SPORT

4:58
Reggeli
2024. február 16. 21:18

„Azt az érzést nem tudom elmondani” – Peller Mariann utólag tudta meg, hogy fia hajókázás után beleesett a Balatonba

Peller Mariann januártól újra keményen belevetette magát az edzésbe. Múlt héten hatszor volt edzeni, felváltva kardiózik és súlyzózik. Heer Orsi pedig évekig triatlonozott, mostanában két kisgyerek mellett inkább csak az úszásra jut ideje. Mariann és Orsi mindketten édesanyák, abban egyetértettek, hogy a sport a gyerekeik életében is nagyon fontos szerepet játszik. Azt is elárulták, mi az a sportág, amihez ragaszkodtak, hogy megtanulják a gyerekeik. 
6:06
Reggeli
2024. február 15. 10:31

Egy kisebb lakás árát elkérték a legdrágább Super Bowl-jegyekért

Mélyen a zsebébe kellett nyúlnia annak, aki élőben szerette volna látni Amerika legnézettebb sporteseményét, a Super Bowl döntőjét. A legolcsóbb jegyek 5600 dollárba fájtak, ami átszámítva több mint kétmillió forint, a legdrágább jegyekért pedig 75 ezer dollárt kellett kicsengetni, amiért itthon már egy kisebb lakást is vehetnénk. Horti Gábor sportújságíró azt is elárulta, számára melyek voltak a legemlékezetesebb sportesemények, és hogy miért szeret jobban tévében meccset nézni, mint élőben.
1:34
Videó
2024. február 14. 13:34

Videó: vérfagyasztó kocsmai bunyó tört ki egy magyar és egy bosznia-hercegovinai csapat között a Budapest-Bamako-rali záróbuliján

Egy pofonnal kezdődött és egy beszakadt fejjel végződött a magyar és a bosznia-hercegovinai csapat között kialakult tömegverekedés Sierra Leonéban. Úgy tudjuk, hogy miután kiosztották az érmeket a Budapest-Bamako-rali céljában, a záróbuli levezetéseként tört ki a balhé. A helyszínen volt Szabó Gál András műsorvezető és volt kollégánk, Hamberger Dávid is, akik beszámoltak a fenti videóban látható verekedés részleteiről.
1:20
Híradó
2024. február 12. 20:06

A maratonfutás legnagyobb új csillaga volt – a 24 éves Kelvin Kiptum halála sokkolta a sportvilágot

Sokkolta sportvilágot, hogy autóbalesetben meghalt a maratonfutás 24 éves világcsúcstartója. A kenyai Kelvin Kiptum tavaly mindössze harmadik maraton versenyén futotta a világ legjobb idejét. Tervei szerint áprilisban megkísérelte volna két órán belül teljesíteni a 42 kilométeres távot. Ez hivatalos versenyen még senkinek sem sikerült.
4:19
Reggeli
2024. február 12. 8:44

Taylor Swiftnek is volt szerepe abban, hogy a Chiefs megnyerte a Super Bowlt

Cselleng Ádámot, a Magyar Amerikai Futball Szövetség sajtófőnökét meglepte a Kansas City Chiefs győzelme. Úgy gondolja, az irányító Patrick Mahomes mellett kellett mindehhez Tavis Kelce és valahol Taylor Swift is. Kelce, a Chiefs egyik sztárja és Taylor Swift ugyanis egy párt alkotnak. De hogyan járulhatott hozzá a Taylor-jelenség a győzelemhez? A szakértő elemezte az énekesnő szurkolását és természetesen a játékot is.
9:10
Videó
2024. február 10. 7:54

Amikor Gundel Takács Gábor még túlsúlyos volt és tájszólásban káromkodott – Az ugrás műsorvezetője fotókkal idézte fel élete mérföldköveit

