Legfrissebb tartalmak

2:26
UEFANem volt kérdés: a Leverkusen minden fontosabb mutatóban jobb volt, és nyert is az Inter ellen
2024. december 11. 0:36

Nem volt kérdés: a Leverkusen minden fontosabb mutatóban jobb volt, és nyert is az Inter ellen

A Leverkusen harmadik hazai meccsét is kapott gól nélkül nyerte meg a Bajnokok Ligájában. Az első félidőben Tella még a kapufát találta el, a mérkőzés utolsó pillanataiban viszont Mukiele közelről betalált, és ez elég is volt a három ponthoz az Inter ellen. Xabi Alonso csapata a játék minden statisztikai elemében jobbnak bizonyult ellenfelénél.
2:14
UEFAA Real Madrid úgy győzött 3-2-re, hogy az Atalantának labdája volt a döntetlenhez a 94. percben
2024. december 10. 23:25

A Real Madrid úgy győzött 3-2-re, hogy az Atalantának labdája volt a döntetlenhez a 94. percben

Roppant izgalmas mérkőzést hozott az olasz bajnokságot vezető Atalanta és a címvédő Real Madrid csatája a Bajnokok Ligája alapszakaszában. Kylian Mbappé ezúttal bizonyított (korai góljával szerzett vezetést a Real), aztán viszont megsérült, és le kellett cserélni. A sokáig jól védekező Atalanta a második félidőben pár percre kihagyott, ennek lett az eredménye Vinícius Júnior és Bellingham gólja. Lookman szépített, majd a 94. percben az ő beadása után nem tudta beterelni az üres kapuba a labdát közelről a csereként beálló, az olasz góllövőlistát vezető Retegui, így a Madrid nyert 3-2-re.
7:10
ReggeliGódor Zola: „Az esélyek számítanak” – Hogyan segít a valószínűségszámítás az élet fontos döntéseiben?
2024. december 10. 12:02

Gódor Zola: „Az esélyek számítanak” – Hogyan segít a valószínűségszámítás az élet fontos döntéseiben?

Szerencsejáték, biztosítás, egészségügyi kockázatok – az élet tele van olyan helyzetekkel, amikor esélyekről vagy kockázatokról kell döntést hoznunk. De mennyire lehet racionálisan megítélni egy esemény bekövetkezését? Hogyan segít a matematika ebben? Erről beszélgetett Peller Anna és Peller Mariann Gódor Zolával, a Rapid Education alapítójával.
11:11
ReggeliFogadj Örökbe egy Ovit! – Együtt a hátrányos helyzetű gyermekekért
2024. december 10. 11:51

Fogadj Örökbe egy Ovit! – Együtt a hátrányos helyzetű gyermekekért

A gyermekkor csodái közé tartoznak az első kirándulások, a közös játékok és a zenével töltött vidám pillanatok. Sajnos, sok gyermek számára ezek az élmények elérhetetlenek. A Fogadj Örökbe egy Ovit! mozgalom és a Prémium Egészségpénztár összefogása most ezen változtat: céljuk, hogy a legnehezebb körülmények között élő gyerekeknek is jusson egy kis boldogság, akár egy kirándulás, akár egy zenei élmény formájában.
5:54
ReggeliCivilizációs betegségek és ártalomcsökkentés: Mit tehetünk egészségünkért?
2024. december 10. 11:39

Civilizációs betegségek és ártalomcsökkentés: Mit tehetünk egészségünkért?

A modern élet számos kihívást állít elénk, különösen az egészségünk megőrzése terén. Az életmódunk, a környezetünk és a szokásaink mind hozzájárulnak ahhoz, hogy civilizációs betegségek alakuljanak ki, mint például a szív- és érrendszeri problémák, a cukorbetegség vagy az allergia. Dr. Ketskés Norbert háziorvossal a civilizációs betegségek hátteréről, az allergiáról, valamint az ártalomcsökkentés lehetőségeiről beszélgetett Peller Anna és Peller Mariann.
6:59
UEFA„Kedvenc Lewandowski-góljaim? Az a négy, amit a Realnak lőtt, Dortmund-játékosként” – Barcelona-drukkerek csapatuk szezonjáról és a német csapat elleni meccsről
2024. december 10. 10:25

„Kedvenc Lewandowski-góljaim? Az a négy, amit a Realnak lőtt, Dortmund-játékosként” – Barcelona-drukkerek csapatuk szezonjáról és a német csapat elleni meccsről

