Belföld

Fürjes Balázs: Megépül a vasúti alagút Kelenföldtől a Délin át a Nyugatiig

rtl.hurtl.hu

2021. december 29. 8:13

A kormány jóváhagyta a háromezer milliárdos budapesti vasúti stratégiát – jelentette be az államtitkár.

Húsz év alatt 3000 milliárd forintot fordítanak a budapesti agglomerációs vasúti stratégia megvalósítására, aminek keretében megépülhet a Kelenföldi pályaudvart a Délivel és a Nyugatival összekötő alagút. A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, Fürjes Balázs Facebook-oldalán jelentette be, hogy a kormány elfogadta az Európai Unióval közös stratégiát.

A bejegyzés szerint a vasútnak fontos közlekedési eszközzé kell válnia a városon belül, és a mainál sokkal kihasználtabbnak a Budapest és az agglomeráció közti utazásoknál. Meg akarják duplázni az elővárosokból vasúttal érkezők számát, ami Fürjes szerint az esztergomi és székesfehérvári vonalak felújításával már sikerült. A stratégia arra a problémára kínál megoldást, amit az okoz, hogy naponta egymillió ember érkezik autóval az agglomerációból és a külső kerületekből a belső városrészekbe.

A célok köt van, hogy minden elővárosi vasútállomásról óránként legalább négy vonat induljon Budapestre, és legalább három metróvonalat el lehessen érni átszállás nélkül. Korszerű járműveket szereznek be, vasútállomásokat újítanak fel, a jelenlegi fejpályaudvarok helyett pedig sokkal nagyobb kapacitású átmenő rendszerű pályaudvarokat hoznak létre – sorolta Fürjes.

A következő két évtizedben ezekre a célokra háromezermilliárd forintot, HÉV-fejlesztésre pedig további ezermilliárdot fordíthatnak döntően EU-s forrásokból – írta az államtitkár, hozzátéve, hogy az első 1500 milliárd forintnyi uniós forrás már garantáltan biztosított 2027-ig. A fővárosi vezetés által is támogatott stratégia több mint kétszáz, az EU közlekedési szerveivel közösen kidolgozott rövid-, közép- és hosszútávú intézkedést tartalmaz.

Szeptemberben az RTL Híradó arról tudósított, hogy a kelenföldi és ferencvárosi pályaudvar közti vasútvonalat kilométerenként csaknem hatvanmilliárd forintból újíthatja fel egy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó vállalkozás. A kormány az árat azzal indokolta, hogy sűrűn lakott területről van szó.

Nyitókép: MTI / Mohai Balázs

#Belföld#fürjes balázs#vasút#budapest#agglomeráció#vasúti stratégia

Címlapról ajánljuk