FÓKUSZ

15:56
Videó
2024. március 22. 8:00

Stohl András a börtönről: A legkeményebb bűnözők is azt mondták, hogy a karácsonyra figyeljek, mert recsegni fogok

Stohl András 2012 március elején szabadult a börtönből 5 hónapos büntetése után. Aznap is adott egy rövid interjút a Fókusznak, de akkor még türelmet kért a nézőktől, hogy leülepedjenek benne a történtek. Később hosszú interjúban mesélte el, milyen volt az élet a börtön falain belül, mit evett, hogyan tisztálkodott, mi volt a munkája, mikor volt az egyetlen alkalom, amikor sírt bent, és mi volt számára a legnehezebb elviselhető a rácsok mögött.
Videó
2024. március 22. 5:51

Lekövérezték Palvin Barbit, ahogy a Victoria’s Secret modellje lett

Palvin Barbi 2019-ben jelentette be, hogy a Victoria's Secret angyala lett. Az óriási örömhírt némiképp beárnyékolta, hogy a Health.com nevű újság fejtegetni kezdte, hogy Barbi alacsonyabb és nem annyira vékony, ezért nem is illik a világhírű fehérnemű cég modelljei közé. A Fókusz megkérdezte erről a hazai hírességeket is, akik nem rejtették véka alá véleményüket. Lakatos Márk akkor azt mondta: aki a magyar szupermodell állítólagos kövérségével foglalkozik, az egy vadbarom.
8:36
Fókusz
2024. március 21. 20:17

A hosszú élet öt titka – az On the Spot stábja feltárja a kék zónák rejtélyét

Vannak a Földön olyan különleges helyek, ahol az emberek nyugodtak, egészségesek és az átlagosnál jóval tovább élnek. Ezeket a helyeket nevezik kék zónáknak. De miért különlegesek ezek a területek? Meddig élnek ott az emberek? Van-e ennek tudományos alapja? Az On the Spot stábja felkerekedett, hogy felkeresse a világ legidősebb embereit és kiderítsék a hosszú élet titkát. 
4:12
Fókusz
2024. március 21. 19:55

„A költségvetés már bőven átlépte a 100 millió forintot” – így készülnek Majka előadói pályafutásának legnagyobb koncertjére

A költségvetés már bőven átlépte a 100 millió forintot, Majka koncertjéhez hasonlót magyarországi közönség eddig még nem láthatott. Az énekes pályafutásának legnagyobb szabású koncertjére olyan technikával készülnek amilyet az Egyesült Államokban az NBA-ben, a profi kosárlabdaligában használnak. Kedd óta százötvenen építik a színpadot, csak a hangfalak 16 tonnát nyomnak és 560 lámpát szereltek fel. Ez lesz Magyarországon a legnagyobb beltéri koncertje, amelyen 20 ezren tombolnak majd egyszerre Majka és énekesnőjének, Nikának a fellépésén. Nem véletlenül 360 fok lett a koncert neve, mert egy hatalmas, kör alakú színpadon énekelnek majd a stadion közepén.  
5:48
Fókusz
2024. március 21. 19:27

Vajda kutya az élő bizonyítéka annak, hogy igenis történhetnek csodák

„A kutyák nem tehetnek arról, amit az emberek tesznek velük, viszont megérdemlik azt, hogy teljes életet éljenek” – mondta a Fókusznak Suszter Tünde, a kerekesszékes Vajda kutya befogadója, aki Tóth Szilviával már tíz éve mentenek kifejezetten idős és problémás kutyákat. Miután azt látták, hogy Vajdát évekig nem fogadja be senki, úgy döntöttek, ők megteszik, hogy ezzel boldog nyugdíjas éveket biztosítsanak az eb számára. 
6:38
Fókusz
2024. március 21. 19:05

Cinthya Dictator: Azt próbálták velem elhitetni, hogy még vastagabbnak kell lennem

Sokan bele sem gondolnak, hogy a „milyen vékony vagy!” rácsodálkozás egy karcsú ember számára egyáltalán nem bók és szívet melengető, hanem sokkal inkább testszégyenítés. Hogy milyen kritikát, negatív kommentet kapott Cinthya Dictator, Yvonne Dederick, Nagy Alex és Kármán Odett vékonysága miatt, az a fenti riportból kiderül, ahogyan az is, hogy a pszichológus szerint, mit okozhat a bodyshaming a pszichében. 
4:08
Fókusz
2024. március 20. 20:28

Halálos áramütés: egy szelfi miatt veszthette életét a 18 éves fiú?

