BALESET-BŰNÜGY

1:45
Híradó
2024. augusztus 17. 18:24

Az édesanya felelőssége a bíróság szerint, hogy elgázolták kétéves kislányát

Az anya hibázott, az ő felelőssége a bíróság szerint, hogy két éve halálra gázolta a kétéves kislányát egy kisteherautó Hajdúhadházon. Ezért még májusban jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték – tudta meg Híradónk. A családnál szülinapi buli volt, amikor az útépítőként dolgozó nagyapát hazafuvarozták. A gyerek üdvözölni akarta, ekkor ütötték el. Úgy tudjuk, a szakértők azt állapították meg, hogy a sofőr nem kerülhette el a balesetet.
4:19
Fókusz
2024. augusztus 16. 19:38

Ezek lehetnek a büntetőfékezés pszichológiai okai

Augusztus elején egy rendőrautó büntetőfékezett a forgalomban Budapesten, a napokban pedig a közútkezelő egyik sofőrje okozott veszélyes helyzetet az M0-áson. A büntetőfékezések komoly balesetek okozhatnak, ráadásul bűncselekménynek számít, ha valaki így próbál meg önbíráskodni és egy vélt sérelmet megtorolni az utakon. A Fókusz a büntetőfékezés pszichológiájának járt utána.
1:53
Híradó
2024. augusztus 16. 19:11

Letartóztatták Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét, 18 milliónyi kenőpénz elfogadásával vádolják

Letartóztatta a bíróság Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét. A DK-s politikust az önkormányzat egyik vezető beosztású munkatársával és egy volt hivatali dolgozóval együtt még szerdán vették őrizetbe. Korrupcióval gyanúsítják őket, az ügyészség szerint a polgármester több részletben összesen 18 millió forint kenőpénz fogadott el. 
2:24
Híradó
2024. augusztus 16. 18:41

Drogtanya üzemelhet a XI. kerületi társasházi lakásban, a szomszédok tehetetlenek

A tulajdonos is felelős lehet azért, ha bérbe adott lakásában a bérlők megsértik a házirendet – ezt egy ingatlanjogász mondta a Híradónak. Egy XI. kerületi társasház lakói évek óta panaszkodnak néhány balhés bérlőre, akik rendszeresen hangoskodnak, szemetelnek, többször rájuk hívták már a rendőrséget is. A lakók szerint drogtanya üzemelhet a lakásban, ők viszont tehetetlenek. Azt mondják azért, mert a tulajdonos nem együttműködő az albérlők eltávolításában.
1:43
Híradó
2024. augusztus 16. 18:33

Széklábbal verhette agyon apját a 28 éves ajaki férfi

Széklábbal verte agyon az apját a gyanú szerint egy 28 éves férfi Ajakon. Apa és fia között csütörtök este egy veszekedés fajult odáig, hogy a fiú felkapott egy 80 centi hosszú széklábat, azzal mért ütéseket az apjára. Az 56 éves áldozatot a fején talált el többször, súlyos koponyasérülésébe az áldozat a helyszínen belehalt. A fia ezután hívta a rendőrséget és elmondta, mit tett. A bíróság pénteken döntött a letartóztatásáról.
2:00
Híradó
2024. augusztus 16. 18:31

Vendégmunkás család két tagja halt meg az M15-ös autópályán, mikor kisbuszuk egy kamionnak ütközött

Két ember meghalt, többen pedig megsérültek abban a kisbuszban, ami egy leállósávban álló szerb kamionba csapódott péntek reggel az M15-ös autópályán, Bezenye közelében. Egy nyolcfős vendégmunkás család tartott Budapest felé, amikor a sofőr feltehetően elaludt és hátulról nekiment az autóalkatrészeket szállító teherautónak. A karambolban két férfi, köztük a sofőr édesapja is életét vesztette, míg a kocsi többi utasát súlyos és életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A kamion sofőrje nem sérült, a helyszínelés idejére teljes útzár volt érvényben az autópályán.
3:03
Híradó
2024. augusztus 15. 18:48

Az ügyészség indítványozta az óbudai DK-s polgármester letartóztatását

A további bűnelkövetések megakadályozása miatt kéri az ügyészség az DK-s óbudai polgármester letartóztatását. Kiss Lászlót azzal vádolják, hogy előzetes megállapodás alapján kenőpénzt fogadott el egy olyan vállalkozótól, akinek az önkormányzat adott munkát. A Fidesz új választásokat szeretne a kerületben. A DK szerint az ügyészség eljárásának valójában ez a célja. 
2:21
Híradó
2024. augusztus 15. 18:30

Hirtelen kizúduló esővíz sodort a Dunába bulizó fiatalokat az Ördög-árok kifolyójánál