Szőllősi Lili és Kóródi Brúnó Zoltán (eurobarca.hu) volt A szurkoló hangja című rovatunk vendége. Ők mondták el a véleményüket Barcelona-részről Hansi Flick és Xavi munkájáról, Lamine Yamal hatásáról, Robert Lewandowski szerepéről (ha még nem láttad azt a videót, amely néhány percben összefoglalja a lengyel mind a 100 BL-gólját, ide kattintva érdemes pótolnod) – és még nagyon sok mindenről!
1:33
Nyerő PárosBerényi Miklós és Ullmann Mónika csókja, amit sosem felejtünk a Barátok köztből!
2024. december 10. 10:11

Berényi Miklós és Ullmann Mónika csókja, amit sosem felejtünk a Barátok köztből!

Berényi Miklós és dr. Balogh Nóra a Barátok közt egyik legismertebb szerelmespárja: többször szakítottak és többször is összeházasodtak, majd közös gyermekük is született. Hullámvölgyes szerelmük előtt azonban Miklós Krisztinát (Ullmann Mónika) csavarta az ujja köré, akivel össze is költözött, majd teherbe is ejtette. Krisztina viszont hallani sem akart a családalapításról, és az abortuszon gondolkodott, végül azonban meggondolta magát, de egy szerencsétlen autóbalesetben végül elvetélt. Később Miklós testvérével, Andrással is összeszűrte a levet, és a híres-neves Rózsa Bisztró üzletvezetője lett.A fenti videóban most visszaidézhetitek, hogyan próbálta meg Miklós elcsábítani Krisztinát!
Nyerő PárosGaléria: Így nézett ki Gombos Krisztián és Truckenbrod Fanni a Barátok köztben
2024. december 10. 10:00

Galéria: Így nézett ki Gombos Krisztián és Truckenbrod Fanni a Barátok köztben

Gombos Krisztián és Truckenbrod Fanni a Barátok közt igazi szerelmespárja, hiszen forgatás közben szerettek egymásba. Gombi Szilágyi Oszkárt, a maffiózó Bartha Zsolt fiát alakította, Fanni pedig Fekete Luca karakterét vette át az utolsó évekre. A sorozat befejezése óta boldog párkapcsolatban élnek, immár 3 éve. A Nyerő Páros – Barátok közt villájába való beköltözésük előtt „Vért és könnyeket” ígértek a nézőknek, amiből az utóbbi valóra is vált, hiszen már az első napon kiestek a műsorból, ki sem pakoltak a bőröndjeikből. Itt vissza tudod nézni, mi történt pontosan a különkiadás első epizódjában!
8:46
ReggeliSoltész Rezső karácsonyi készülődése: új lemez és nagykoncertek
2024. december 9. 16:13

Soltész Rezső karácsonyi készülődése: új lemez és nagykoncertek

Soltész Rezső már december elején elkezdte a karácsonyi hangolódást. Az énekes december 2-án Debrecenben egy csodálatos nagykoncerttel indította a hónapot, és 13-án újabb koncertre készül, ezúttal a József Attila Művelődési Házban, ahol szimfónikusok kísérik majd. A két koncert különleges előhangja annak a karácsonyi varázsnak, amit Rezső az idei ünnepi időszakban kíván elhozni a közönségnek.
UEFAMészáros Ábel: Szinte semmi nem szól a Real Madrid sikere mellett az Atalanta ellen
2024. december 9. 15:46

Mészáros Ábel: Szinte semmi nem szól a Real Madrid sikere mellett az Atalanta ellen

Az RTL+-on közvetített labdarúgó Bajnokok Ligája egyik szakértője a top 10-es Premier League-csapat tanácsadójaként tevékenykedő Mészáros Ábel, aki hírlevelében rendszeresen összegyűjti az érdekességeket a csapatokról, mérkőzésekről. Az RTL+ előfizetői ezeket a hírleveleket is megkapják, így nem maradnak le a fontos aktualitásokról. Az 6. forduló egyik legjobban várt meccsén, kedden az eddig veretlen Atalanta a címvédő, de ezúttal a továbbjutásért küzdő Real Madridot fogadja. Mészáros Ábel hírlevelében öt eheti mérkőzéssel foglalkozik, jelen cikkünkben a bergamói találkozóval kapcsolatos meglátásait olvashatják. 
5:11
ReggeliA rendőrség drónok, kutyák és több száz járőr segítségével próbálja felkutatni Brian Thompson gyilkosát
2024. december 9. 14:53