Felmászott a mozdony tetejére és belehalt az áramütésbe egy 18 éves budaörsi fiú. Az iskolai diákelnök állítólag szelfit is készített a vonaton, de a magasfeszültség közelében halálos sérüléseket szerzett. A villamos felsővezetékben 25 ezer volt feszültség van. Ez azt jelenti, hogy annak megközelítése is életveszélyes, akár már 2 méteres távolságon belül is végzetes áramütést okozhat. Nem ez az első hasonló tragédia. 
4:37
Fókusz
2024. március 20. 20:23

„Nem marad egy fillérem sem” – hiába a nyugdíjemelés, sokszor spórolni sem tudnak az idősebbek

Mekkora lehet az átlagnyugdíj összege Ausztriában vagy épp Németországban? Az unióban a skandináv és a Benelux országokban működik legjobban a nyugdíjrendszer, de hogyan csinálják? A nyugdíjak vásárlóértékét tekintve a legfrissebb statisztikák alapján a 27 uniós tagállam közül a 19-ről a 24. helyre csúsztunk vissza. De mi állhat a háttérben? 
1:15
Fókusz
2024. március 20. 19:56

Mindenkit izgat Katalin titokzatos műtétje, most valaki meg akarta szerezni a hercegné orvosi leleteit

Katalin hercegné orvosi leleteihez próbált valaki hozzáférni abban a magánkórházban, amelyikben januárban műtötték. Most belső vizsgálatot indítottak, hogy kiderítsék, melyik ott dolgozó akarta megkaparintani a walesi hercegné orvosi leleteit. Katalin hercegné titokzatos műtétjéről egyébként alig lehet tudni valamit, csak annyi derült ki, hogy a hasát műtötték. Viszont nagy titok övezi az egészségügyi állapotát, és több teória is született arról, hogy mi lehet vele. 
8:56
Fókusz
2024. március 20. 19:56

A science fiction és a realitás találkozása: így küzdene a klímaváltozás ellen egy magyar tudós

Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal adatai szerint az idei volt a valaha mért legmelegebb február a bolygón. Most azonban váratlan helyről érkezett javaslat, hogy miként lehetne megállítani vagy legalább mérsékelni a klímaváltozást: Szapudi István, a Hawaii Egyetem magyar kozmológusa nem a Földön, hanem a világűrben oldaná meg a problémát. Mutatjuk, hogyan.
10:51
Fókusz
2024. március 20. 19:49

Ez állhat a negatív rekord mögött: szakemberek az egyre alacsonyabb születésszámokról

2023-ban negatív rekordot döntöttünk, ami a gyermekvállalást illeti. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a modern Magyarország történetében még sosem született annyira kevés gyerek, mint tavaly. A gyermektelen kapcsolatok száma világszinten emelkedik. Manapság átlagosan nem születik két gyermek egy családban – pedig minimum ennyi kellene ahhoz, hogy a születési és halálozási arány körülbelül nullára jöjjön ki. Most utánajártunk, mi kellene ahhoz, hogy több gyerek születhessen.
4:24
Videó
2024. március 20. 16:47

„Nem szégyellem” – kemény fizikai munkából kellett megélnie Damu Rolandnak 2018-ban

„Szégyellje magát az, aki erre kényszerítette Damu Rolandot” – mondta a Fókusznak 2018-ban a színész, aki akkoriban abból élt, hogy egy éttermi konyhában mosogatott. Négy évvel korábban szabadult a börtönből, nemi erőszakkal és fogva tartással vádolták. Damu Roland állította: olyan dologért ült három évig rácsok mögött, amit nem követett el. Sok szinkronstúdióból kitiltották, és a színházigazgatók, rendezők sem halmozták el ajánlatokkal. Damu Roland 2021. december 27-én váratlanul elhunyt, súlyos, koronavírusos tünetekkel került kórházba.
6:10
Fókusz
2024. március 19. 20:15

