Legfrissebb tartalmak

35:39
Fókusz„Volt egy olyan érzésem, hogy Péter és Zsolt is figyel föntről” – Kiss Péter nehezen találta a szavakat, amikor feljutott a hegyre, ahol a fia meghalt
2023. május 13. 19:56

„Volt egy olyan érzésem, hogy Péter és Zsolt is figyel föntről” – Kiss Péter nehezen találta a szavakat, amikor feljutott a hegyre, ahol a fia meghalt

Kiss Péter családja feljutott a több mint 8500 méter magas Kancsendzönga alaptáborába, hogy méltó módon elbúcsúzzon a tíz évvel ezelőtt fiatalon elhunyt hegymászótól, aki Erőss Zsolttal együtt meghalt a hegyen. A megható pillanatokról a Fókusz exkluzív riportot készített, ugyanis stábunk is részt vett az emléktúrán.
2:37
HíradóFöldrajzi tévedés – az OTP szerint ezért került fel a bank a háború támogatóinak listájára Ukrajnában
2023. május 13. 19:17

Földrajzi tévedés – az OTP szerint ezért került fel a bank a háború támogatóinak listájára Ukrajnában

Földrajzi tévedés miatt kerülhetett az OTP a háború támogatóinak listájára Ukrajnában – ezt a bank közölte. Szerintük az ukrajnai és az oroszországi Donyecket keverhették össze az ukrán Antikorrupciós Ügynökségnél, amikor megvádolták a magyar bankot azzal, hogy megszállt területen működik. Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, Magyarország addig nem tárgyal újabb Oroszország elleni szankciókról, amíg Ukrajna a háború szponzorai közé sorolja az OTP-t.
1:52
HíradóEgy szokatlanul pesszimista kampánytól várják, hogy megállítsák az elvándorlást egy finn településen
2023. május 13. 19:14

Egy szokatlanul pesszimista kampánytól várják, hogy megállítsák az elvándorlást egy finn településen

Pesszimistának nem lehet csalódást okozni – ezt vallják egy kis finn településen. Már évek óta úgy hirdetik magukat, hogy övék az ország legborulátóbb városa, miközben a felmérések szerint Finnországban élnek a világ legboldogabb emberei. A szokatlan kampánytól azt remélték, megáll az elvándorlás. Ha valóban pesszimistán álltak a dologhoz, akkor tényleg nem csalódtak.
2:24
HíradóUngváry Krisztián: A német propaganda is arról szólt 1939-ben, hogy ők békét szeretnének kötni
2023. május 13. 19:05

Ungváry Krisztián: A német propaganda is arról szólt 1939-ben, hogy ők békét szeretnének kötni

Kibékült a vezérkari főnök és a lengyel nagykövet – Böröndi Gábor a Honvédelmi Minisztériumban fogadta a lengyel diplomatát, miután nemzetközi botrányt okozott a parancsnok egyik nyilatkozata. Az állami televízióban tett kijelentései miatt a lengyelek úgy érezték, őket is felelőssé teszi a második világháború kirobbanásáért. A békülő találkozó után már a világháború legfőbb áldozataként írt a lengyelekről. Az MSZP szerint le kell váltani Böröndi Gábort.
1:55
HíradóHajléktalanok és mélyszegénységben élők szépülhettek az Üdvhadseregnél
2023. május 13. 18:47

Hajléktalanok és mélyszegénységben élők szépülhettek az Üdvhadseregnél

A szépségnapon csaknem hetvenen jutottak így fodrászhoz, kozmetikushoz, manikűröshöz. Ők a hétköznapokban ezt nem engedhetik meg maguknak. A szervezők szerint sokszor a külső megújulása lehet az első lépés a nehéz helyzetből kivezető úton. Egy ilyen szépségnapon magabiztosabbak lesznek, ami az emberi kapcsolataikban és akár a munkavállalásban is segítheti őket.
1:06
HíradóA vámhatóság szúrta ki a jól megtömött plüssöket, 8 millió forintnyi készpénzt akart küldeni internetes kedvesének az átvert idős asszony
2023. május 13. 18:44

A vámhatóság szúrta ki a jól megtömött plüssöket, 8 millió forintnyi készpénzt akart küldeni internetes kedvesének az átvert idős asszony

Plüssállatokba rejtett átszámítva csaknem 8 millió forint készpénzt egy 80 éves nő Csehországban. Azt tervezte, szerelmi zálogként küldi el ezeket kedvesének. Az idős asszony azonban internetes csalók áldozata lett. Az volt a szerencséje, hogy a vámhatóságok kiszúrták a gyanús csomagot, és elfogták a szélhámosokat.
1:47
HíradóLeszorították az útról, machétével támadták meg, rálőttek, kapanyéllel és baseballütővel szétverték a kocsiját a gyáli hetek
2023. május 13. 18:42