Gundel Takács Gábor kétévesen, „csálé” frufruval mosolyog a kamerába, Szilágyi Áronnal pózol a tokiói olimpián, és gombának öltözve vezet műsort Geszler Dorottyával. Az ugrás műsorvezetője az rtl.hu-nak megmutatta élete legfontosabb fényképeit, és közben felidézte legszebb emlékeit. A legendássá vált tévés vidéken nevelkedett, gyerekként nemcsak a súlyával, de tájszólásával is meggyűlt a baja. Eredetileg színészi pályára készült, végül mégis a televíziózás felé sodorta az élet. 
9:01
Reggeli
2024. február 9. 12:24

Kabát Peti ilyen eredményt jósol a Red Bull Leipzig-Real Madrid meccsre

Kabát Peti nézőként is nagyon sok focimeccset látott, tavaly például volt szerencséje négy mérkőzést is végignézni élőben, Manchesterben. A Red Bull Leipzig-Real Madrid BL-nyolcaddöntőről azt mondta, bár a Realt sokan titulálták már kiöregedett csapatnak, szerinte azért még tudnak a fiúk, nem véletlenül vezetik most is a spanyol bajnokságot. A beszélgetés közben Peti indíthatta el a játékot, a szerencsés betelefonáló két jegyet nyert a Lipcse-Real Madrid BL-meccsre szállással és utazással együtt.
5:10
Videó
2024. február 9. 6:07

Így szabadult meg összesen 69 kilótól Szabó Zsófi, Tolvai Reni, Fluor Tomi és Király Linda

Tolvai Reni többször nekifutott már az életmódváltásnak, de igazán csak a koronavírus hozta leállásban lett elég ideje és motivációja ahhoz, hogy megszabaduljon 17 kiló feleslegtől – erről 2021-ben ezen a napon számolt be a Fókusz. A bezártság nem csak az énekesnőnek hozta meg a sikert: Fluor Tominak 10 kilótól sikerült megszabadulnia, Király Lindának pedig összesen 30 kilótól. Szabó Zsófit is a bezártság ébresztette rá, mennyire jó mozogni, egyre hosszabb futásaival összesen 12 kilóval lett könnyebb. 
8:53
Fókusz
2024. február 8. 20:24

„Minden éjjel, amikor sírva ébredek, ő velem van” – a 15 éve meggyilkolt Marian Cozma szülei máig nem dolgozták fel fiuk elvesztését

Tizenöt éve annak, hogy Marian Cozmát egy veszprémi szórakozóhely előtt halálra késelték. A kézilabdázó édesapját a Fókusz telefonon érte el, szűkszavúan beszélt a szomorú évforduló kapcsán. Feleségével összeomlottak, amikor fiukat elvesztették, ezen pedig már az idő múlása sem segít. Mindketten betegek, és bár a bíróság több mint 200 millió forintot ítélt a családnak, ebből még egy forintot sem kaptak. 
0:38
Videó
2024. február 8. 9:50

Ennyire cukik lettek a 2026-os olaszországi téli olimpia kabalái

Hógolyóznak, síelnek, korcsolyáznak a menyétek. A 2026-os téli olimpiai és paralimpiai játékok szervezői szerdán mutatták be a hivatalos kabalákat a Sanremói Fesztiválon. Tina, a fehér szőrű menyét a téli olimpia hivatalos kabalája, míg barna bundás testvére a téli paralimpia kisállata. Nevüket az események helyszínéről, Cortináról és Milánóról kapták. A tervek szerint az olaszországi téli olimpia február 6-tól 22-ig tart majd, míg a paralimpiát március 6 és 15 között rendezik meg.
2:06
Híradó
2024. február 7. 19:38

Már 10 élvonalbeli focicsapat kerül kormányközeli tulajdonosi vagy vezetői kör kezébe