Akik mindent kockára tesznek, hogy kijussanak a kényszermunkatáborok országából – Szökés Észak-Koreából az RTL+-on

Egy öttagú család és egy Dél-Koreába menekült édesanya ad bepillantást a világ legzártabb országába, Észak-Koreába. Korábban azt hitték a földi paradicsomba születtek. Majd mindent kockára tettek, hogy kijussanak a megfélemlítés és a kényszermunkatáborok országából. Észak-Koreát az ott élők soha nem hagyhatják el, azt mondják, a szökés is évről évre egyre nehezebb. A két nagy menekülés történetéről most film készült, amit az RTL +-on láthatnak. 
13:42
Fókusz
2024. március 19. 20:13

„Egy év, és megy a süllyesztőbe” – Fluor és Diaz a 10 éves Wellhello sikerének titkáról

Már tíz éve, hogy a Wellhello először kérdezte meg, hány szerelmet bír még el a rakpart. De hogyan élte meg Fluor és Diaz a gyorsan jött sikert? Az elején voltak olyan klubok, ahová be se akarták engedni őket, de amikor egy óra alatt jegyeladási rekordot döntöttek, már nagyobb helyszínt kellett keresni a koncertnek. A fiúknak megmutattuk az első cikkeket, amiket írtak róluk és arra is válaszoltak, tíz év elteltével ők miben látják a sikerül titkát. A Fókuszban olyan pillanatokat is megmutatunk, amik egyébként nem kerülnének adásba.
2:05
Fókusz
2024. március 19. 20:03

„Olyan, mintha nem telt volna el egy év, és hazaértünk megint” – jön a Gólkirályság második évada

Április első hétvégéjén visszatérnek az RTL-re gólkirályok és a gólkirálynő, pontosabban a csemberi csapat Tóni, azaz Lovas Rozi vezetésével. A Gólkirályság sorozat második évadának forgatása még tavaly nyáron indult, akkor újra benépesült a csemberi focipálya.  Az első szezon utolsó része egy izgalmas összecsapással zárult, amelynek az volt a tétje, hogy a csemberiek feljutnak-e az NB1 be, a meccs végén döntetlenre állt az eredmény, amikor Oletics kapura rúgott, de hogy a labda beért-e hálóba, nem derült ki.  
5:39
Fókusz
2024. március 19. 19:49

Egy szál rövidgatyában a felhők között – a jeges víz után most a fagyos levegőben repkedtek a mínuszok szerelmesei

Reszkess, Kiskunfélegyháza! Akár ez is lehetett volna a jelmondata a fagyoskodás legújabb őrületének, a hidegrepülésnek. A Celsius-fokok megszállottjai hétvégén kivételesen nem a jeges vizet, hanem a légteret hódították meg és reggel 7 órakor már fürdőnadrágra vetkőzve szárnyaltak a Kiskunság felett. A hidegrepülés ötlete az első téli Balaton-átúszó Zimányi András fejéből pattant ki még 2022-ben, amit ha nem is melegében, de gyorsan ki is próbált. Akkor fagypont közeli hőmérsékletben, egy szál fürdőnadrágban és bukósisakban állított fel magyar rekordot. 
7:30
Fókusz
2024. március 19. 19:40

„Én életemben ilyen beteg nem voltam, mint a hatodik kemó után” – Reviczky Gábor szépen javul, már a színpadra is visszatért

Reviczky Gábor már annyira jól érzi magát, hogy a forgatások után a színpadra is visszatért. De milyen érzés lehet betegen játszani egy képzelt beteget? A Kossuth-díjas színész korábban több kemoterápián is átesett, az viszont egyszer sem fordult meg a fejében, hogy abbahagyja a munkát. Sőt, inkább terápiaként tekint rá. Tele van energiával és több terve is van az idei évre. Többek között visszatér régi hobbijához is.
5:10
Fókusz
2024. március 19. 19:26

