, amikor beköltözik vadonatúj budapesti lakásába. Megmutatjuk, hogy hol kezdi majd el építgetni a karrierjét és új életét.
6:33
Fókusz
2023. december 8. 20:07

Sok lemondással jár, ő mégis imádja ezt az életet – Déri Szilvia, a világ egyik legszexibb kamionsofőrje

Déri Szilvia a világ egyik legcsinosabb kamionsofőrje, szívesen pózol szexi ruhákban a több tonnás monstrumok előtt. Néhány négyzetméteren éli az életét szerelmével, akivel évek óta együtt kamionsofőrködnek. Ha kell, mezítláb vezet, pótkocsit akaszt fel, manőverezik, miközben szorgosan gyűjti a kilométereket Magyarország és Spanyolország között. Déri Szilvia a babázás helyett már kiskorában is inkább a több tonnás monstrumokat választotta. 
5:31
Fókusz
2023. december 8. 20:06

„Ilyenkor már csak lakkozzuk a vázát, nem festjük” – így készül az utolsó Sztárbox-meccsére Árpa Attila és Brasch Bence

Kiderül, hogy mit üzen egymásnak a végső összecsapás előtt utoljára a Sztárbox két nehézsúlyú versenyzője, Árpa Attila és Brasch Bence. Talán az egyik legizgalmasabb mérkőzés lesz a két óriás meccse, ahol ütésekből nem lesz hiány. Brasch Bence régóta űzi ezt a sportot, Árpa Attilának viszont 7 hónapja volt eljutni idáig. A versenyzők mellett az edzőiket is megismerhetik.
5:49
Fókusz
2023. december 8. 19:54

Láncra verték és éheztették az édesanyát – rettenetes körülmények között tartja fogva az izraeli túszokat a Hamász

Válogatott kegyetlenségeket követnek el a túszokon a Hamász terroristái. Láncra verték és éheztették azt a családanyát, aki majdnem két hónapot töltött túszként. A Nova fesztiválon kivégzett emberekért most egy megrázó kiállítást nyitottak Tel Avivban. Itt láthatóak az elhunytak személyes tárgyai, sátrai és a fesztivál szétlőtt mobilvécéi is. Így szeretnék őrizni azoknak az emlékét, akiket elvett szeretteitől a terrorszervezet brutális mészárlása.
10:22
Fókusz
2023. december 8. 18:43

Erősít, szálkásít és a lelket is ápolja – ezért rajonganak annyian a pilatesért

Rengeteg sztár csak a pilatesre esküszik. Kylie Jenner, Martha Stewart és Scarlett Johansson is él-hal azért a mozgásformáért, ami csodát művel a testtel. Joseph Pilates találta fel a módszert, és eredetileg az első világháborúban megsérült katonák rehabilitációs programja volt, aztán egyre népszerűbb lett mások körében is. Erősít, szálkásít és a lelket is ápolja. A riportban Ripli Zsuzsi is elárulja, miért lett ő is a pilates rajongója és hogyan változtatta meg ez a mozgásforma az életét.
4:51
Videó
2023. december 8. 9:04

Puskás Petit mindenki nőnek hitte, még Gáspár Laci fenekét is megfogta

Mindenki meglepődött, amikor három éve ezen a napon a Röfi-jelmezből nem egy nő, hanem Puskás Peti bújt elő. Eredetileg Liptai Claudia viselte a jelmezt, neki viszont a covid miatt fel kellett adnia az Álarcos énekes versenyét – ekkor ugrott be helyette az a titokzatos előadó, akinek nem sok ideje jutott a felkészülésre. Peti mindent megtett, hogy félrevezesse a nyomozókat, felesége, Bogi parfümjét, sőt még a melltartóját is kölcsönkérte.
5:45
Fókusz
2023. december 7. 20:22

Apró Anna odáig van Krúbiért, aki viszont nem szereti a gazdag nőket

Apró Anna korábban modellkedett, volt az Anna-bál szépe és a Cápák között nyitó évadában is szerepelt 2019-ben. Tisztában van azzal, hogy most, amikor sokkal többet mutat meg majd magáról, mint bármikor korábban, rengetegen megítélik majd. Pláne, hogy ez a műsor olyan arcokat szerepeltet, akik arcátlanul gazdagok. A Város Királynői csütörtök esti részében jobban megismerhetik a szereplők gyengeségeit, a hölgyek sebezhetőbb arcukat is megmutatják. Anna 2012 júniusában tragikus körülmények között, váratlanul elveszítette édesapját, akkor mindössze 22 éves volt. Több mint egy évtizede hordozza magával ezt a terhet, és nem kellett sokáig várni arra sem, hogy a téma előkerüljön a műsorban.