BOKSZ

3:27
FókuszSztárbox: Janicsák Veca vagy Berki Mazsi? Kokó szerint a lányoknál az akaraterő számít
2023. november 24. 19:32

Sztárbox: Janicsák Veca vagy Berki Mazsi? Kokó szerint a lányoknál az akaraterő számít

A női könnyűsúly elődöntőjében Janicsák Veca és Berki Mazsi csap össze a Sztárbox vasárnap esti gáláján. „Be kell látni, hogy a lányoknál kevésbé a nagy ütések dominálnak, inkább az akaraterő és a sok ütés” – fogalmazott Kovács Kokó István. Veca hozzászokott a pofonokhoz, és rengeteg üt. Ha mindkét lány hozza, amit eddig láttunk tőlük, jó mérkőzést láthatunk köztük vasárnap. Kokó a lányok esélyét latolgatta a Fókusznak.
1:20
SztárboxJárai Kíra: Nem is tudom, hogy ezt hogy képzeltem
2023. november 24. 12:07

Járai Kíra: Nem is tudom, hogy ezt hogy képzeltem

Bár a sztárboxos kalandja véget ért, Járai Kíra kötődése az ökölvíváshoz nem korlátozódott a műsor időszakára, hiszen már gyerekkorában legalább húszszor látta a Rocky című filmet, és teljesen rá volt kattanva Sylvester Stallonéra, akit roppant vonzónak talált a szürke melegítőjében. Mielőtt elkezdett edzeni a Sztárboxra, azt hitte, hogy a felkészülés egy egyenesen felfelé ívelő pálya nehézségek nélkül, aminek a csúcspontja a mérkőzés. De hiába szexi a bokszedzések, rá kellett jönnie, hogy ez nem egészen így van.
1:12
SztárboxMolnár Áron: Remélem, nem fogok szégyent hozni erre a sportra
2023. november 24. 12:06

Molnár Áron: Remélem, nem fogok szégyent hozni erre a sportra

Molnár Áron azért vállalta el a Sztárboxot, mert szereti a kihívásokat. Ez pedig egy olyan kihívás, ami ahol biztosan át kell lépnie a határait. Azt is fontosnak tartja, hogy a korábban kitörési lehetőséget jelentő ökölvívás a műsor által újra reflektorfénybe kerüljön, és a fiatalabb generáció is átélje azt az érzést, amit ő kapott annak ideján, amikor Kokó meccseit nézte.
SztárboxIstenes Bence: Az, hogy Rácz Jenő mennyire kemény, a mi meccsünkön fog kiderülni
2023. november 23. 14:09

Istenes Bence: Az, hogy Rácz Jenő mennyire kemény, a mi meccsünkön fog kiderülni

Vasárnap este Istenes Bence kihívásából valóság lesz: Rácz Jenő ellen száll ringbe az elődöntőben. A mérkőzést hosszú ideje húzódó üzengetés előzi meg, amit Istenes Bence szerint Rácz Jenő kezdett el, ő csak beleállt a nyilvánosság előtt. Úgy véli, ellenfele egy szerencsétlen KO-nak köszönheti a győzelmét, amibe Kabát Peti már legyengülve futott bele. Istenes Bence és Rácz Jenő összecsapását egy egész ország várja, és bár a két résztvevő között egyre feszültebb a viszony, Istenes sokkal erősebbnek érzi magát mentálisan, mint az első meccse előtt.
10:21
SztárboxDráma a Sztárboxban: Rácz Jenő úgy kiütötte Kabát Pétert, hogy ájultan terült el a padlón
2023. november 19. 23:14

Dráma a Sztárboxban: Rácz Jenő úgy kiütötte Kabát Pétert, hogy ájultan terült el a padlón