Káoszt és bizalmatlanságot ébreszt – így védhetjük ki az álhíreket a közösségi médiában

A napokban vírusként terjedt a közösségi médiában az álhír, hogy meghalt III. Károly brit uralkodó. Elsőként az orosz sajtó számolt be erről, hivatalos forrásokra hivatkozva, még az egyik orosz híradóban is beszéltek a rejtélyes halálesetről. Bár percekkel később kiderült, hogy a hír nem igaz, több szakértő is arra figyelmeztet, hogy a közösségi média álhíreivel érdemes résen lenni. Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig arról beszélt, az ehhez hasonló álhírek bizonytalanságot és káoszt teremtenek és épp ez a Putyin-rezsim célja.
12:06
Fókusz
2024. március 18. 20:16

„A válás közben ismerkedtünk meg” – L.L. Junior és Dárdai Blanka először szólalnak meg a kapcsolatukról, a korkülönbségről és a gyerekekről

Az elmúlt két évben rengeteg kommentet és cikket olvashattak kapcsolatukról és a köztük lévő 18 év korkülönbségről, de L.L. Junior és Dárdai Blanka ezt már megszokta. Közös életükből sokan csak a csillogást, a dominikai utazásokat és a luxuskörülményeket látják, a sok beszélgetést, problémamegoldást és a munkát már nem. Pedig azt mondják, megküzdöttek egymásért. Juniornak két gyermekről is gondoskodnia kell a hétköznapokban, ez pedig közös feladatot is jelent a párnak. Kétlaki életet élnek, de gondolkoznak az összeköltözésen. L.L. Junior és Dárdai Blanka a Fókusznak beszéltek először kamerák előtt a kapcsolatukról.
2:49
Híradó
2024. március 17. 18:37

Vészhelyzet vulkánkitörés miatt Izlandon, de a budapesti járat utasainak különleges látvány volt

Vészhelyzetet hirdettek vulkánkitörés miatt Izland déli részén, miután három hónapon belül negyedszer tört ki egy tűzhányó. Turistákat is ki kellett telepíteni. Nem sokkal a kirörés után szállt fel a Wizz Air Budapestre tartó járata. A Fókusz munkatársa, Jakab Ádám, aki a gépen ült, azt mesélte, hogy a mellette ülő applikációja jelzett, hogy kitröt a vulkán innen tudták meg, miért várakoztak hosszasan a kifutópályán.
26:10
Fókusz
2024. március 16. 20:27

Szemét és kilátástalanság – lelkileg szinte lehetetlen volt felkészülnie Kecsmár Alexandrának a Budapest-Bamako ralira

10 ország majdnem 9000 kilométer, a Budapest-Bamako a világ legnagyobb őrült és jótékony célú ralija. Az elmúlt csaknem húsz évben a verseny annyira népszerű lett a világ kalandot kereső amatőr autósai körében, hogy 2024-ben két futamot is indítottak a szervezők Budapesttől Freetownig, Sierra Leone fővárosáig. Kecsmár Alexandra, a Fókusz műsorvezetője a második futamon vett részt. 16 napon át egyik autóból a másikba ült, utazott magyarokkal és indiaiakkal, aludt a sivatagban szélviharban, ujjal mutogattak rá, mert fehér és vékony, de nem ezért kellett aggódnunk érte. 
4:48
Fókusz
2024. március 16. 20:00

Össze-vissza törte magát a színpadon Makranczi Zalán, most A renitens forgatásán is megmutatta, milyen bevállalós

Üldözéses akciójelenet a konyhában tűzzel és vízzel, valamint veszélyes konzervdobozokkal – pár jelenet A renitens következő részéből. A kedvcsináló mellett most elhoztuk a sorozat kulisszatitkait is: vajon hány gyerek kell egy kisbabás jelenet forgatásához, és mivel szórakoztatják magukat a színészek a forgatáson? Mi mindenét törte már össze munka közben Makranczi Zalán? Ez is kiderül a videóból. A renitens elérheteő az RTL+-on.
3:53
Fókusz
2024. március 15. 20:10

Súlyos balesete óta még mindig nem épült fel Horváth Lajos Ottó, így alakul a püspök szerepe A mi kis falunkban

