BALESET-BŰNÜGY

2:19
Híradó
2024. március 14. 18:32

Betontömböt dobott a hajléktalan férfira, életveszélyes sérülést okozott

Csak apja unszolására, kelletlenül kért bocsánatot áldozatától a bíróságon az a 16 éves fiú, aki másfél éve betontömböt dobott egy alvó hajléktalanra Budapesten. A férfi életveszélyesen megsérült. Támadója csütörtökön a tárgyaláson azzal védekezett: csak a közeli műhely ajtaját akarta megdobni a betonnal, és nem látta, hogy valaki ott alszik mellette. A még most is fájdalmakkal küzdő hajléktalan megbocsátott a fiúnak, akit emberölési kísérlet miatt akár 10 évre is ítélhetnek.
1:51
Híradó
2024. március 14. 18:30

Testvére 7 éves kisfiáról készített pedofil felvételeket a budapesti nagybácsi

A múlt héten fogták el a rendőrök azt a férfit, aki testvére 7 éves kisfiáról készített pedofil felvételeket. Gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt indult ellene eljárás. A gyanú szerint éveken át készített felvételeket rokonai gyerekeiről. A bíróság letartóztatta. Úgy tudjuk, a férfi bevallotta tettét, de azt mondta, hogy a képek évekkel korábban készültek és már régóta nem tett ilyet.
1:44
Híradó
2024. március 14. 18:28

Iskolából tartottak hazafelé, mikor karamboloztak, két tizenéves halt meg a balesetben

Egy 17 éves és egy 19 éves diák meghalt, három társuk megsérült, amikor autójukkal frontálisan ütköztek egy terepjáróval csütörtök délután. A diákok az iskolából tartottak hazafelé, amikor baleset érte őket. Egy előzés után nem tudtak visszatérni a saját sávjukba. Az ütközés ereje akkora volt, hogy az utasok a roncsba szorultak, a tűzoltók szabadították ki őket. A helyszínre négy mentőautót és két mentőhelikoptert is riasztottak, a túlélőket az ajkai, a veszprémi és a győri kórházba vitték. Két diák súlyosan, egy harmadik és a terepjáró vezetője könnyebben sérült meg.
1:32
Híradó
2024. március 12. 19:02

Ellopták Mindszenty bíboros fejszobrát, egymillió forintos kárt okoztak a templomrablók

Vádat emeltek három férfi és egy nő ellen, akik ellopták Mindszenty József fejszobrát a Vas megyei Csehimindszentről, és lefeszítettek 14 vörösréz táblát a templom körüli keresztútról is. Több mint 1 milliós kárt okoztak két éve, de az egyik férfi csupán 60 ezer forintért adta el a lopott holmit. A vevőnek pénzmosás miatt kell felelnie. Mindannyian évekre rács mögé kerülhetnek. 
1:21
Híradó
2024. március 12. 18:57

Pár órával azután, hogy elvették a jogosítványát, részegen, benyugtatózva okozott újabb balesetet

Részegen, benyugtatózva okozott balesetet egy férfi úgy, hogy pár órával korábban a bódultsága miatt már elvették a jogosítványát. A balesetben egy ember maradandóan, egy súlyosan megsérült. Mindez másfél éve történt Kiskunmajsa határában, ahol a sofőr figyelmetlenül előzött, emiatt a kocsija a mezőre csapódott. A vezető ellen most emeltek vádat, letöltendő börtönt kér rá az ügyészség.
2:03
Híradó
2024. március 12. 17:44

Nem aprózták el a kábellopást Nógrádban, láncfűrésszel vágtak ki 36 póznát egy 5 kilométeres vasúti szakaszon

Láncfűrésszel vágták ki a faoszlopokat, így lopták el a rajtuk lévő vasúti légkábeleket a tolvajok Nógrád megyében. Több mint 20 milliós kárt okoztak. Egy csaknem 5 kilométeres vasúti szakaszon döntöttek ki 36 póznát, amiről levágták a vezetékeket, hogy később eladják azokat. A rendőrök azonban elfogták őket.
2:02
Híradó
2024. március 11. 17:50

A nagyapa meghalt, 12 éves unokája életveszélyesen megsérült, amikor szemből beléjük rohant egy előző kocsi Apagynál

A nagyapa szörnyethalt, 12 éves unokáját válságos állapotban szabadították ki a tűzoltók az összetört kocsiból. Kora reggel szenvedtek balesetet Apagynál. Egy szembe jövő autó rohant beléjük a 41-es főúton. Abban a kocsiban is egy gyerek és egy felnőtt ült. A 22 éves fiatalember és a 9 éves lány is megsérült, ők is kórházba kerültek. A nagypapa mellett utazó kisfiút súlyos törésekkel kellett megoperálni.
2:00
Híradó
2024. március 11. 17:19

Alvó hajléktalan fejét rugdosták, léggitározásra vették rá az egykori rendőrök

Börtönbe küldte a hajléktalanokat rugdosó mohácsi rendőröket a bíróság. Két év három hónapot kaptak. Még 2021 januárjában bántalmaztak két embert járőrözés közben. Volt, akit rúgásokkal ébresztettek, mást a kocsiból fújtak le gázspray-vel, és ezt videóra is vették. Első fokon felfüggesztett büntetéssel megúszták, ezen változtatott pár napja az Ítélőtábla. 
2:51
Híradó
2024. március 10. 19:10

