Legfrissebb tartalmak

6:56
ReggeliAnyja szerint Mardoll „hihetetlenül konzervatívan” öltözködik a mindennapokban
2023. június 13. 9:36

Anyja szerint Mardoll „hihetetlenül konzervatívan” öltözködik a mindennapokban

Mardollt igazi vadócként ismerte meg az ország, a Reggeliben anyját, Yvonne Dedericket arról kérdeztük, hogyan élte ezt ő meg. Kiderült, lánya nagyon szigorú iskolába járt, ahonnan küldték már haza azért, hogy öltözzön át. Sokat vitáztak arról, hogy a provokatív öltözködés bevonz olyan megjegyzéseket, amiket nem szeretne hallani, de közben lányának meg életfiolozófiája, hogy a nők bármit felvehetnek, attól még egyetlen férfi sem jogosult arra, hogy zaklassa őket. Mindenesetre iskolába Yvonne szerint nem olyan ruhákba kell járni, amit egy éjszakai klubban viselünk. Mardoll ma már egyébként is „hihetetlenül konzervatív” ruhákban jár, de a színpadon előkerülnek a provokatív és szexi szettek.
5:10
Reggeli„A nők fizikai fájdalmat éreznek attól, ha kiközösítik őket” – erre is használják a nők az öltözködést
2023. június 13. 9:06

„A nők fizikai fájdalmat éreznek attól, ha kiközösítik őket” – erre is használják a nők az öltözködést

Gyerekek, fiatal vagy felnőtt nők – mindannyiuk számára fontos, hogy ne lógjanak ki a sorból. Sziládi Hedvig Andrea diplomás coach, ifjúsági karrier mentor szerint a lányok rettegnek a kiközösítéstől, egyenesen fizikai fájdalmat éreznek tőle. Az öltözködés nemcsak azért van, mert a nők szeretnének szépek és csinosak lenni, hanem azért is, mert szeretnének közösséghez tartozni. Részletek a videóban.
8:45
ReggeliHoldampf Linda: A férfiak sok esetben már nem mernek egy nőnek elismerő pillantással bókolni, mert eljutottunk oda, hogy az szexuális zaklatásnak minősül
2023. június 13. 8:36

Holdampf Linda: A férfiak sok esetben már nem mernek egy nőnek elismerő pillantással bókolni, mert eljutottunk oda, hogy az szexuális zaklatásnak minősül

Óriási a gond a gyerekruhák terén is, a fast fashion cégek olyan kihívó ruhadarabokat állítanak elő, amelyek szexualizálják a gyerekek testét. Holdampf Linda stylist szerint nem gond, hogy a gyerekek erre vágynak, mert a felgyorsult világokban ilyen ingerek érik őket, viszont a szülő dolga meghúzni a határt. A Reggeliben szó esett arról is, hogy mi számíthat bóknak és mi zaklatásnak, hogyan lehet vállalni a nőiességet, de mégsem kéretlen megjegyzések áldozatává válni. „A férfiak szerintem már nem mernek nagyon sok esetben egy nőhöz szólni, elismerő pillantással bókolni, vagy megjegyezni, hogy úristen, de csinos vagy ma, mert eljutottunk arra a pontra, hogy ez szexuális zaklatásnak minősül” – foglalta össze gondolatait a szélsőségekről Holdampf Linda.
5:14
Reggeli„Ez nem bóknak vehető kategória” – bő pólóval védekeznek a nők a kéretlen megjegyzések ellen
2023. június 13. 7:58

„Ez nem bóknak vehető kategória” – bő pólóval védekeznek a nők a kéretlen megjegyzések ellen

Figyelemfelhívó kampány indult a TikTokon, amelyben nők mutatják meg, hogyan védekeznek a tömegközlekedésen a testükre, kinézetükre tett kéretlen megjegyzések ellen. A bulizni induló hölgyek egy bő pólóval takarják el csinos ruhájukat, amit csak akkor vesznek le, amikor biztonságban megérkeznek a helyszínre. Mérő Vera jogvédő szerint ez arra mutat rá, hogy a nők nem érzik magukat biztonságban a publikus terekben, és igenis a megfélemlítő, kellemetlen megjegyzések nem bóknak számítanak.
BelföldOtt forgolódnak szabálytalanul a szállodahajók, ahol a Viking Sigyn letarolta a Hableányt
2023. június 13. 6:04

Ott forgolódnak szabálytalanul a szállodahajók, ahol a Viking Sigyn letarolta a Hableányt

Bár a Hableány-baleset után nagy nehezen elfogadtak új szabályokat a dunai hajózással kapcsolatban a budapesti szakaszon, nem úgy tűnik, hogy a szállodahajós szakma ezeket betartaná. Több esetben is arról kaptunk információt, hogy az esti órákban a szállodahajók fel-le járnak a Dunán sétahajóként, majd a Margit hídnál – pont ott, ahol a katasztrófa történt – fordulnak meg, miközben az tilos.
4:31
Tippelj és vidd el!Több mint 14 millió forintot érő főnyeremény a Tippelj és vidd el!-ben
2023. június 12. 21:33