Sem az Újpest, sem a Mol nem árulja el, hogy mennyi volt a klub vételára. A kedden bejelentett vásárlással a 12 elsőosztályú focicsapatból 10 kormányközeli tulajdonosi vagy vezetői kör kezébe kerül – mondta a Híradónk által megkérdezett sportközgazdász, aki szerint előfordulhat, hogy megtérül a befektetés, de mindenképpen csak hosszú távon.
6:16
Reggeli
2024. február 7. 9:30

Ilyen lesz a Bajnokok Ligája közvetítése az RTL-en

A 2024/25-ös szezontól az RTL-re költözik a Bajnokok Ligája. Hogy pontosan milyen csapatok indulnak majd abban a kiírásban, még nem tudni. Idén viszont akár két magyarnak is szurkolhatunk, már ha pályára lépnek. A Red Bull Leipzig csapatát erősíti Gulácsi Péter és Willi Orbán, akik jövő hét kedden a Real Madriddal néznek farkaszemet Lipcsében. Két szerencsés reggelis néző ezt a meccset élőben nézheti meg Lipcsében. Hogy mire számíthatunk a mérkőzéseken arról, Haraszti Ádámot, a Sport TV riporterét, Európa Liga kommentátort kérdeztük.
4:44
Reggeli
2024. február 7. 9:25

„Normális, hogy annyira nem becsülnek meg minket” – így látja a helyzetüket a női focista

„Mindig megvolt, hogy a nőket presszionálják ebbe a sportban, de én azért csináltam a focit, mert szeretem” – árulta el a Reggeliben Ujvári Izabella, labdarugó. A sportoló először atletizált, fiatal felnőttként pedig már az osztrák női focisták között találta magát az első osztályban. Izabella később sérülései miatt tért át a Footgolf felé, de a mai napig nagy foci-rajongó, szerinte a nőknek igenis megvan a helye ebben a sportágban is. 
5:57
Reggeli
2024. február 5. 10:30

Aki szereti a Ferrarit, az nem biztos, hogy szereti Lewis Hamiltont – milyen lesz a 2025-ös idény?

Szujó Zoltán sportriporter, műsorvezető a Reggeliben elemezte a hivatalos bejelentést, miszerint Lewis Hamilton a Mercedes után a Ferrari pilótája lesz 2025-től. A szakértő szerint Hamilton érzelmi alapon döntött, ez hiányzott még a „Forma1-es bakancslistájáról”. De vajon ki telefonált: a csapat kereste meg a pilótát vagy Hamilton kereste meg az olasz istállót, miért érdekes a bejelentést időpontja? 
Életmód
2024. február 4. 15:07

Így lehet fogyni pusztán sétával

Manapság egyre több módszer áll a fogyni vágyók rendelkezésére, ám azzal kevesen számolnak, hogy pusztán gyaloglással is meg lehet szabadulni a plusz kilóktól, méghozzá látványos eredménnyel. Egy amerikai férfinek, Barry Parkes-nak ezzel a módszerrel 55 kilót sikerült leadnia. A férfi története kapcsán összeszedtünk néhány hasznos jótanácsot, aminek segítségével látványos változást érhetünk el pusztán gyaloglással, valamint az is kiderül, mennyi az ideális lépésszám ahhoz, hogy beinduljon a fogyás.
Sport
2024. február 2. 6:01

A gatyánk rámegy, ha látni akarjuk a párizsi olimpiát, már beindult a lehúzás, de a magyaroknak van egy jó hírünk

Párizs alaposan felkészül a 2024-es olimpiára, azonban nemcsak a szervezők tesznek ki magukért, hanem a helyiek is jelentős áremelésekkel várják a sportszerető közönséget. Párizsiak tömegei utaznak el otthonról nyáron csak azért, hogy borsos áron kiadhassák otthonukat. A jegyek jó része már elkelt, ezek sem olcsók, de jó hír a magyaroknak, hogy azokra a sportágakra, amelyekben érintettek lehetünk, viszonylag jó áron lehet megvásárolni a belépőt.