BUDAPEST

2:02
HíradóHotelek bajban: kevés a dolgozó
2021. július 9. 18:31

Hotelek bajban: kevés a dolgozó

A dolgozók 20-30 százaléka hiányzik a fővárosi szállodákból. Vidéken valamivel jobb a helyzet, de ott is jelentős a munkaerőhiány. A járvány alatt sokan például az építőiparban helyezkedtek el. Főleg szobalányból, szakácsból, felszolgálóból van hiány. Van, ahol a vezetők is kénytelenek beállni takarítani. A Szállodaszövetség elnöke szerint lehetnek olyan hotelek, amelyek azért nem nyitnak ki, mert nem találnak elég munkaerőt.
0:23
HíradóJelentős a munkaerőhiány a budapesti szállodákban
2021. július 9. 16:41

Jelentős a munkaerőhiány a budapesti szállodákban

20-30 százalékkal kevesebben dolgoznak most, mint a járvány előtt, a szállodaszövetség adatai szerint. A vidéki hotelekben valamivel jobb a helyzet. Sokakat elküldtek, voltak, akik maguktól mentek el, miután majd másfél évig alig volt vendég és így munka a szállodákban. Sokan közülük nem is akarnak visszatérni, mert attól tartanak, egy újabb járványhullámban, újra utcára kerülnek.
2:28
HíradóFenyegetik a régi lakókat
2021. július 8. 18:38

Fenyegetik a régi lakókat

Először kilakoltatással, most több százezer forintos lakáshasználati díj behajtásával fenyegetnek húsz családot Budapesten. A házat a lakók feje fölül elárverezte az állami Nemzeti kincsem Kft. Az új tulajdonos pedig az érdekvédők szerint mindent elkövet azért, hogy a 40-50 éve ott élő, többségében idős bérlők kénytelenek legyenek kiköltözni. A cég úgy reagált: ők csak az érvényes bérleti szerződések rendelkezéseit alkalmazzák.
2:44
HíradóNégy fideszes kerület nem kért az ingyen tesztből
2021. július 8. 18:35

Négy fideszes kerület nem kért az ingyen tesztből

Már a legtöbb kerületi szakrendelőben is jelentkezhetnek ingyenes antitest- vizsgálatra a 60 év feletti budapestiek, elsősorban azok, akiket a Sinopharm vakcinájával oltottak. A főváros által felajánlott tesztekből egyelőre csak négy fideszes vezetésű önkormányzat nem kért. Pedig a Fővárosi Önkormányzat szerint óriási az érdeklődés - ezért a jövő héten a Városháza is folytatja a szűréseket. A kormány a tesztelés helyett újabb oltási kampányt indít, a háziorvosokra bízva a feladat nagy részét.
10:55
FókuszMi a különbség Ausztria és Magyarország víruskezelésében?
2021. július 8. 18:20

Mi a különbség Ausztria és Magyarország víruskezelésében?

Bécs csak 250 kilométerre van Budapesttől, a víruskezelés minőségében úgy néz ki, hogy a távolság óriási. Ausztriában bárki ingyenesen tesztelhet a tesztelőállomásokon. A vendéglátósok pedig a lerázások alatt megkapták a bérük 80 százalékát. Riporterünk, Ásványi Eszter végigjárta Bécset, hogy hogyan működik az élet a nyitás óta. A kinn élő Lőrincz Erik volt a segítségére, aki egykori egyetemét is megmutatta, ahol szeptembertől továbbra is hibrid oktatás folyik majd.
2:05
HíradóSokszor 50 fokos hőségben kell dolgozniuk a buszvezetőknek Budapesten
2021. július 6. 18:24

Sokszor 50 fokos hőségben kell dolgozniuk a buszvezetőknek Budapesten

Sokszor 50 fokos hőségben kell dolgozniuk a buszvezetőknek Budapesten, mert az elöregedett járművek nagy részén nem, vagy csak elvétve működik a klímaberendezés. Az Egységes Közlekedési Szakszervezetnél azt mondják, még az is előfordul, hogy fűteni kell a buszokon a kánikulában, mert csak így tudják hűteni a túlmelegedett motort. A Főpolgármesteri Hivatal szerint legalább 500 buszt kellene azonnal lecserélni.
2:17
HíradóEgy idegen beült a kocsijába: „Megijedtem és nyomtam egy gázt!”
2021. július 5. 18:02

Egy idegen beült a kocsijába: „Megijedtem és nyomtam egy gázt!”

