„Jó heccnek tűnt” – azonosították a Groupamában távirányítással füstbombázó férfit
2024. augusztus 30. 17:26
Az 50 férfi beismerte tettét, és azt mondta, már megbánta.
A budapesti rendőrök azonosították azt a férfit, aki az augusztus 17-ei Ferencváros-Újpest labdarúgó mérkőzésen távirányítással bekapcsolt egy zöld füstbombát az újpesti szektorban, és erről videót is készített – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken.
A Facebookon feltűnt videó tanúsága szerint a bombát közvetlenül az Újpest-tábor mellett indította be azzal, hogy beütötte a távirányítóba az ACAB (all cops are bastards, azaz minden zsaru rohadék) kódot, mindezt a látványosan unatkozó rendező szeme előtt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettessel szemben indított szabálysértési eljárast az esettel kapcsolatban. A rendőrség közlése szerint az elkövetőt két héten belül azonosították: az 50 éves budapesti férfit augusztus 30-án rendzavarás szabálysértés miatt hallgatták meg.
A férfi beismerte tettét, azt mondta, jó heccnek tűnt, de már megbánta. Az ügy iratait a BRFK a bíróságnak küldi meg.
Nyitókép: Facebook