Vajon mi lesz most A mi kis falunkban a püspök szerepével? Az őt alakító Horváth Lajos Ottó tavaly novemberben szenvedett súlyos balesetet a Nemzeti Színház egyik előadása közben, és még mindig tart a rehabilitációja. A sorozat kreátora, Kapitány Iván leszögezte, hogy biztosan nem írják őt ki A mi kis falunkból. Még ha a sérülés meg is nehezít bizonyos forgatásokat, helyzeteket, a stáb majd kreatívan alkalmazkodik ehhez. A szombati részben új akcióra készül a püspök, a pap és az orvosnő.
14:00
Fókusz
2024. március 15. 19:54

„Elindultak az izéből, és ki akartak menteni valami izét” – Petőfi Sándorról kérdeztük a járókelőket az ország Petőfi Sándor utcáiban

Vajon mennyit tudnak az emberek ma Petőfi Sándorról? Ki volt, mit akart, mikor élt? Egyebek közt ezekről kérdeztük az ország Petőfi Sándor utcáiban a járókelőket. Van, aki mindent pontosan tudott, más a korszakról csak annyit, hogy régen volt. A Fókusz riporterei arra is kíváncsiak voltak, hogy mit szólna a híres költő a mai világhoz. Erre is meglepő válaszok érkeztek. 
7:14
Fókusz
2024. március 14. 20:27

Singh Viki: Testileg és lelkileg is volt részem bántalmazó kapcsolatban

Singh Viki hosszú önismereti úton van túl, az énekesnő nem félt szakmai segítséget kérni ahhoz, hogy feldolgozza a nehéz időszakokat. Gyerekkorában édesapja elhagyta őket, származása miatt az iskolában csúfolták, kiközösítették, felnőttkorában pedig bántalmazó kapcsolata is volt. Szavai szerint egykori párja tönkretette, porrá zúzta, a legnehezebb években 47 kilóra fogyott. De sikerült elmenekülnie, újra felépítette magát, és egyre jobban van.
4:13
Kultúra
2024. március 14. 14:48

Rákay Philip: Reálértéken nem a Most vagy soha a legdrágább magyar film

Monumentális film készült Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról. Az RTL arról kérdezte Rákay Philip producert a Most vagy soha! bemutatóján, hogy miért éppen ezt a témát választotta, és hogy mit gondol a 6 milliárd forintos állami támogatást számonkérő megnyilvánulásokról. Rákay Philip szerint a filmhez épített több hektáros díszletvárost most egy nemzetközi cég használja, és később komoly bevételeket hozhat az államnak. Arról is beszélt, hogy ez a film nem a „nagybetűs filmszakmának”, hanem a közönségnek készült. Részletek a fenti videóban.
10:42
Fókusz
2024. március 13. 20:19

„Rengeteg lehetőség van élni és tanulni, az emberek mégis szomorúak” – így látják a magyarokat az itt élő külföldiek

Magyarországon élő külföldieket kérdeztünk arról, hogy milyen itt lenni. A kubai modell lány, a Survivorből és A Konyhafőnökből is ismerős Wendy Perez úgy érzi, hogy a magyaroknak lehangolt a lelkiállapotuk, semminek sem tudunk igazán örülni. A Bissau-Guineából számrazó Marcelo szerint a vendégszeretet egyre inkább kiveszik belőlünk, a tősgyökeres New York-i srác pedig szívesen látna több önbizalmat, optizmizmust és vállalkozószellemet a magyarokban. Milyen szokatlan tulajdonságaink vannak nekünk, magyaroknak az ő szemükkel?
6:54
Fókusz
2024. március 13. 20:09

„Arra nagyon kellett figyelnünk, hogy ha a fiú kiborul, akkor nekünk lépnünk kell” – így készült a Házon kívül K. Endrét lebuktató riportja

Megmutatjuk, hogyan készült a Házon kívül hatalmas port kavaró K. Endrét lebuktató, rejtett kamerás riportja, amin a férfi a bicskei gyermekotthon igazgatójának áldozatát próbálta rávenni, hogy változtassa meg a vallomását.  A riport készítői, Moskovics Judit és Boros Krisztina a Fókuszban mesélték el a riport hátterét és annak nem mindennapi előkészületeit.  
7:45
Fókusz
2024. március 13. 19:55

