BALESET-BŰNÜGY

2:16
HíradóHelyreállt a forgalom a Keleti pályaudvaron
2024. augusztus 27. 18:44

Helyreállt a forgalom a Keleti pályaudvaron

Már nincs korlátozás a Keleti pályaudvaron, reggelre befejezték a helyreállítást a vasárnapi vonatbaleset után – közölte a MÁV. Vasárnap egy Kolozsvárról érkező Intercity öt kocsija kisiklott, egy másik vonat csak vészfékezéssel tudta elkerülni az ütközést. Az egész pályaudvart le kellett zárni, emiatt káosz, és jelentős késések voltak az országban. Stábjaink tapasztalata szerint ma már csak 10-20 perces késések voltak.
2:43
HíradóA nevelt lánya zaklatóját elgázoló férfi állítja, nem volt szándékos a tette
2024. augusztus 27. 18:36

A nevelt lánya zaklatóját elgázoló férfi állítja, nem volt szándékos a tette

Sajnálja a gázolást, de az nem volt szándékos és büszke magára, hogy megvédte nevelt lányát – ezt mondta Híradónknak az emberölési kísérlettel gyanúsított férfi, aki kocsijával elütötte a 15 éves lány feltételezett molesztálóját két hete Vácon. Ő súlyosan megsérült. Híradónk megtudta: nem csak a feltételezett támadó ellen, de három társával szemben is eljárás indult szexuális erőszak kísérlete miatt, miután együtt molesztálhatták a lányt.
2:27
HíradóMegkérdezte, megölheti-e, majd megkéselte a járókelőt a 19 éves lány Mosonmagyaróváron
2024. augusztus 27. 18:32

Megkérdezte, megölheti-e, majd megkéselte a járókelőt a 19 éves lány Mosonmagyaróváron

Megkérdezte, hogy megölheti-e, majd megkéselte – az ügyészség szerint így támadt egy járókelőre az a 19 éves lány, aki szombaton egy másik embert, előtte pedig saját apját és nagyanyját is megkéselte Mosonmagyaróváron. A bíróság délelőtt letartóztatta. Az erről döntő tárgyaláson nem tett vallomást, majd mosolygott, amikor elvitték a börtönbe. 
2:10
HíradóA vizsgálat már befejeződött, de még mindig nem elérhető a Hodásznál felrobbant hűtővíztartály zárójelentése
2024. augusztus 26. 18:42

A vizsgálat már befejeződött, de még mindig nem elérhető a Hodásznál felrobbant hűtővíztartály zárójelentése

Törvénysértő, hogy még mindig nem elérhető a Közlekedésbiztonsági Szervezet honlapján a Hodásznál felrobbant hűtővíztartály zárójelentése – ezt mondja a Mátészalkaleaks vonatközlekedéssel foglalkozó civil szervezet. Emiatt megkeresték az Építési-és Közlekedési Minisztériumot is, de válasz két hete nem érkezett. Tavaly júliusban hat utas égett meg a forró gőz miatt egy személyvonaton. 
1:16
HíradóÚjraélesztettek egy 8 éves kisfiút a hajdúszoboszlói strandon – az úszómester egy oszlop miatt nem látta
2024. augusztus 25. 18:37

Újraélesztettek egy 8 éves kisfiút a hajdúszoboszlói strandon – az úszómester egy oszlop miatt nem látta

Újra kellett éleszteni egy nyolcéves kisfiút a hajdúszoboszlói strandon szombaton. A fürdőzők vették észre a mozdulatlan gyereket egy medence alján. Úgy tudjuk, hogy az úszómester egy oszlop miatt nem látta, mi történt, a strandolók szóltak neki. A fiú lengyel édesanyja sokkot kapott, amikor meglátta, mi történt, az újraélesztés alatt többször is elájult. A kisfiút a sikeres újraélesztés után mentőhelikopter vitte kórházba, jelenleg kómában van. A rendőrség megkeresésünkre azt válaszolta, hogy büntetőeljárást indítottak, hogy kiderítsék, pontosan hogyan történhetett a baleset.
3:17
Híradó„Látszott rajta, hogy padlón volt lelkileg” – drámai részletek a 19 éves lány késes ámokfutásáról
2024. augusztus 25. 18:32

„Látszott rajta, hogy padlón volt lelkileg” – drámai részletek a 19 éves lány késes ámokfutásáról