Egy zavartan viselkedő férfi ugrott be egy induló autó hátsó ülésére, tegnap délután a Budai Várban. A sofőr, egy fiatal nő ettől annyira megijedt, hogy nekiment több parkoló kocsinak. A nő azt mesélte az RTL Híradónak, hogy a férfi mindenáron előre akart mászni az első ülésre, eközben meg is sebesítette őt. Végül a támadót rendőrök rángatták ki az autóból és leteperték.
3:06
HíradóMEGDÖBBENTŐ: Induláskor egy ismeretlen férfi szállt be autója hátsó ülésére
2021. július 5. 17:29

MEGDÖBBENTŐ: Induláskor egy ismeretlen férfi szállt be autója hátsó ülésére

Egy zavartan viselkedő férfi pattant be vasárnap délután Budapeseten egy induló autó hátsó ülésére, majd előre akart mászni. A sofőr, egy fiatal nő annyira megijdet, hogy nekiment több parkoló kocsinak a Várban. A közelben lévő rendőrök figyeltek fel a csattanásra, ők rángatták ki a kocsiból a támadót. Stábunknak nyilatkozott az autót vezető nő és egy szemtanú is.
2:25
HíradóA Fidelitas néhány tagja lekaszált egy méhlegelőt
2021. június 28. 18:24

A Fidelitas néhány tagja lekaszált egy méhlegelőt

Lekaszált a Fidelitas néhány tagja pénteken egy nemrég létesített úgynevezett méhlegelőt Budapesten, mert szerintük ezek a területek inkább veszélyesek, mint hasznosak. A szakemberek szerint viszont ezek az úgynevezett méhlegelők nagyon fontosak, a porzó rovarok élettere ugyanis egyre csökken, ami az élelmiszer-ellátást is veszélyezteti. A Párbeszéd frakcióvezetője feljelentést tesz, természetkárosítás miatt.
1:45
HíradóA lakókra fogott fegyvert egy férfi Budapesten
2021. június 19. 18:09

A lakókra fogott fegyvert egy férfi Budapesten

Fejsérüléssel vitték kórházba a menők a férfit, aki pénteken gázfegyverrel fenyegetőzött egy belvárosi társasházban Budapesten. Úgy tudjuk, egyelőre nincs kihallgatható állapotban. Az egyik szomszéd azt mondta híradónknak, a férfi nem beszámítható, korábban is sok gond volt vele. Miután az ottlakókra fogta a fegyvert, az egyik szomszéd baseball ütővel ijesztette el. A fegyveres ezután a lakásában barikádozta el magát, a TEK kommandósai ott fogták el. A szomszédok szerint eközben a rendőrök felé is lőtt a gázpisztollyal.
2:01
HíradóTehetős családok gyermekei a kanadai gyilkosság gyanúsítottjai
2021. június 18. 18:04

Tehetős családok gyermekei a kanadai gyilkosság gyanúsítottjai

A fiatalokat szombaton fogták el Budapesten. Három hónapja voltak szökésben, most letartóztatásban vannak. Hamiltonban, még február végén a nyomozók szerint a pár férfi tagja lelőtt egy 39 éves családapát és rálőtt annak terhes menyasszonyára is. A kismama túlélte ugyan a lövéseket, de magzatát elveszítette - ezt nyilatkozta egy külföldi hírportálnak az áldozat anyja.
0:57
FókuszBudapesti hotelszobájából adott interjút a nemzetközi sajtó számára Kevin Hart
2021. június 17. 19:08

Budapesti hotelszobájából adott interjút a nemzetközi sajtó számára Kevin Hart

Kevin Hart hónapok óta nálunk forgatja a Borderlands című videójáték-adaptációt többek közt Jamie Lee Curtis-szel és Cate Blanchett-tel. Hart a magyar fővárosból azonban még nem erről a filmről, hanem új vígjátékáról, a Fatherhood-ról beszélt. Az apák napjára időzített filmben a főhősnek gyorsan bele kell tanulnia az apaszerepbe, miután felesége nem sokkal a szülés után meghal.
2:07
HíradóHajnalban lezárták a Lánchidat
2021. június 16. 18:33

Hajnalban lezárták a Lánchidat

A Lánchíd felújítása több mint két évig fog tartani, ebből másfél évig a forgalom is szünetel Budapest legrégebbi átkelőjén. A Lánchíd műszakilag teljesen megújul és a műemléki felújítást is elvégzik rajta összesen 26,5 milliárd forintból. A híd lezárása miatt még nehezebb lesz autóval közlekedni Budapest belvárosában, mert több más felújítás is folyamatban van, vagy rövidesen elkezdődik. A BKK a közösségi közlekedés használatát kéri.
2:12
HíradóElső fokon 20 évet kapott az a férfi, aki életveszélyesen megtámadta barátnőjét
2021. június 16. 18:08

Első fokon 20 évet kapott az a férfi, aki életveszélyesen megtámadta barátnőjét

20 évet kapott, és egy perccel sem kerülhet hamarabb szabadlábra az a férfi, aki tavaly januárban Budapesten megtámadta és életveszélyesen megszurkálta korábbi barátnőjét. A támadóról kiderült, hogy feltételesen volt szabadlábon. Azért ült korábban, mert az előző barátnőjét is megpróbálta megölni. A döntés nem jogerős. Az ügyészség életfogytig börtönbe küldené a férfit.
2:30
HíradóA kanadai pár a gyanú szerint megölt egy 39 éves férfit, Budapesten fogták el őket
2021. június 14. 18:10

