Baleset-bűnügy

Elgurult a gyógyszerük: terelőtáblákkal esett egymásnak egy kamionos és furgonos az M3-ason

rtl.hurtl.hu

2024. augusztus 26. 11:41

Az autópálya-üzemeltető által közzétett hihetetlen videó alapján n az egyik átterelésnél robbant ki balhé az M3-ason.

Nem elég, hogy az M3-as autópályán több helyen is felújítás, sávelhúzások, sávlezárások, forgalomterelések lassítják a hónapok óta közlekedést, vannak, akik még erre rá is tesznek egy lapáttal.

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által közzétett videón az M3-as autópályán az egyik átterelésnél kirobbant balhé látható, ami bizonyosan sok száz autósnak okozott bosszúságot aznap.

Az MKIF szerint a besorolásnál egy piros kamion előnyhöz akart jutni, és még két autónyit a külső sávban előre is ment, hogy egy furgonos elé vághasson. A besorolásnál egymás mögé kerültek, és a furgonos dudálással fejezte ki nemtetszését. Erre a kamionos (fehér pólóban) a terelés kellős közepén megállt, kiszállt és elindult vissza a furgonos (sötét pólóban) felé.

Némi lökdösődés, rugdosódás után mindketten megragadtak egy-egy terelőtáblát, és azokkal estek egymásnak. A mögöttük feltorlódott autósorból páran megpróbálták kikerülni őket, ennek során a kamionsofőrt kis híján el is gázolták.

Végül mindkét fuvaros visszaszállt a saját járművébe, és folytatták útjukat. Az incidens miatt több kilométeres torlódás alakult ki az autópálya érintett szakaszán.


„Sokszor megkapjuk, hogy miért vannak torlódások egy-egy átterelésnél. Hát, ha legközelebb állóra dugul egy átterelés, és nem jön se rendőr, se mentő, se tűzoltó, és nincs baleset, akkor gondolj arra, hogy lehet, hogy éppen egy ilyen remek párbaj folyik előrébb a sorban” – írta ezzel kapcsolatban az MKIF. Hozzátették: az összetűzésig egyáltalán nem volt dugó a szakaszon, kifejezetten a két sofőr miatt állt meg a forgalom, és az elindulásuk után csak fél órával szűnt meg a kialakult torlódás.

Nyitókép: MKIF ZRt. / Facebook

 

#Baleset-bűnügy#baleset#balesetveszély#m3-as autópálya#dugó#torlódás

Címlapról ajánljuk