Négy embert is megszúrt egy 19 éves lány Mosonmagyaróváron szombaton, köztük apját és nagymamáját is. A szomszédok szerint családi veszekedés után rántott kést a rendszeresen zavartan viselkedő lány, majd miután súlyosan megsebesítette rokonait, a belváros felé indult. Itt egy járókelőt is megszúrt, majd egy dohánybolt vevőjét is megkéselte, aki le akarta fegyverezni. A lányt végül kommandósok fogták el egy másik dohányboltban, aminek az ajtaját a kimenekülő eladó zárta rá. Az ügyben a család egyik ismerőse is nyilatkozott az RTL Híradónak, szerinte a lány kábítószerezett, és gyógyszerfüggő is volt. 
2:23
HíradóVideón: a MÁV bemutatta, miért életveszélyes a vonat tetejére felmászni
2024. augusztus 24. 18:47

Videón: a MÁV bemutatta, miért életveszélyes a vonat tetejére felmászni

Az életével játszik, aki a vonatok magasfeszültségű vezetékeinek közelébe merészkedik, ezt egy bábuval végzett kísérlettel mutatta be a MÁV egy videóban. Az apropója egy múlt heti baleset: egy 15 éves fiú égett meg súlyosan és zuhant le egy vagonról, miután felmászott és megrázta az áram. Még mindig válságos az állapota. Az anya szerint a gyámja és a gyermekotthon – ahonnan kiszökött a fia az öccsével és két másik gyerekkel – nem vállalják a felelősséget, mert szerintük ők nem hibáztak. 
2:25
HíradóMegrázó jelenet a Rákóczi útnál: ütötte és fojtogatta egymást az üzlet eladója és egy vásárló, aki nem akart fizetni
2024. augusztus 24. 18:39

Megrázó jelenet a Rákóczi útnál: ütötte és fojtogatta egymást az üzlet eladója és egy vásárló, aki nem akart fizetni

Ütötte, gáncsolta és fojtogatta egymást egy eladó és egy nem fizető vásárló Budapesten, egy Rákóczi úti kisbolt előtt – erről az RTL Híradó egyik nézője készített videót. A nő nem akarta kifizetni a dezodort, amit a kínai üzletben kipróbált, az eladó ezért megpróbálta visszatartani. Kint, a bolt előtt aztán a járókelők szeme láttára kezdték ütni-rúgni és fojtogatni egymást. A rendőrök a videó alapján hivatalból büntetőeljárást indítottak garázdaság miatt. 
3:30
Híradó„Napok óta rosszat álmodok azóta” – lesifotókat és lopott fényképeket töltöttek fel egy külföldi szexoldalra, a felhasználók a nők megkínzásáról fantáziálnak
2024. augusztus 24. 18:31

„Napok óta rosszat álmodok azóta” – lesifotókat és lopott fényképeket töltöttek fel egy külföldi szexoldalra, a felhasználók a nők megkínzásáról fantáziálnak

Több olyan magyar nő is nyilatkozott a Híradónak, akik szereplői annak a botránynak, ami egy külföldi szexoldal miatt robbant ki. Több tucat civil képét töltötték fel ide. A fotókat az utcán készítették vagy a közösségi médiából lopták le. A fotók alatt a felhasználók arról írnak, hogyan kegyetlenkednének a lányokkal és hogyan vadásznák le őket. A rendőrséghez 4 nap alatt 9 bejelentés is érkezett az ügyben. Nyomozást indítottak. 
2:54
HíradóA református egyház nem válaszolt, hogy Győrffy Balázs lemondott-e presbiteri tisztségéről is
2024. augusztus 23. 18:55

A református egyház nem válaszolt, hogy Győrffy Balázs lemondott-e presbiteri tisztségéről is

Részegen megvert egy nőt, ezért ma lemondott minden közéleti pozíciójáról Győrffy Balázs, a Fidesz Európai Parlamenti képviselője. Távozik az Agrárgazdasági Kamara elnöki posztjáról is, illetve kilépett a Fideszből, melynek 2010-től idén nyárig országgyűlési képviselője volt. Ezt ő maga jelentette be. A Blikk úgy tudja, egy fővárosi szórakozóhelyen volt a verekedés. A Központi Nyomozó Főügyészség pedig azt közölte, hogy az ügyben súlyos testi sértés miatt indult eljárás.
2:22
HíradóMegszólalt az asszony, akire élettársa rágyújtotta a házat
2024. augusztus 23. 18:35

Megszólalt az asszony, akire élettársa rágyújtotta a házat

Mire kimosta a szeméből a benzint, amit az élettársa locsolt rá, már égett az otthona – ezt mesélte stábunknak az asszony, akinek lakását a gyanú szerint élettársa gyújtotta fel két napja. Azt mondja, sokat veszekedtek, mert a párja féltékeny volt. Az asszony most egy deszkákból és nejlonból összetákolt bódéban húzza meg magát. Egyik fia elmesélte, hogyan menekültek az égő épületből. A gyanúsított másfél nap bujkálás után csütörtökön feladta magát a rendőrségen.
2:11
HíradóÁmokfutás a lovardából szabadult lovakkal: egy kisgyerekes apa is meghalt a balesetben, a helyieket lesújtotta a tragédia
2024. augusztus 21. 18:45