Az ágyából rángatták ki a kisfiút a spanyol rendőrök és vitték az apjához, az édesanya állítja, elrabolták tőle a fiát

A hét és fél éves Aladár az ágyában aludt, amikor egyszer csak megjelentek a spanyol rendőrök, kirángatták onnan, elvitték, és egy magyar rendszámú autóba tették. Aladár édesanyja azt mondja, elrabolták a fiát, akit azóta csak egyszer látott. Azt is állítja, hogy a biológiai apa nem biztosítja a kapcsolattartást. Pedig 2017-ben lemondott fia felügyeleti jogáról, tavaly novemberig édesanyja nevelte a kisfiút. Az anya ügyvédje szerint az öt éve tartó gyerekelhelyezési ügyben több esetben is hibáztak a hivatalok. Hogy meddig húzódhat az ügy és mit mond az anya és az apa ügyvédje és mit a gyermekvédelmi szakember, kiderül a videóból.
7:53
Fókusz
2024. március 13. 19:51

Kelemen Anna ajkai még nagyobbak lettek és a feneke is kikerekedett

Kelemen Anna tavaly elképesztően sokat fogyott, de 2024-re is tartogatott változásokat. Az ajkai most teltebbek, mint valaha, a hátsója pedig feltűnően kerek, és ezt nem csak a pilatesnek köszönheti. Azt is elmeséli, hogy hogy áll a párkereséssel, hogy szerinte miért félnek a férfiak a Kelemen Anna brandtől, vágyik-e családra és hogy bevállalná-e, hogy gyereket szüljön Gábor Zsazsa özvegyének.
7:42
Fókusz
2024. március 13. 19:38

Ott voltunk a bulin, ahol Fenyő Miklós és Szikora Robi együtt ünnepelte a születésnapját

Ismét felhőtlen a viszony, és 45 év alatt soha nem volt még ilyen: együtt ünnepelte a születésnapját a Hungária zenekar két énekese, Fenyő Miklós és Szikora Róbert. Bár korábban voltak nézeteltéréseik is, ez mára a múlté. Most hatalmas bulit csaptak, velük együtt szülinapozott Dolly és Novai Gábor is. Szikora Robi pedig elmeséli, miért érzi pontosan 24 évesnek magát, nem pedig hetvennek.
5:36
Fókusz
2024. március 12. 21:07

Schobert Norbit első fokon bűnösnek ítélte a bíróság

Schobert Norbert 2021-ben még azt mondta magáról, hogy felépített egy brutális, milliárdos birodalmat, rohadt sikeres, és ezt biztosan nehéz másoknak elviselni. 2023-ban pedig 40 millió forintra büntették a vásárlói félrevezetése miatt. Idén március 8-án a Pesti Központi Kerületi Bíróság kimondta: Schobert Norbert bűnös egy több mint 10 éve húzódó ügyben. A fitneszgurut két ismert magyar DJ, Hamvai P.G. és Roberto Winny perelte be, mert Norbi több szerzeményüket is engedély és fizetség nélkül használta fel dvd-n kiadott videóiban.
9:36
Fókusz
2024. március 12. 21:01

„Ez sokkal inkább színház, mintsem valódi fenyegetés” – bemutatjuk Putyin választási „ellenfeleit”

Március 17-én kezdődik Oroszországban az elnökválasztás, ami most először 3 teljes napon át tart. A nemzetközi választási megfigyelők a legutóbbi orosz választáson számtalan választási csalást tártak fel. A mostani választáson 29 régióban online is leadhatják szavazatukat a helyiek, ez további aggodalmakra ad okot. Szakértők szerint Vlagyimir Putyinnak már úgyis csak papíron vannak ellenfelei. Putyin mellett 3 jelölt neve kerül fel a szavazólapokra, talán nem meglepetés, hogy mindannyian a rendszeren belüli ellenzék jelöltjei, a Kreml hallgatólagos támogatásával. Bemutatjuk őket.