Baleset-bűnügy

Kézjellel kért segítséget egy bántalmazott nő egy kaposvári bolt eladójától

rtl.hurtl.hu

2024. augusztus 23. 8:32

Néma segélykiáltással kért segítséget egy bántalmazó kapcsolatban lévő nő, a rendőrök percek alatt a helyszínre értek. 

Elfogtak a rendőrök egy barátnőjét bántalmazó férfit, miután áldozata kézjellel kért segítséget egy kaposvári ruhaboltban az eladótól – közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A néma segélykiáltást az üzlet biztonsági kamerája rögzítette. A felvételt a Facebook-oldalán tette közzé a Somogy megyei rendőrség, hogy ezt az egyezményes jelzést megpróbálják minél több emberrel megismertetni.


Az eset a rendőrség közlése szerint pár nappal korábban történt. Közleményük szerint a fizikai bántalmazásoktól sem mentes kapcsolatból kiutat kereső nő azt látta az egyetlen megoldásnak, ha ilyen módon kér segítséget egy ruhabolt eladójától. Az áldozat az agresszor jelenlétében mindössze ennyit mert tenni, de ez épp elég volt ahhoz, hogy az eladónő megértse a helyzetet, és feltűnés nélkül hívja a rendőrséget.

A rendőrök a közlemény szerint pár perc múlva már a helyszínen is voltak. A 23 éves férfit elfogták, majd kapcsolati erőszak megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és a megelőző távoltartásról is intézkedtek – írta a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Nyitókép: Facebook / Somogy vármegyei rendőrség

#Baleset-bűnügy#kézjel#segélykérés#kaposvár#bolt#eladó#rendőrség

Címlapról ajánljuk