Ámokfutás a lovardából szabadult lovakkal: egy kisgyerekes apa is meghalt a balesetben, a helyieket lesújtotta a tragédia

Még nincs gyanúsítottja a nyomozásnak, ami az után indult, hogy elszabadult lovak okoztak balesetet a 26-os úton hétfőn hajnalban. Egy közeli lovardából szökött ki öt állat, és a főúton vágtatva gázolta el őket egy autó. Egy testvérpár utazott a kocsiban. Az utas, egy kisgyerekes apa meghalt, a sofőr súlyos koponyasérüléseket szenvedett. Három ló elpusztult. A borsodi településen mindenkit megrázott a tragédia. A közlekedési szakjogász szerint ha kiderül, ki a felelős a balesetért, annak nemcsak büntető-, hanem kártérítési felelőssége is lesz.
2:05
HíradóAdományt gyűjtenek annak a sárándi családnak, ahol egy karambolban vesztette életét a családapa kisfia szeme láttára
2024. augusztus 21. 18:36

Adományt gyűjtenek annak a sárándi családnak, ahol egy karambolban vesztette életét a családapa kisfia szeme láttára

Gyűjtés indult a vasárnap Berettyóújfalunál autóbalesetben meghalt családapa párjának és fiainak. Az egyik helyi kisboltba várják a felajánlásokat. A 61 éves családfő legkisebbik fiával tartott haza, amikor karambolozott egy másik autóval. A 8 éves fiú könnyebben sérült meg, de sokkolták a látottak, még mindig kórházban van. Lehet, hogy az apa vezetés közben rosszul lett, ez okozhatta a balesetet.
2:41
HíradóA monori férfi azt állítja, százhúszezerrel megkárosította egy vállalkozó, mégsem indult nyomozás
2024. augusztus 19. 18:36

A monori férfi azt állítja, százhúszezerrel megkárosította egy vállalkozó, mégsem indult nyomozás

Százhúszezer forinttal verték át, az ügyészség szerint mégsem történt csalás – erre panaszkodott Híradónknak egy monori férfi, akit egy vállalkozó károsított meg. Azt mondja, fél éve rendelt tőle több mint ezer cserepet és téglát. Kétszer minden rendben ment, a harmadszor rendelt tételre azóta is hiába vár, a vállalkozót pedig már nem éri el. Feljelentést tett, de azt elutasították, mondván: nem bizonyítható a csalás. A vállalkozót ma mi is hiába kerestük.
2:54
HíradóElőször elküldték a rendőrök a kutyatrénert, miután kutyasétáltatás közben rátámadt egy férfi
2024. augusztus 19. 18:34

Először elküldték a rendőrök a kutyatrénert, miután kutyasétáltatás közben rátámadt egy férfi

Gyalázkodott, pofonvágta, majd arcul köpte és még a kutyájába is belerúgott egy férfi – ezt állítja egy kutyatréner. Két napja a fővárosi kamaraerdőben dolgozott a kiskutyával, amikor egy póráz nélküli másik kutya szaladt oda hozzájuk. A nő ezt szóvá tette, emiatt kapta a pofont. Feljelentést akart tenni, de – állítása szerint – a rendőrök először azt mondták neki, hogy csak a bírósághoz fordulhat. Az asszony épp interjút adott stábunknak, amikor azzal hívták, hogy menjen be a rendőrségre, mert mégis csak indul nyomozás garázdaság miatt.
2:22
HíradóVideón, ahogy maszkok között válogat a férfi, aki később abban ment betörni egy tanyára
2024. augusztus 18. 18:34

Videón, ahogy maszkok között válogat a férfi, aki később abban ment betörni egy tanyára

Exkluzív videón a maszkok között válogató betörő! Ijesztő álarcot vásárolt, amiben ezután félmillió forintot érő fűkaszát és aggregátort lopott társával egy albertirsai tanyáról. Hiába álcázták magukat, a házban lévő kamerák felvételei alapján egyiküket már elfogták a rendőrök, egy nyomozó ugyanis felismerte őt egy korábbi igazoltatásról. Kihallgatásán további négy betörést vallott be, társát még keresik.
2:18
HíradóTragédia az M3-ason: a kismama és magzata sem élte túl a balesetet, a vétkes sérülések nélkül megúszta
2024. augusztus 18. 18:27

Tragédia az M3-ason: a kismama és magzata sem élte túl a balesetet, a vétkes sérülések nélkül megúszta

