KÜLFÖLD

8:10
Fókusz
2023. június 20. 19:59

Bárki merülhetett a most eltűnt tengeralattjáróval, aki egy kiképzés mellett kifizetett 250 ezer dollárt, átszámítva 85 millió forintot

Versenyt futnak az idővel a mentőcsapatok, kétségbeesetten keresik a Titanic roncsaihoz tartó turista tengeralattjárót, melyet vasárnap reggel bocsátották vízre a Polar Prince nevű hajóról, de hollétéről azóta sem tudni. A merülés kezdetétől számítva alig 2 órán belül megszakadt a kapcsolata az amerikai parti őrséggel. Az érintett Oceangate cég egyébként 2020-tól elkezdte árulni „polgári tudósoknak” a szabad helyeket. Így bárki, aki kifizet 250 ezer dollárt, vagyis több mint 85 millió forintot, kiképzés után lemerülhet a cég Titán nevű búvárhajóján a roncshoz. A cég azt állítja, hogy nem turistáskodik a Titanic körül. A velük tartó civileket „küldetésspecialistáknak” nevezik, akik feladatokat kapnak a nyolcnapos expedíció során.
1:31
Híradó
2023. június 20. 18:59

Az oroszok csapást mérnek az ukrán döntéshozó központokra, ha az ukránok a nagyobb hatótávolságú rakétákkal oroszországi területeket támadnak

Ukrán döntéshozó központok elleni támadásokkal fenyegetett az orosz védelmi miniszter, ha a nagyobb hatótávolságú brit és az amerikai rakétákat Oroszország elleni csapásokra használják. Moszkva szerint az ukránok eddigi ellentámadásukkal egyetlen céljukat sem érték el. Közben Németország arra kérte Kínát, hogy a moszkvai kapcsolatait felhasználva állíttassa le az orosz offenzívát.
2:12
Híradó
2023. június 20. 18:24

Nyolc-tíz méter mélyen találták meg a lezuhant Wizz Air pilóták gépének roncsait

A Wizz Air két pilótája zuhant egy kisgéppel a Balti tengerbe vasárnap este, mindketten meghaltak. A Műegyetemi Sportrepülőegyesület vezetői voltak, egyikük kisgyerekes apuka. Magánúton voltak, azért repültek Svédországba, hogy egy másik kisgépet hozzanak. Kollégáik, barátaik szerint tapasztalt, rutinos pilóták. Utoljára a linköpingi repülőtér irányítójától az időjárásról érdeklődtek, aki esőről, záporról és rossz látási viszonyokról adott nekik tájékoztatást.
0:43
Külföld
2023. június 20. 14:50

Videó: járják be velünk az ókori római teret, ahol Julius Caesart meggyilkolták

Először léphetnek turisták és helyiek arra a római sétányra, ahol Julius Caesart i.e. 44-ben halálra késelték. A történelmi szempontból jelentős helyszínen két évig dolgoztak, mielőtt megnyitották a közönségnek. A római hadvezért és politikust a fővárosban, a mai Largo Argentinán, azaz az Argentína téren érhette a halálos szúrás. A helyszínt, ahol az ókori Róma négy templomának romjai láthatók, az érdeklődők eddig csak a környező járdákról letekintve csodálhatták meg, mivel az évszázadok során a várost mind magasabbra építették fel. A munkálatokat a Bulgari luxusékszergyártó támogatta, a belépő 5 euróba kerül. 
Külföld
2023. június 20. 13:01

Ha a tengeralattjáró lesüllyedt, utasai gyakorlatilag a halálukra várnak – újabb tragédia a Titanicnál

Nincs mivel felhozni a Titant, ha az óceán fenekén van, de az is elképzelhető, hogy a tengeralattjáró a felszínen van, csak képtelen kommunikálni. A kilátások az idő múlásával egyre rosszabbak. A feltaláló és üzemeltető szerint az eszköz sziklaszilárd, ennek némileg ellentmondani látszik, hogy utasbeszámolók és képek tanúsága szerint egy Nintendo-kontrollerrel lehet irányítani. Ráadásul korábban már előfordult, hogy meghibásodott,
Külföld
2023. június 20. 10:19

Járvánnyá vált Japánban a nők molesztálása a metrón, és tömegek fizetnek a zaklatásról készült videókért

Egyre kevésbé érezhetik biztonságban magukat Japánban a tömegközlekedést használó nők, mert szinte mindennapossá vált, hogy zaklató férfiak a szoknyájuk alá fotóznak metrókon, buszokon, vagy kéretlenül fogdossák őket. A perverz kielégülésen túl azonban anyagi mozgatórugója is van a dolognak: a feketepiacon ugyanis jó áron kelnek el az efféle felvételek: Kínában különösen sokan vásárolnak ilyen beleegyezés nélkül készült videókat.
2:02
Híradó
2023. június 19. 18:58

Vizsgálatot indított az ENSZ a menekültek görögországi hajókatasztrófája miatt

Elképzelhető, hogy a görög parti őrség késlekedése okozhatta a több száz halálos áldozattal járó tragédiát. Ők azt állították, hogy az emberekkel zsúfolt halászbárka Olaszország felé haladt, és a fedélzetén lévők nem kértek segítséget. A hajó útjának utólagos elemzése szerint viszont szinte végig egy helyben állt, mégsem léptek közbe időben. 
2:25
Híradó
2023. június 19. 18:54

Már több mint 90 millió forintot gyűjtöttek össze civilek az Ukrajnában harcoló magyar nemzetiségű katonáknak

Már több mint 90 millió forintot gyűjtöttek össze magyar civilek a Kárpátaljai Sárkányok nevű, önálló ukrán területvédelmi zászlóaljban az orosz invázió ellen harcoló magyar nemzetiségű katonáknak. A Kárpátaljai Sárkányellátó nevű csoport alapítója egy ungvári egyetemi professzorral áll kapcsolatban. A generátorok, drónok és akkumulátorok mellett élelmiszereket és ruhákat is küldenek a katonáknak.
1:45
Híradó
2023. június 19. 18:28

43-44 fok is volt Indiában: többen meghaltak, megteltek a kórházak és az egészségügyi dolgozók egy ideig nem mehetnek szabadságra

A rekkenő hőség miatt már csaknem 170-en haltak meg Indiában az elmúlt napokban. Az érintett területeken 43-44 Celsius fokot is mértek. Az áldozatok többsége hatvan év feletti és valamilyen alapbetegségben szenvedett. Japánban is egyre többen kerülnek kórházba hőguta miatt, Mexikóban pedig akkora a vízhiány, hogy tönkremegy a termés.