Sztárbox

Egy őrületes női meccs és Rácz Jenő vérfagyasztó KO-ja a Sztárbox utolsó negyeddöntőjében

rtl.hurtl.hu

2023. november 19. 23:01

A Sztárbox negyedik negyeddöntőjéből Józan László, Janicsák Veca és Rácz Jenő jutottak tovább győztesként, utóbbi olyan brutálisan kiütötte Kabát Pétert, hogy az exfocista ájultan rogyott össze. 

Józan László felőrölte Kállay-Saunders Andrást a Sztárboxban


Kezdetben mindkét fél inkább a védekezésre koncentrált Kállay-Saunders András és Józan László Sztárbox-mérkőzésén, a harmadik menetre azonban élessé vált a küzdelem közöttük. Az első menetben Kállay-Saunders még lazábban mozgott a ringben, de Józan  fokozatosan fölé kerekedett, Kovács István szerint a negyedik menetben akár be is fejezhette volna a meccset, ha jobban rámegy a kiütésre. Míg az egyik pontozó döntetlennek ítélte meg a küzdelmet, két bíró Józan Lacit látta jobbnak, így az ő kezét emelték a magasba.

Edzője szerint Józan Laci most vált valódi sportolóvá, de nem tudja, kitől tanulhatta ezeket a jobbhorgokat


Józan László a győzelme után elárulta, hogy úgy fogta fel a Kállay-Saunders elleni Sztárbox-mérkőzését, mintha egy szerepre ugrott volna be, és nagyjából az történt a ringben, amire számított.

Kállay-Saunders András: Ha hazamegyek, anyukám fog engem kiütni


Kállay-Saunders András gratulált az ellenfelének, Józan Lászlónak, ám a veresége ellenére magára is büszke, mert a vállsérülése miatt csak három hete tudta újrakezdeni az edzéseket, ennyi idő alatt pedig ezt tudták kihozni. Csak amiatt szomorú, mert szeretett volna volna ringbe lépni a Sztárboxban, és bízik benne, hogy anyukája még mindig büszke rá.

Elképesztő bokszmeccset vívott Janicsák Veca és Szabados Ági


Négy meneten keresztül gyakorlatilag megállás nélkül ütötte egymást Szabados Ágnes és Janicsák Veca, akik érzésre legalább három meccsre elegendő találatot vittek be a másiknak. Noha félő volt, hogy előbb-utóbb nagyon kimerül valamelyikük a hatalmas hirigben, mindketten a végéig bírták az öldöklő tempót.

Fogalmas sincs

– mondta az utolsó gongszó környékén Kovács István szakkommentátor arról, hogy vajon ki lehetett a jobb, a bírók azonban döntöttek, és Janicsák Vecát hozták ki győztesnek.

Janicsák Veca: Voltak ilyen kengurus pillanatok


Janicsák Veca elárulta a Szabados Ági elleni bokszmeccse után, hogy nem igazán a győzelem lebegett a szeme előtt, csupán az volt a célja, hogy jól érezze magát a mérkőzés közben.

Tátott szájjal néztük

– mondta Héder Barna az énekesnőnek.

Szabados Ági a meccse után beszélni is alig tudott


Miután Janicsák Veca óriási küzdelemben legyőzte Szabados Ágit, a műsorvezetőt Csobot Adél kapta mikrofonvégre. Áginak azonban annyira kiszáradt szája, hogy nehezére esett megszólalni.

Nagyon nehéz ellenfél volt Veca, le a kalappal előtte, ezek szerint nem készültem eleget

– mondta végül.

Dráma a Sztárboxban: Rácz Jenő úgy kiütötte Kabát Pétert, hogy ájultan terült el a padlón


Az utolsó negyeddöntőre maradt a legdurvább mérkőzés a Sztárboxban. Rácz Jenő azonnal lerohanta Kabát Pétert, aki nem győzött elszökellni az ütések elől, olykor pedig csak lefogni tudta a buldogként támadó séfet.

Kicsit le kell higgasztani őket

– mondta Kovács István az első menet derekán. A második menet elején Kabát bevitt két tiszta találatot, Rácz Jenő azonban nem hagyta magát, és úgy megsorozta jó barátját, hogy számolni kellett rá. Ezután meglepetésre az exfocista vetette rá magát ellenfelére, vesztére, mert Rácz Jenő visszatámadt, és jobbal úgy állon csapta, hogy Kabát rongybabaként, kifacsart pozícióban hullott a padlóra. Kokó azonnal orvosért kiáltott, a nézőtérre dermedt csend telepedett, Kabát Peti párja, Róka Adrienne a ringben zokogott, és beletelt néhány percbe, míg a vesztes fél magához tért. Kisvártatva azonban szerencsére kiderült, hogy Kabát teljesen jól van, összeszedetten nyilatkozott Héder Barnának, és azt is megígérte, hogy a folytatásban a mindvégig a helyszínen fog drukkolni Rácz Jenőnek.

Rácz Jenő a brutális KO-ról: Nem tudom még hova tenni


Miután Rácz Jenő eszméletlenre ütötte barátját, Kabát Petit, Héder Barnának mondta el, milyen érzések kavarogtak benne.

Sajnálom, hogy ez így történt, de azt gondolom, egy jó barátság olyan, mint egy csont: összeforr és erős lesz.

Kabát Péter: Nagyon jól vagyok, semmi bajom nincs


Miután Kabát Peti felkelt a padlóról, elmondta, belülről egyáltalán nem volt annyira szörnyű a kiütése, mint az kívülről látszott, csak azt sajnálta, hogy párja a ringben sírt miatta. Majd átvette Héder Barnától a mikrofont, megköszönte edzőjének a felkészítést, és gratulált Rácz Jenőnek, hozzátéve: reméli, hogy ő nyeri meg a Sztárboxot. 

Nyitókép: RTL Sajtóklub

#Sztárbox#rtl#rácz jenő#kabát péter#boksz#Videó#szabados ági#janicsák veca#józan lászló#kállay-saunders andrás#kiütés

Címlapról ajánljuk