Az utolsó negyeddöntőre maradt a legdurvább mérkőzés a Sztárboxban. Rácz Jenő azonnal lerohanta Kabát Pétert, aki nem győzött elszökellni az ütések elől, olykor pedig csak lefogni tudta a buldogként támadó séfet. „Kicsit le kell higgasztani őket” – mondta Kovács István az első menet derekán. A második menet elején Kabát bevitt két tiszta találatot, Rácz Jenő azonban nem hagyta magát, és úgy megsorozta jó barátját, hogy számolni kellett rá. Ezután meglepetésre az exfocista vetette rá magát ellenfelére, vesztére, mert Rácz Jenő visszatámadt, és jobbal úgy állon csapta, hogy Kabát rongybabaként, kifacsart pozícióban hullott a padlóra. Kokó azonnal orvosért kiáltott, a nézőtérre dermedt csend telepedett, Kabát Peti párja, Róka Adrienne a ringben zokogott, és beletelt néhány percbe, míg a vesztes fél magához tért. Kisvártatva azonban szerencsére kiderült, hogy Kabát teljesen jól van, összeszedetten nyilatkozott Héder Barnának, és azt is megígérte, hogy a folytatásban mindvégig a helyszínen fog drukkolni Rácz Jenőnek.  
13:14
SztárboxElképesztő bokszmeccset vívott Janicsák Veca és Szabados Ági
2023. november 19. 22:09

Elképesztő bokszmeccset vívott Janicsák Veca és Szabados Ági

Négy meneten keresztül gyakorlatilag megállás nélkül ütötte egymást Szabados Ágnes és Janicsák Veca, akik érzésre legalább három meccsre elegendő találatot vittek be a másiknak. Noha félő volt, hogy előbb-utóbb nagyon kimerül valamelyikük a hatalmas hirigben, mindketten a végéig bírták az öldöklő tempót. „Fogalmas sincs” – mondta az utolsó gongszó környékén Kovács István szakkommentátor arról, hogy vajon ki lehetett a jobb, a bírók azonban döntöttek, és Janicsák Vecát ítélték győztesnek.  
14:45
SztárboxJózan László felőrölte Kállay-Saunders Andrást a Sztárboxban
2023. november 19. 21:14

Józan László felőrölte Kállay-Saunders Andrást a Sztárboxban

Kezdetben mindkét fél inkább a védekezésre koncentrált Kállay-Saunders András és Józan László Sztárbox-mérkőzésén, a harmadik menetre azonban élessé vált a küzdelem közöttük. Az első menetben Kállay-Saunders még lazábban mozgott a ringben, de Józan  fokozatosan fölé kerekedett, Kovács István szerint a negyedik menetben akár be is fejezhette volna a meccset, ha jobban rámegy a kiütésre. Míg az egyik pontozó döntetlennek ítélte meg a küzdelmet, két bíró Józan Lacit látta jobbnak, így az ő kezét emelték a magasba.
4:32
ReggeliPeller Mariann és Tihanyi Peti a ring mellől szurkolnak majd Szabados Áginak vasárnap
2023. november 17. 14:33

Peller Mariann és Tihanyi Peti a ring mellől szurkolnak majd Szabados Áginak vasárnap

Újabb hét, újabb mérkőzések a Sztárboxban. Most vasárnap Peller Mariann és Tihanyi Peti, a Reggeli műsorvezetői is ott lesznek az arénában, ugyanis a műsor másik házigazdája, Szabados Ági is a szorítóba lép majd. Mariann és Peti közelről is látta, milyen komolyan készült Ági az utóbbi fél évben a meccsekre. Mariann bevallotta, ő úgy gondolja, alkalmatlan arra, hogy bokszoljon – illetve nem szeretne senkit sem megütni –, Peti azonban bármikor kiállna egy meccsre. 
5:41
FókuszSzabados Ági négy menetre készül, Janicsák Veca pedig egyszerre számol a győzelemmel és a vereséggel is – ők is ringbe lépnek hétvégén
2023. november 15. 20:23

Szabados Ági négy menetre készül, Janicsák Veca pedig egyszerre számol a győzelemmel és a vereséggel is – ők is ringbe lépnek hétvégén

Újabb hét, újabb hírességek lépnek a Sztárbox ringjébe, hogy megmutassák a bennük rejlő ökölvívó tehetséget. Janicsák Veca az üzengetésnek nem híve, annál inkább az alapos felkészülésnek. Az énekesnő a mikrofont egy időre bokszkesztyűre cserélte, hogy ideje nagy részét az edzőteremben tölthesse. Szabados Ági, a Reggeli műsorvezetője pedig egy új oldalát mutatja meg – bár versenytáncos múltjából tud táplálkozni, a boksz számára is új terep. A Fókusznak elárulták, hogyan készülnek a nagy meccsre. 
SportKovács Kokó István: Indulok az ökölvívó szövetség elnöki posztjáért
2023. november 13. 6:07