Kismama halt meg az M3-ason Mezőkövesd közelében éjszaka történt balesetben: kirepült az autóból, amikor a kocsit, amiben utazott egy ukrán rendszámú kisbusz egy másik mikrobusz elé lökte. Az RTL Híradó úgy tudja, hogy a kismama félidős várandós volt, magzata sem élte túl a tragédiát, a férje pedig súlyosan megsérült. Az elmúlt 24 órában négyen vesztették életüket az utakon. Gyöngyöspatán egy motoros, Bakonybélnél és Berettyóújfalunál autósok haltak meg.
1:45
HíradóAz édesanya felelőssége a bíróság szerint, hogy elgázolták kétéves kislányát
2024. augusztus 17. 18:24

Az édesanya felelőssége a bíróság szerint, hogy elgázolták kétéves kislányát

Az anya hibázott, az ő felelőssége a bíróság szerint, hogy két éve halálra gázolta a kétéves kislányát egy kisteherautó Hajdúhadházon. Ezért még májusban jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték – tudta meg Híradónk. A családnál szülinapi buli volt, amikor az útépítőként dolgozó nagyapát hazafuvarozták. A gyerek üdvözölni akarta, ekkor ütötték el. Úgy tudjuk, a szakértők azt állapították meg, hogy a sofőr nem kerülhette el a balesetet.
4:19
FókuszEzek lehetnek a büntetőfékezés pszichológiai okai
2024. augusztus 16. 19:38

Ezek lehetnek a büntetőfékezés pszichológiai okai

Augusztus elején egy rendőrautó büntetőfékezett a forgalomban Budapesten, a napokban pedig a közútkezelő egyik sofőrje okozott veszélyes helyzetet az M0-áson. A büntetőfékezések komoly balesetek okozhatnak, ráadásul bűncselekménynek számít, ha valaki így próbál meg önbíráskodni és egy vélt sérelmet megtorolni az utakon. A Fókusz a büntetőfékezés pszichológiájának járt utána.
1:53
HíradóLetartóztatták Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét, 18 milliónyi kenőpénz elfogadásával vádolják
2024. augusztus 16. 19:11

Letartóztatták Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét, 18 milliónyi kenőpénz elfogadásával vádolják

Letartóztatta a bíróság Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét. A DK-s politikust az önkormányzat egyik vezető beosztású munkatársával és egy volt hivatali dolgozóval együtt még szerdán vették őrizetbe. Korrupcióval gyanúsítják őket, az ügyészség szerint a polgármester több részletben összesen 18 millió forint kenőpénz fogadott el. 
2:24
HíradóDrogtanya üzemelhet a XI. kerületi társasházi lakásban, a szomszédok tehetetlenek
2024. augusztus 16. 18:41

Drogtanya üzemelhet a XI. kerületi társasházi lakásban, a szomszédok tehetetlenek

A tulajdonos is felelős lehet azért, ha bérbe adott lakásában a bérlők megsértik a házirendet – ezt egy ingatlanjogász mondta a Híradónak. Egy XI. kerületi társasház lakói évek óta panaszkodnak néhány balhés bérlőre, akik rendszeresen hangoskodnak, szemetelnek, többször rájuk hívták már a rendőrséget is. A lakók szerint drogtanya üzemelhet a lakásban, ők viszont tehetetlenek. Azt mondják azért, mert a tulajdonos nem együttműködő az albérlők eltávolításában.
1:43
HíradóSzéklábbal verhette agyon apját a 28 éves ajaki férfi
2024. augusztus 16. 18:33

Széklábbal verhette agyon apját a 28 éves ajaki férfi

Széklábbal verte agyon az apját a gyanú szerint egy 28 éves férfi Ajakon. Apa és fia között csütörtök este egy veszekedés fajult odáig, hogy a fiú felkapott egy 80 centi hosszú széklábat, azzal mért ütéseket az apjára. Az 56 éves áldozatot a fején talált el többször, súlyos koponyasérülésébe az áldozat a helyszínen belehalt. A fia ezután hívta a rendőrséget és elmondta, mit tett. A bíróság pénteken döntött a letartóztatásáról.
2:00
HíradóVendégmunkás család két tagja halt meg az M15-ös autópályán, mikor kisbuszuk egy kamionnak ütközött
2024. augusztus 16. 18:31

Vendégmunkás család két tagja halt meg az M15-ös autópályán, mikor kisbuszuk egy kamionnak ütközött

Két ember meghalt, többen pedig megsérültek abban a kisbuszban, ami egy leállósávban álló szerb kamionba csapódott péntek reggel az M15-ös autópályán, Bezenye közelében. Egy nyolcfős vendégmunkás család tartott Budapest felé, amikor a sofőr feltehetően elaludt és hátulról nekiment az autóalkatrészeket szállító teherautónak. A karambolban két férfi, köztük a sofőr édesapja is életét vesztette, míg a kocsi többi utasát súlyos és életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A kamion sofőrje nem sérült, a helyszínelés idejére teljes útzár volt érvényben az autópályán.