Baleset-bűnügy

Több embert is becsapott a volt magyar olimpikon tornásznő, nyomoz a rendőrség

rtl.hurtl.hu

2023. június 13. 11:04

Volt, aki csak 250 ezer forintot adott kölcsön az ex-sportolónőnek, de akadt olyan is, akitől egyszerre 6,5 milliót csalt ki. A rendőrség csalás és okirat-hamisítás gyanúja rendelt el nyomozást. 

Nemcsak a volt barátját, hanem legalább öt-hat másik embert is átverhetett az egykori magyar olimpikon tornásznő, aki daganatos betegnek hazudta magát  – írja a Blikk.  

Mint arról hétfőn beszámoltunk, egy volt olimpikon több embert is átverhetett az utóbbi években, a becslések szerint 30-35 millió forinttal. Az egyik áldozat, Kovács Tamás arról beszélt, hogy 2017-ben ismerkedett meg az ex-sportolónővel, ám miután románcuk véget ért, a nő azt hazudta, hogy agydaganata van, és pénzt kért kölcsön a műtétre.

A rendőrség csalás és okirat-hamisítás gyanúja rendelt el nyomozást.

Most arról ír a lap, hogy a sértettek külön Facebook-csoportot hoztak létre, ahol megosztották egymással sérelmeiket. Volt, aki csak 250 ezer forintot adott kölcsön a nőnek, de akadt olyan is, akitől egyszerre 6,5 milliót csalt ki.

Az egyik károsult arról mesélt, hogy az örökségét is odaadta a volt olimpikonnak, mintegy 7,5 millió forintot.

Ő 2021-ben ismerkedett meg vele, megnyerőnek és kedvesnek írta le. Az áldozatok feljelentést tettek, de kételkednek abban, hogy valaha is visszaszerezhetik az elcsalt pénzt, hiszen az ex-sportolónak nincs vagyona.

A Blikknek nyilatkozó ügyvéd szerint a sportolónő jelentős anyagi kár okozása miatt 1–5 év között büntethető, de mivel büntetlen előéletű, valószínűleg nem ez lesz az ítélet.

Ilyen esetekben általában hosszabb tartamú felfüggesztett szabadságvesztést szoktak adni, plusz pénzbírságot

– magyarázta.

Nyitókép: rtl.hu

#Baleset-bűnügy#csalás#okirathamisítás#nyomozás#olimpikon