Leszorították az útról, machétével támadták meg, rálőttek, kapanyéllel és baseballütővel szétverték a kocsiját a gyáli hetek

Nem enyhítené a gyáli ámokfutó család tagjainak büntetését az ügyészség. Hét embert ítéltek letöltendő börtönre elsőfokon, miután 2018 májusában előbb autóval üldözték haragosukat, majd kocsijával együtt árokba lökték. A baleset után a vád szerint megpróbálták megszúrni, gumilövedékkel rálőttek, és egy baseballütővel szétverték az autóját. Nyáron lehet jogerős ítélet.
2:27
HíradóGálvölgyi János nincs túl a közvetlen életveszélyen, már a minisztérium is vizsgálódik
2023. május 13. 18:21

Gálvölgyi János nincs túl a közvetlen életveszélyen, már a minisztérium is vizsgálódik

Vizsgálatot rendelt el a mentőknél a belügyminiszter. Pintér Sándor azután döntött így, hogy az Országos Mentőszolgálat elismerte, hibázott a mentésirányító, amikor nem indított azonnal autót Gálvölgyi Jánosért a héten. A május eleji hívások hangnemét és a mentősök tűrőképességét is ellenőrzik. Az RTL Híradónak nyilatkozó mentős szakszervezet szerint a mentőszolgálat vezetőinek is vállalni kellene a felelősséget a hibákért. Úgy tudjuk, Gálvölgyi János jól reagál a kezelésekre, de nincs túl a közvetlen életveszélyen.
0:46
HíradóVideó: aligátor lófrál a csatornában
2023. május 13. 18:05

Videó: aligátor lófrál a csatornában

Rémisztő felfedezést tettek a floridai Oviedo csatornakezelő vállalatának dolgozói. A város egyik útján sorra lyukak jelentek meg, ezért egy robotkamerával vizsgálatot kezdtek a felszín alatt. Ahogy haladtak, először azt hitték, egy nagy varangy szempárja csillant vissza, de aztán kiderült, hogy egy jókora aligátor az. A több mint másfél méteres hüllő megfordult, és elsétált. A hatóságok felszólítottak mindenkit, hogy senki ne merészkedjen le a járatba.
1:56
IdőjárásIdőjárás 2023-05-13
2023. május 13. 17:38

Időjárás 2023-05-13

Ciklonális hatások dominálnak, dél felől az éjszaka második felében egyre nagyobb felületen vastagszik a felhőzet, és egyre többfelé elered az eső. 5 és 12 fok közé hűl a levegő hajnalra. Aztán vasárnap napközben a délelőtt során az északkeleti harmadban még mindig számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokra, ezzel egyidejűleg délnyugat felől egyre nagyobb területet hódít meg a mediterrán ciklon felhő- és csapadékrendszere, egyre többfelé ered el az eső, viszont a kiadósabb csapadék esélye kelet felé egyre inkább csökken.
2:33
HíradóOrbán Viktor egy éve az ellenkezőjét ígérte, most mégis maradnak a különadók, ami miatt magasabb lehet az árszínvonal
2023. május 13. 17:20

Orbán Viktor egy éve az ellenkezőjét ígérte, most mégis maradnak a különadók, ami miatt magasabb lehet az árszínvonal

Lassabban csökkenhet az infláció Magyarországon a különadók meghosszabbítása miatt - a GKI Gazdaságkutató szerint. Ezért drágábbak lehetnek termékek és szolgáltatások, mint Szlovákiában vagy Romániában. Csütörtökön derült ki, hogy a kormány jövőre is meghagyná az ágazati terheket, noha korábban azt ígérték, csak 2022-re és 2023-ra vetik ki azokat. A különadókat eddig részben vagy egészben a fogyasztókra hárítottak a gyártók és a kereskedők.
BelföldGálvölgyi Jánosért aggódik az ország, a házi őrizetből adott exkluzív interjút Herczeg Zoltán, Balogh Levente elnöki asszisztense révbe ért
2023. május 13. 15:51

Gálvölgyi Jánosért aggódik az ország, a házi őrizetből adott exkluzív interjút Herczeg Zoltán, Balogh Levente elnöki asszisztense révbe ért

A múlt héten még Gálvölgyi Jánossal emlékeztünk a két hete elhunyt Vágó Istvánra, most pedig róla érkeztek aggasztó hírek. A Híradó tudta meg, hogy légzési nehézségekkel kórházba szállították – a mentők helyett a lányai. Először szólalt meg drogügye óta Herczeg Zoltán, a házi őrizetben lévő divattervező a Fókusznak adott exkluzív interjút. És hetekig tartó küzdelem után véget ért Az álommeló, Balogh Levente kiválasztotta asszisztensét. Ezek a hét videói.