Több mint 14 millió forintot érő főnyeremény a Tippelj és vidd el!-ben

Lajos kilencvenet pörgetett a keréknél, és ezzel bejutott a Tippelj és vidd el! hétfői fináléjába, ahol egy étkezőszett és egy profi fotós felszerelés mellett egy vadonatúj családi autóért is játszhatott. A finalista 500 ezer forintot tévedhetett a három főnyeremény összértékének megtippelésekor. Vajon sikerült hibahatáron belül maradnia, és a gyönyörű, kék autóval gurulhatott haza? Kiderül a videóból.
7:10
FókuszBíró Ica: Tőlem ne várja el senki, hogy nénis legyek
2023. június 12. 20:14

Bíró Ica: Tőlem ne várja el senki, hogy nénis legyek

A Metál Ladyből tényleg nem lett metál néni, és fel tud venni olyan ruhákat, amikben akár több évtizedet is letagadhatna. Bíró Ica néhány napja töltötte be a 66. évét, ezért úgy döntött, meglepi magát egy fotózással. Ráfért már a felhőtlen öröm és boldogság, az elmúlt években házát, lakását próbálta visszaszerezni, és ahogy mondja, akkor finoman szólva nem volt topon. Most azonban csúcsformában van.
9:29
FókuszA Nyugat látni szeretné, hogy Ukrajna képes-e áttörni az orosz vonalakat, Rácz András szerint erre komoly esélyük van
2023. június 12. 20:07

A Nyugat látni szeretné, hogy Ukrajna képes-e áttörni az orosz vonalakat, Rácz András szerint erre komoly esélyük van

Néhány nappal ezelőtt indította meg ellentámadását az ukrán hadsereg az Oroszország által elfoglalt területeken; ennek eredményeképp több falut visszafoglaltak az ország délkeleti területein – Kijev közlése szerint. Ezt Moszkva egyelőre nem erősítette meg, de néhány katonai blogger elismerte, hogy az oroszok elvesztették az ellenőrzésüket a településeken. Rácz András szakértő úgy látja: mindkét fél nagy intenzitással készült az ellentámadásra, azonban jelentős különbség, hogy amíg Ukrajna gyakorlatilag a teljes haderejét erre a háborúra fordíthatja, addig Oroszországnak számos más helyre is csoportosítania kell katonákat.
5:53
FókuszA Trónok harca színésze jobban ismeri Budapestet, mint Királyvárat
2023. június 12. 19:54

A Trónok harca színésze jobban ismeri Budapestet, mint Királyvárat

Filmsztárok, szuperhősök és életre kelt rajzfilm karakterek az ország legnagyobb képregénytalálkozóján, ahol az sem szokatlan látvány, hogy a Star Wars filmek rohamosztagosai és Amerika kapitány egymás mellett sétálgat. Itt találkoztunk a Trónok harca Jaqen H’ghar-jával, aki gyerekkori balatoni nyaralásiról is mesélt nekünk. A hivatásos cosplayesek és a lelkes rajongók bemutatták, hogy a szuperhős és fantasy jelmezek készítése kreatívmunka, viselésük és a bemutatásuk pedig olykor kimerítő fizikai gyakorlat. A videójátékok és a képregények világa tehát távolról sem szűkül a négy fal közé, egy kanapéra.
7:02
Fókusz40 napot éltek túl a dzsungelben a 13, 9, 4 éves és 11 hónapos gyerekek
2023. június 12. 19:39

40 napot éltek túl a dzsungelben a 13, 9, 4 éves és 11 hónapos gyerekek

Május elsején egy kolumbiai kis faluból indult a gép egy közeli városba, de nemsokkal a felszállás után a gép meghibásodott, a pilóta vészjelzéseket adott le, és lezuhant az őserdőben. A szerencsétlenségben három ember, köztük a négy gyerek édesanyja meghalt, bár, mint később kiderült, ő a zuhanást túlélte, később halt bele sérüléseibe. Holttestüket megtalálták a roncsok között. A gép másik négy utasa, egy 13, egy kilenc egy négyéves és egy 11 hónapos gyerek azonban túlélte a zuhanást, őket nem találták a gép közelében. 
2:52
HíradóSoros György visszavonul, fia veszi át a helyét
2023. június 12. 19:05

Soros György visszavonul, fia veszi át a helyét

 A 92 éves magyar származású, Amerikában élő milliárdos az egyik fiának, a 37 éves Alexander-nak adja át pénzügyi birodalma irányítását – ezt a Wall Street Journal írta meg. Soros Györgyöt nem csak üzletemberként ismerik világszerte: alapítványa legalább 120 országban támogatja az emberi jogok védelmét és a demokráciák fejlődését. Orbán Viktor neki köszönhetően tanulhatott Oxfordban, de a miniszterelnök néhány éve ellen fordult, azóta az egyik legfőbb ellenségének tartja.