Bulizó fiatalokat kellett menteni csütörtök hajnalban a Dunából. Az Ördög-árok kifolyónál szórakoztak, amikor a csatornából hirtelen kizúduló csapadékvíz elsodorta őket. Pillanatok alatt történt minden, elestek és a partmenti köveken át a Dunába kerültek. Egyikük szerint olyan félelmetes volt, hogy lepergett a szeme előtte az élete. Összesen hárman kerültek kórházba. Úgy tudjuk, nem ez volt az első hasonló buli a kifolyónál, korábban soha sem történt baj. A rendőrség büntetőeljárást indított.
1:56
Híradó
2024. augusztus 15. 18:29

Mágneshorgászat közben vízbe esett és megfulladt egy 13 éves fiú a Mosoni-Dunában

Mágneshorgászat közben vízbe esett és megfulladt egy 13 éves fiú szerda délután a Győr-Moson-Sopron megyei Kimlénél. Két barátjával volt a szerencsétlenül járt kamasz, ők értesítették a hatóságokat. A fiatalt tizenöt hajóval keresték tűzoltók, rendőrök, búvárok és civilek éjfélig, de az érkező vihar miatt fel kellett függeszteniük a munkát. Csütörtök reggel találták meg a holttestet.
2:26
Híradó
2024. augusztus 13. 18:32

Nem akarta elütni a váci férfi nevelt lánya molesztálóját, „aztán valahogyan a kocsi elé esett”

Sniccerrel támadt rá, és meg akarta erőszakolni – ezt mondta párjának az a 15 éves lány, akinek a nevelőapja később elütötte a feltételezett molesztálót szombaton Vácon, tudta meg az RTL Híradó. A Blikknek a gázoló nevelőapa azt mondta: nem szándékosan ütötte el áldozatát, csak a kocsi elé esett. A férfi súlyosan megsérült, szexuális erőszak kísérletével gyanúsítják. A gázolót pedig emberölési kísérlettel, mégis kiengedték az őrizetből.
2:17
Híradó
2024. augusztus 13. 18:28

Büntetőfékező rendőr: a rendőrség megtette a szükséges intézkedést, csak azt nem árulják el, mi az

Rendőr büntetőfékezett egy autós előtt Budapesten. Az életveszélyes helyzetet egy mellettük haladó kocsi fedélzeti kamerája rögzítette az M1-M7 közös bevezető szakaszán. A Budapesti Autósok oldalán nyilvánosságra hozott felvételen az látszik, hogy egy közlekedési konfliktus után balról kielőzi a rendőrségi furgon a kocsit, majd bevág elé és szinte állóra fékez előtte. A rendőrség közleményben ítélte el a helyzetet, ahogy fogalmaznak megtették a szükséges intézkedéseket. Kérdéseinkre ma nem árulták el, hogy ez mit jelent. Az RTL Híradó információja szerint a Pest megyei főkapitányság egyik rendőre vezette a rendőrautót. 
2:10
Híradó
2024. augusztus 12. 18:44

Videón az életveszélyes helyzet: szembe hajtott be egy tanácstalan autós a turbó körforgalomba Budakalásznál

Szembe fordult be egy úgynevezett turbó körforgalomba egy autós Budakalásznál. Csak a szerencsén múlt, hogy a szemből érkezők időben észrevették és ki tudták kerülni. Az életveszélyes helyzetet rögzítették a Közút kamerái. A felvételen látszik, hogy a sofőr nem tudta mit csináljon, végül két autós segített neki megfordulni. A tapasztalatok szerint a turbó körforgalmakban ritkán alakulnak ki ilyen szituációk, a rossz sávválasztás és azután a kapkodós sávváltások azonban még mindig gyakoriak.
2:19
Híradó
2024. augusztus 12. 18:43

Videón: aszfaltozó munkások közé hajtott egy furgon

Aszfaltozó munkások közé hajtott egy furgon a Somogy megyei Mesztegnyőn még múlt hét szerdán, a Magyar Közút most tette közzé a balesetről készült fotókat, hogy felhívja az autósok figyelmét: vigyázzanak az utakon dolgozó munkatársaikra. A munkások csak azért tudtak időben félreugrani, mert meghallották, ahogy az érkező kocsi szinte ledarálja az utat lezáró bójákat. A kétezres évek eleje óta már 20-nál is több közutas halt meg az utakon munka közben.
1:48
Híradó
2024. augusztus 12. 18:08

Így csalta ki magyar áldozataiból a pénzt az a francia férfi, aki egy szót sem tudott magyarul

Volt olyan nap, amikor harmincötezer adathalász üzenetet küldött el egy francia férfi, aki egy budapesti kávézóban kaptak el. Épp a magyar rendőség nevében írt. Az üzenetekben azt állította, hogy a címzettet megbírságolták. Sokan fizettek, a férfi ekkor lopta el a bankkártyaadatokat. A somogyi rendőrök nyomoztak ellene, Kaposváron tartóztatták le. 
2:05
Híradó
2024. augusztus 11. 17:34

Brutális állatkínzás: 80 kutyát mentettek ki egy házból, 21 tetemet a fagyasztóban találtak meg