Kovács Kokó István: Indulok az ökölvívó szövetség elnöki posztjáért

November 18-án közgyűlést tart a Magyar Ökölvívó Szakszövetség, ahol várhatóan megválasztják a szervezet új elnökét és elnökségét. Kovács Kokó István az rtl.hu-nak azt mondta, több elismert szakember támogatásával elindul az elnöki székért. Ellenfele várhatóan az a Kurtucz Csaba korábbi elnök lesz, akit az előző elnökség azzal vádol, hogy szabálytalanul költött el legalább 170 millió forintot, ezért az ellenőrző testület elnöke feljelentést is tett az ügyészségen. Kurtucz Csaba korábban azt mondta, ő az elnökség egyes tagjai ellen indított jogi eljárást.  
8:06
SztárboxCurtis nekirontott Szegedi Fecsónak, de gyorsan elégette magát, és nem tudott felkelni a padlóról
2023. november 12. 23:02

Curtis nekirontott Szegedi Fecsónak, de gyorsan elégette magát, és nem tudott felkelni a padlóról

Curtis előzetesen többször hangsúlyozta, hogy nem tudott igazán felkészülni a Sztárboxra, és ez meg is látszott a kondícióján. A rapper ezért megfogadta párja, Barnai Judit tanácsát, megpróbálta gyorsan lerohanni és kiütni Szegedi Fecsót, ez azonban nem sikerült neki. Az első menet ennélfogva cseppet sem technikás, de a maga módján szikrázó küzdelmet hozott. Curtis a második menetben már nemcsak sokat fogott és birkózott, hanem olykor egyszerűen elsétált, hogy levegőhöz jusson. Végül Fecsó kivárta azt a pillanatot, amikor ellenfelét már nem vitte a lendület, és a padlóra küldte, ahonnan a Voice coacha már nem is tudott feltápászkodni, leginkább a fáradtság miatt, így a bíró beszüntette a küzdelmet.
2:01
SztárboxSzegedi Fecsó: Mintha a Rockyt néztem volna belülről, csoda, hogy túléltem
2023. november 12. 22:59

Szegedi Fecsó: Mintha a Rockyt néztem volna belülről, csoda, hogy túléltem

Szegedi Fecsó az állóképességében és a védekezésben bízott, edzője szerint nem volt egy szép mérkőzés, de bejött, amire számítottak. Tudták, hogy Curtis neki fog rontani, és azt is, hogy hamar elfárad majd. Fecsó azt mondta: óriási pofonokat kapott, a védett ütések is fájtak. Az üzletember születendő kisfiának ajánlotta a győzelmet, aki már a harmadik gyermeke lesz. 
6:36
SztárboxPintér Tibor győzött a Sztárboxban, a bíró úgy ítélte meg, Dobárdy Ákos nem tudja folytatni a mérkőzést
2023. november 12. 20:51

Pintér Tibor győzött a Sztárboxban, a bíró úgy ítélte meg, Dobárdy Ákos nem tudja folytatni a mérkőzést

Dobrády Ákos a mérkőzés elején még jól védekezett, miközben Pintér Tibornak is fogyott a levegője, de nem annyira, hogy ne tudjon bevinni két olyan erős ütést, hogy rá kelljen számolni Dobrádyra. A második menetben újabb számolás következett, mely során az énekes nem tudta megmondani, akarja-e folytatni a mérkőzést, így a bíró véget vetett a találkozónak, és Tenya jutott az elődöntőbe.
2:50
SztárboxDobrády Ákos: Tenya nem a legszimpatikusabb emberek közé tartozott számomra, nem köszönt a benzinkúton
2023. november 12. 20:44

Dobrády Ákos: Tenya nem a legszimpatikusabb emberek közé tartozott számomra, nem köszönt a benzinkúton

Dobrády Ákos arra számított, hogy a ringben kijön belőle az állat, és kemény küzdelmet ígért a nézőknek. Ellenfeléről elmondta, Pintér Tibornak nagyon szép teste van, de nem testépítő versenyre készülnek, és a lovas színházat sem tudja hova tenni. Azt tanácsolta Tenyának, töltsön minél több időt a lovaival, mert erre a meccs után nem lesz lehetősége, hacsak be nem engedik a kórházba a lovakat.