A kanadai pár a gyanú szerint megölt egy 39 éves férfit, Budapesten fogták el őket

Letartóztatásban kell várnia a kiadatására annak a kanadai párnak, akiket hónapokig tartó menekülés után Budapesten fogtak el. Egy 39 éves férfi meggyilkolásával gyanúsítják őket. Még februárban lőtték le ismerősüket és sebesítették meg a nőt, aki az áldozattal volt a kanadai Hamiltonban. Azóta nemzetközi körözés volt érvényben ellenük, magyar nyomozók bukkantak rájuk.
0:22
HíradóTöbb hónapnyi szökés után Budapesten fogták el a kanadai párt
2021. június 14. 15:36

Több hónapnyi szökés után Budapesten fogták el a kanadai párt

Ideiglenes kiadatási letartóztatásba kerülhet az a kanadai pár, akiket nemzetközi elfogatóparancs és több hónapnyi szökés után Budapesten, a nyílt utcán fogtak el a rendőrök a hatodik kerületben. Még február végén lőttek le a gyanú szerint egy kanadai férfit és sebesítettek meg egy nőt, aki az áldozattal volt Hamilton városban. Azóta menekülnek a hatóságok elől. A kanadai nyomozók abban voltak csak biztosak, hogy Kelet-Európába szöktek, de hogy hol rejtőzködnek, azt a magyar felderítőknek sikerült kinyomozni.
22:38
FókuszKik és hogyan dolgoznak azon, hogy Budapest állandó mozgásban maradjon?
2021. június 12. 19:25

Kik és hogyan dolgoznak azon, hogy Budapest állandó mozgásban maradjon?

Budapest az Európai Unió kilencedik legnépesebb települése. Ha az agglomerációt nem számítjuk, majdnem 1 millió 800 ezren laknak itt; az elővárosokkal együtt pedig Magyarország több, mint negyede él a főváros környékén. Természetesnek tűnhet, hogy a szolgáltatások éjjel-nappal működnek, pedig ahhoz, hogy minden gördülékenyen menjen, több tízezer ember összehangolt munkájára, és informatikai rendszerek tucatjaira van szükség. Elég csupán egyetlen apró hiba, és akár városrészek állhatnak le.
1:56
HíradóNálunk nem lesz kötelező a maszk
2021. június 11. 18:52

Nálunk nem lesz kötelező a maszk

Teltházas mérkőzésekre számítanak, de a szurkolók biztonságban lesznek - ezt ígérték a ma kezdődő Futball Európa Bajnokság előtt a rendőrök és az MLSZ közös sajtótájékoztatóján. Az EB alatt egy szakemberekből álló testület folyamatosan értékeli a biztonsági és járványügyi helyzetet, és ha kell beavatkoznak. Az EB többi helyszínén jóval kevesebb szurkolót engednek be a stadionokba és a rájuk vonatkozó szabályok is mások. Nálunk még maszkot sem kell hordani a nézőtéren, pedig ma reggel az európai járványmegelőzési központ éppen ezt kérte az EB rendezőitől.
2:12
HíradóCsak kormánypárti irányítású önkormányzatok kaptak pénzt Budapesten
2021. június 9. 18:33

Csak kormánypárti irányítású önkormányzatok kaptak pénzt Budapesten

Csak kormánypárti irányítású önkormányzatok kaptak pénzt Budapesten a kormánytól a járvány okozta gazdasági hatások enyhítésére. A Magyar Közlönyben megjelentek szerint hat kerület részesülhet támogatásban, a pénzt útfelújításokra és útépítésre költhetik. A Főváros szerint a nagyjából 10 milliárdos támogatást abból a 100 milliárd forintos elvonásból adja a kormány az érintett kerületeknek, amelyet Budapesttől elvett. A kormány szerint a főpolgármester diszkriminálja a fideszes kerületeket.
0:55
HíradóFELVÉTELEN: Kevesellték a pénzt, ezért visszavették az autót
2021. június 8. 16:14

FELVÉTELEN: Kevesellték a pénzt, ezért visszavették az autót

A felvétel a Kálvin tér és az Üllői út találkozásánál készült. A támadás előzménye egy csaknem két héttel korábbi adás-vétel. Az ezüst színű kocsiban az autó vevői ültek, akik nem fizették ki a megbeszélt határidőre a vételár maradékát. A kocsihoz rohanó nő volt az eladó, aki, miután nem kapta meg időben a pénzét, két ukrán ismerőség kérte meg, hogy szerezzék vissza az autóját.