Eddig nem látott videófelvételt mutatott be a Házon kívül a kegyelmi ügy újabb fordulatáról

A kegyelmi ügy újabb fordulatáról mutatott be exkluzív riportot a Házon kívül az RTL Híradó előtt. A stáb rögzítette, ahogy február végén, a botrány kirobbanása után a bicskei gyermekotthon elnöki kegyelmet kapott igazgatóhelyettese Budapesten találkozik azzal az egykori áldozattal, akinek a vallomása 2021-ben börtönbe juttatta. A korábbi igazgatóhelyettes terve az volt, hogy hamis tartalmú videófelvételek készülnek, amelyek azt bizonyítanák, hogy ártatlanul ítélték el.
2:19
Híradó
2024. március 10. 17:13

Rejtett kamera vette fel, ahogy egy mentőápoló megrúg egy beteget, egy másiktól pedig elvesz valamit

A Nemzeti Védelmi Szolgálat 2021 nyarán készítette a felvételt, mely alapján eljárás indult a mentőápoló ellen, aki az egyik felvételen kivett valamit a beteg táskájából, majd egy másikon megrúgta a beteget. A bíróságon most szembesítették a felvétellel a férfit és ügyvédjét. Szerintük a videón nem lehet pontosan látni, hogy mit vesz ki az ápoló a táskából. A bíró szerint azonban azok bankjegyek. A mentőápoló tagadja a bűnösségét. 
1:41
Híradó
2024. március 9. 19:03

Csúnyán lebukott: maszkban, 15 évvel fiatalabb ismerőse helyett akart forgalmi vizsgázni egy férfi Veszprémben

Más helyett ugrott be forgalmi vizsgázni egy férfi csütörtökön Veszprémben, de lebukott. Betegségére hivatkozott és ezért arcmaszkban akarta letenni a jogosítványt. A vizsgabiztosnak az lett gyanús, hogy friss sofőr-jelöltként túl profin vezet. Rendőrt hívott, akik őt és oktatóját is előállították, közokirat hamisítás miatt kell felelniük. További részletek a fenti videóban.
1:22
Híradó
2024. március 9. 18:45

Videón: utolsó pillanatban tudta elrántani a kormányt a felé repülő tárgyak elől az M35-ös főúton egy sofőr

Egy alumínium létra és több állványelem is lerepült egy kocsi utánfutójáról a 35-ös főúton. A megdöbbentő jelenetet egy kocsi fedélzeti kamerája rögzítette. A videós autó vezetője az utolsó pillanatban tudta elrántani a kormányt a felé repülő tárgyak elől, csak ennek köszönhetően nem történt baleset. Idén ez már nem az első ilyen eset. Egy hónapja Veszprém közelében fa lécek borultak az útra a hibás rögzítés miatt.
2:33
Híradó
2024. március 9. 18:17

Összetört Baumann Péter családja: felmentették a hősi halált halt rendőr gyilkosát

Megtörte az ítélet Baumann Péter szüleit – ezt az őket segítő alapítvány vezetője mondta az RTL Híradónak. A hősi halált halt rendőr családja nem tudja elfogadni, hogy a gyilkost jogerősen felmentették és kényszergyógykezelésre küldték. Tavaly januárban támadt rá a járőrökre Újbudán. A két életben maradt rendőr máig nem heverte ki a támadás okozta sokkot. 
1:55
Híradó
2024. március 8. 18:51

Az nyújtana biztonságot, ha a rendszer biztosítja az áldozatok védelmét – mondja Renner Erika, a lúgos orvos áldozata

Elkábította, mielőtt maró lúggal megcsonkította és életveszélyes állapotban magára hagyta a barátnőjét: mindezért a bíróság 11 év börtönre ítélte a lúgos orvosként emlegetett egykori kórházigazgatót 2018-ban. A büntetés kétharmadánál, vagyis 2024 elején feltételesen szabadlábra kerülhetett volna, de a bíróság úgy döntött, nem szabadulhat. A volt kórházigazgató az utolsó szó jogán ártatlannak vallotta magát. Bocsánatot soha nem kért. Áldozata, Renner Erika stábunknak azt mondta: az jelentene megkönnyebbülést, ha biztonságban lenne, bármikor is engedik ki támadóját.
2:38
Híradó
2024. március 8. 18:49

Elmeállapota miatt nem büntethető az újbudai rendőrgyilkos

Felmentették az újbudai rendőrgyilkost. A bíróság szerint elmeállapota miatt nem büntethető, ezért elrendelték a kényszergyógykezelését. Tavaly januárban három rendőrt késelt meg egy társasházban – egyikük, Baumann Péter belehalt sérüléseibe. A gyilkos március 8-án az utolsó szó jogán arról beszélt: sajnálja áldozatát, de önvédelemből szúrt. A döntés jogerős.