A rendőrség drónok, kutyák és több száz járőr segítségével próbálja felkutatni Brian Thompson gyilkosát

December 3-án reggel brutális gyilkosság rázta meg az Egyesült Államokat: Brian Thompsont, az egyik legnagyobb amerikai egészségbiztosító cég vezérigazgatóját több lövéssel ölte meg egy ismeretlen támadó. A rendőrség azóta drónok, kutyák és több száz járőr segítségével próbálja felkutatni a gyilkost. Hogyan történhetett meg a támadás, és milyen szerepet játszanak a térfigyelő kamerák és a hajtóvadászatok a nyomozásban? A témát Hajós István szakértővel járta körbe Papp Gergő és Tihanyi Péter.
5:49
ReggeliAmerika ünnepel egy gyilkosságot: miért örülnek tömegek Brian Thompson halálának?
2024. december 9. 14:38

Amerika ünnepel egy gyilkosságot: miért örülnek tömegek Brian Thompson halálának?

Brian Thompson, az egyik legnagyobb amerikai egészségbiztosító vezérigazgatójának halálhíre valóságos felfordulást okozott a közösségi médiában. A UnitedHealthcare hivatalos posztjánál 63 ezer haha-reakciót hagytak a felhasználók, miközben csupán 2,4 ezren jelezték szomorúságukat. De miért váltott ki ekkora frusztrációt és „örömöt” Thompson halála? Lengyel Lívia elemzéséből megtudhatjuk.
10:26
ReggeliTéli utazások: síelés, városlátogatások, és az utasbiztosítás fontossága
2024. december 9. 14:17

Téli utazások: síelés, városlátogatások, és az utasbiztosítás fontossága

A téli szezon beköszöntével jelentősen megnő a síelés és a városlátogatások népszerűsége. Az ünnepek alatt a síszezon csúcspontját éri el, de a hideg hónapok az utazás szempontjából számos lehetőséget rejtenek, legyen szó hegyvidéki sportokról vagy kulturális kalandokról. Az utazások biztonságosabbá tétele érdekében az utasbiztosítás egyre fontosabb szerepet kap, hiszen számos váratlan helyzetre nyújthat megoldást. Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezetője a Reggeliben fejtette ki, mire érdemes felkészülni, ha utazunk, vagy épp rokonokat látogatunk, illetve hogyan válasszuk ki a megfelelő utasbiztosítást. 
2:53
HíradóAz Információs Hivatal megfigyelte az Elios gyanús projektjeit Magyarországon vizsgáló OLAF-ellenőreit
2024. december 9. 14:16

Az Információs Hivatal megfigyelte az Elios gyanús projektjeit Magyarországon vizsgáló OLAF-ellenőreit

Megfigyelte az Európai Csalás Elleni Hivatal az OLAF ellenőreit, a polgári hírszerzés – írta meg a Direkt36.  Az Információs Hivatal tevékenységét akkor a Lázár János vezette miniszterelnökség ellenőrizte.  Az oknyomozó portál szerint az OLAF munkatársai az egykor Tiborcz István érdekeltségével tartozó Elios-ügyeit vizsgálták.  A miniszterelnök sajtófőnöke kérdésünkre hírlapi kacsának nevezte az ügyet. A részletekről a cikk szerzőjét, Panyi Szabolcsot kérdezte az RTL Híradó. 
5:54
ReggeliA hírfáradtságtól a közösségi média dominanciájáig: hogyan változik a médiafogyasztás és a politikai kommunikáció?
2024. december 9. 14:06

A hírfáradtságtól a közösségi média dominanciájáig: hogyan változik a médiafogyasztás és a politikai kommunikáció?

Az elmúlt években egyre erőteljesebben érzékelhető tendencia, hogy az emberek kerülik a híreket, és a negatív tartalmak sokakat elidegenítenek a hagyományos médiától. Ez a jelenség nemcsak a médiafogyasztási szokásokat, hanem a politikai kommunikációt is alapvetően átalakítja. Guld Ádám, médiakutató, kommunikációs szakember erről az átalakulási folyamatról mesélt Papp Gergőnek és Tihanyi Péternek a Magyar-Menczer vita kapcsán.