„Felfoghatatlan és undorító” – jellemezte az RTL Híradónak egy állatvédő vasárnap a zalakoppányi brutális állatkínzást. Ahogyan arról szombaton röviden beszámoltunk, 21 elpusztult kutya tetemére találtak a hatóságokkal közösen az állatvédők a napokban a Zala megyei településen. Csaknem 80 másikat azonban sikerült megmenteni német gazdájuktól. Ezek nagy része azonban sosem volt szabad levegőn, ketrecekbe, szobákba zárva, saját ürülékükben élték napjaikat. Eljárás indult a nő ellen. 
1:56
Híradó
2024. augusztus 11. 16:57

Szexuálisan zaklattak egy 15 éves lányt Vácon – a lány nevelőapja válaszul elgázolta a zaklatót

Elgázolta, majd baltával fenyegette a kocsija alá szorult férfit egy autós Vácon szombat délután. Híradónk úgy tudja: a támadó azután ütötte el áldozatát, hogy az megpróbálta megerőszakolni a sofőr 15 éves nevelt lányát. A súlyosan megsérült férfit végül csak a tűzoltók tudták kiszabadítani az autó alól. Kórházba vitték. Szexuális erőszak kísérlete miatt eljárás indult ellene. Támadója emberölés kísérletéért felelhet.
2:52
Híradó
2024. augusztus 9. 19:01

Az iskola nem tartja magát felelősnek a bántalmazásért, ami miatt leszakadt a tízéves Adrián lépe

Az iskola belső vizsgálata lezárult: a tanárok nem hibáztak, a tanulók felelőtlen játéka miatt sérült meg életveszélyesen az egyik szünetben egy 10 éves kemecsei fiú májusban. Adriánt fogócskázás közben több lány úgy megrugdosta az iskolaudvaron, hogy ki kellett venni a lépét. A gyerek apja viszont úgy véli, több tanárnak kellett volna figyelnie, vagy hamarabb észrevenni, mi történt a fiával. A nyomozás még tart, eddig egy lányt hallgattak ki, ő már 12 éves, úgyhogy büntethető.
2:23
Híradó
2024. augusztus 9. 18:28

Hiába kiabált segítségért, többen elsétáltak a 10 éves pápai kislány mellett, miközben egy pitbull halálra marcangolta a vele lévő kölyökkutyát

Megtámadta egy tízéves pápai kislány kutyáját egy megvadult harci kutya hétfő délelőtt. A gyerek épp nagymamájához tartott, amikor hátulról nekirontott az állat, és megragadta a mellette sétáló, alig 4 hónapos francia buldogját. Többen is elmentek mellettük, végül két férfi rohant oda, akik megfékezték az állatot, és hívták a rendőrséget. A kiskutya életét már nem tudták megmenteni. A megyei kormányhivatal eljárást indított a kutya gazdái ellen, az állat gyepmesteri megfigyelés alatt van.
2:08
Híradó
2024. augusztus 8. 18:37

Családi viszály: kilőtték egy fiatal férfi szemét, nyolcan sérültek meg, nyomoz a rendőrség

Gyerekei előtt megverték és életveszélyesen megfenyegették – ezt állítja az a hatvani férfi, akinek családtagjait tavaly októberben botokkal, karddal és gázpisztollyal támadták meg távoli rokonaik a házuknál. Az egyik fiatalnak kilőtték a szemét. A most megvert férfi szerint azért támadtak rá az azóta bűnügyi felügyeletben lévő bántalmazók rokonai, hogy vonja vissza az ügyben korábban tett feljelentést. A rendőrök az újabb verekedés miatt is büntetőeljárást indítottak.
2:19
Híradó
2024. augusztus 8. 18:26

Hónapokon át molesztálhatta az idős miskolci férfi a kislányt

Hónapokon át molesztálhatott egy idős férfi egy 9 éves kislányt Miskolcon. A gyanú szerint a gyereket testvéreivel és az anyjával együtt fogadta be a házába, mert a család rossz körülmények között élt. Később már csak a kislány és az egyik fiútestvére maradt nála. Ezután zaklathatta a gyereket. Egy esetről hangfelvétel is készült, a rendőrség az alapján indított nyomozást. A férfi tagad, de a bíróság letartóztatta. 
1:13
Híradó
2024. augusztus 7. 18:31

Videón a félelmetes büntetőfékezés: a felvételt készítő sofőr még sosem érezte magát ilyen veszélyben

Videón a büntetőfékezés: egy kisteherautó fedélzeti kamerája vette fel, amint Veszprém megyében egy sofőr nem engedi, hogy a furgon megelőzze, és többször is szinte állóra fékez előtte. A kocsi sofőrje ráadásul rendőrségi papírnak látszó cetlit lobogtatott. Hogy mi lehetett a problémája, az nem derült ki – ezt mesélte az RTL Híradónak a teherautó vezetője. A videót a rendőröknek is elküldte.